Lépj ki a sorból

Az elmúlt két és fél hónapban, de jobban belegondolva az elmúlt évben annyi minden történt velem, és annyi behatás ért, hogy frankón átértékeltem az élet főbb dolgait. Nem fogok hisztizni, hogy megjártam a poklot, mert bár nekem személyesen az volt, de a pokol relatív. Ami engem már megégetett, az mást épphogy csak megizzaszt, és fordítva. De bizonyos gondolatok, amelyek eközben ébredtek bennem, úgy érzem objektívek, és mások számára is hasznosíthatóak.

Minden héten háború

Amikor az ember új nehézségekkel találja szembe magát, amikkel korábban még nem volt dolga, és amelyek leküzdése több erőfeszítésbe fog kerülni, mint bármelyik eddigié, hajlamos áldozatnak érezni magát. Miért én? Miért pont ezt? Miért így? Mi a fasz? Általában ezek a kérdések visszhangoznak az ember fejében nagyjából ebben a sorrendben. Nehéz, és szomorú felismerés, hogy az életnek sehol sincs az előírva, hogy könnyűnek, simának, vagy kellemesnek kell lennie.

Mindenért meg kell küzdeni. Minden egyes apró előrelépésért, minden egyes újabb szint eléréséért, mert ami alapból jár az embernek, az a hajléktalanok életszínvonala. Ha annál egy picivel is többet akarsz, akkor sajnos folyamatosan tenned kell érte, bármennyire fárasztó is néha. Nincs megállás, nincs pihenés, és soha nem lankadhat a figyelmed. Ez az élet.

De miért is lenne más? Azért mert civilizálódtunk? Mert egy modernebb világban élünk? Ennek csupán annyi az előnye, hogy már nem a tényleges fizikai halál fenyeget bennünket nap, mint nap, hanem „csupán” a szociális életben maradásért kell küzdenünk. De küzdeni ugyanúgy kell. Nem kell kockára tenni az életünket az élelem megszerzéséért, hanem elég csupán elmenni a boltba. Nem kell barlangban laknunk, hanem vehetünk magunknak egy full extrás házat. De ehhez viszont meg kell teremteni a pénzt, ami állandó erőfeszítést igényel. És ez bizony néha szar.

Apu fortyogó epéje voltam

Bevallom, összeadva sok órát, sőt napot dühöngtem már át az életemből a fentieken értetlenkedve magammal, lázongva a semmi ellen, remélve, hogy… Őszintén szólva, nem is tudom, mi a faszt reméltem. Ez van, amikor az ember gyenge, és a józanész nem győzedelmeskedik az érzések felett. Ez van, amikor az embernek hiába van fasz a lába között, attól még egy pisis kislány. De ez van akkor is, amikor valaki azt hiszi, hogyha megemelt már pár tonna vasat, és felpakolt magára némi plusz húst, akkor ez valamiféle módon felvértezte őt az élet nagy csatáira. Egy nagy lófaszt.

Forrás: bandirepublic

De, tudjátok, van az a pont az életben, amikor egy májusi estén az embernek bevillan az agyába hazafelé az 54-esen, hogy a nagy szart. Nem. Nem. Ezt nem csinálom így tovább. Nem szenvedek többet. De az is biztos, hogy nem fogok hátradőlni és meghalni. Hiszen ilyen nincs is. Nem teheted meg, mert ez nem így megy. Nem akkor szállsz ki a játékból, amikor gondolsz egyet. Sőt, igazából nem is kiszállni akarsz, hanem jobban játszani. Maximálisan ki akarod használni, ami benned van, és nem akarod többé, hogy a tompa düh és keserűség lefogja kezeid, melyekkel kikaparhatnád magad a szarkupac alól a fényre.

Ez az a rész a gondolatmenetben egyébként, ahol ha nem hagyod kiúszni az egészet az elmédből, akkor még juthatsz is valamire. Hiszen most már tudod, hogy valamit máshogy kell csinálni, mert az élet nem az anyukád, aki végül megveszi neked azt a csokit a boltban, mert hisztizel és a földhöz vered magad. Eddig dühöngtél az igazságtalannak érzett helyzeteken, eseményeken, de most rá kell jönnöd, hogy az igazságot, a karmát, a sorsot, meg a többit az ember találta ki fogalomként, de ezek igazából nem létező jelenségek a világegyetemben. Ahogyan a véletlen sem, a mikulásról nem is beszélve.

Erősítsd a szabályt!

Forrás: ezt-lesd-meg.hupont.hu

Ráadásul senkinek sem könnyű. Senkinek sem, aki ott ül azon a buszon, vagy aki ott a járdán sétál, de annak a srácnak sem a teremben, akinek mindig olyan széles vigyor van az arcán, amikor a többiekkel bratyizik. De valahogy mégis vannak kivétlek. Legalábbis kivételnek látszanak, mert van pénzük, jó életük, karrierjük, elismertségük, ki mire vágyik. Aztán ha emellett néha vannak is gondok a barátnővel, feleséggel, férjjel és szeretővel, még mindig jobb egy Mercedesben bőgni, mint egy biciklin.

De miért is lennék én a kivétel? Vagy te?

Ha olyan vagyok, mint bárki, miért lenne nekem jobb bárkinél? Miért kéne sikeresebbnek, szebbnek, jobbnak, gazdagabbnak lennem, mint bárkinek? Bárki vagyok, bassza meg! Nem nem akárki. Valakinek kell lennem.

És itt megvilágosodsz: a tömegből ki kell tűnni. Hiszen ha nem vagy különlegesebb, több másoknál, mivel érdemelsz különlegesebb és jobb életet, mint az átlag? Tudjátok, ez egy egészen egyszerű felismerés, ami mégis sokakat tévútra vezet. Hány olyan „egyéniséget” látni nap, mint nap, aki azt hiszi, hogy ha szét van tetoválva, tele van piercingezve, hülye haja van, vagy jó telefonja, akkor ő már más, mint a többi. Különlegesebb, egyénibb, kiforrottabb. De pontosan ezt testesíti meg az is, amikor valaki izmos akar lenni azért, hogy a csajoknak imponáljon, vagy hogy a többi srác elismerje. Hogy önbizalma legyen, és hogy attól érezze magát többnek, hogy nagy a karja, és hogy szigorúan tartja a csirkerizs diétát.

Pedig ez önmagában még akkor is kevés, ha naturálban küzdesz meg egy elismerésre méltó fizikumért, hát még ha a szteroidokhoz nyúlsz, és úgy kínlódsz össze egy formát, ami éppen hogy csak kitűnik az átlagból. De ha te leszel a Mr. Olympia, az se ér szart sem, ha nem megy végig benned a sporttól egyfajta jellemfejlődés. Tudom, ez simán buzisan hangzik, amikor az ember agyát eluralja az izom-láz, és csak az mozgatja, hogy jöjjön fel a massza, vagy menjen le a zsír. De ezen idővel egyszerűen túl kell lépni. Na nem az edzésen, és még csak nem is azon, hogy jól akarjunk kinézni. Adni kell magunkra, ez mindentől független.

Ez azonban nem lehet egy életcél, és nem lehet a végső állomás. Rá kell ébredni, hogy nem az izmok tesznek minket jobbá a testépítés folytán, hanem a teljesítmény, hogy ezt véghezvisszük. Teljesítményt azonban máshol is lehet nyújtani, nem csak a sportban, hanem szinte bárhol. Teljesítmény az is, amit a munkában vagy a suliban viszel véghez, de teljesítmény az is, amikor egy anyuka összetartja a családot, és jó embereket nevel a gyerekeiből.

Az egyetlen esély

Forrás: zerolossy.deviantart.com

Viszont minden eredményhez rögös út vezet, aminek során akadályokat kell leküzdenünk. Ami pedig külön szép, hogy mindig egyre nehezebbeket, amiket kikerülni pedig nem lehet, mert valamiért így van kitalálva ez az út. Valószínűleg azért mert ez felfelé vezet és egyre meredekebb, ráadásul minden csúcsra csak igen kevesen férnek oda.

Ennek tudatában azonban, amikor az ember már a Kéreg utcánál jár, rá kell döbbenni, hogy ha nem akarsz tovább egyhelyben toporogni, abba kell hagyni a folyamatos besírást. Fo’ ríl. A képesség megvan benned, bennem, benne, hogy megugorjuk a lécet, csak az elkeseredettség béklyói nem hagynak szárnyalni. Teljesen más mentalitással kell hozzáállni a dolgokhoz, mert ez az egy, amit te irányítasz az adott szituációban. Viszont ha ezt megváltoztatod, teljesen más lesz minden. Olyannyira, hogy ezáltal bekerülhetsz azok  klubjába, akik már egy lépéssel közelebb vannak a boldogsághoz, mint az emberek 90%-a, attól függetlenül, hogy milyen szinten járnak már az életben, hiszen igazából minden elért célnak lehet örülni, ha folyamatos a haladás.

Persze így leírva ez nem tűnik valami világmegváltó dolognak, sőt tudom, hogy hajlamos az ember azt hinni, hogy már pedig ő fejben rendben van. Pedig nincs, és erre bizony csak akkor jön rá, amikor Buddhaként megvilágosodva, vagy SSJ1-es szintre lépve visszatekint korábbi önmagára. Ez az a pillanat amúgy, amikor azt is tudatosítani kell magunkban ennek tanulságaként, hogy oké, előreléptünk, ezt nem is gondoltuk volna, de még van ennél tovább is. Sokkal. Még ha most nem is látjuk tisztán, de a történtek után éreznünk kell.

Sztoikus

Visszacsapva a főlecsónkba, ha megérted azt, hogy a nehézségek nem ellened vannak, csupán vannak, akkor el fog múlni belőled minden düh, és objektíven szemlélve rá fogsz jönni, nincsen más út, tenni kell a dolgod mindig. Csak így tudod a maximumot hozni a képességeidhez mérten, de ha azt hozod, meg fogod kapni, amit szeretnél. Persze nem biztos, hogy rögtön, és úgy ahogy várnád, de meg fogod. Ennek tudatában pedig, amikor valami mégsem jön össze, ahelyett, hogy dühösen szentségelni kezdenél, azt tudod majd mondani egy félvigyorral az arcodon, hogy: „Bazdmeg!”

Rá fogsz ébredni ugyanis, hogy a kudarcokat is a hasznodra tudod fordítani, ha megfelelő higgadtsággal és önkritikával szemléled az életet, és amit talán a legfontosabb, nem veszed magad túl komolyan. Ne érts félre, a kihívásokat nem szabad fél vállról venni, és rendesen oda kell tenni magad minden feladatodban, amit az élet ró rád, vagy amit te tűzöl ki magadnak. Azonban soha nem szabad elszállni se magadtól, se a sikereidtől, de még attól sem, hogy végre tisztába jöttél a saját képességeiddel, és a benned lakozó erővel. Soha ne felejts magadon nevetni. A kitartás segít majd előrejutni az életben, de a humor fog segíteni abban, hogy mindenközben ne őrülj meg, ha valami mégsem úgy jön össze, ahogy akarod.

A kihívásoktól pedig soha ne félj. Az akadályok azok, amikhez viszonyítva definiálni tudod magad, amik segítségével fel tudod mérni a képességeidet, és amikhez képest el tudod helyezni magad aszerint, hogy mi az, amire képes vagy már, és mi az, amihez még fejlődnöd kell. Nélkülük csak céltalanul lebegnél egy légüres térben viszonyítási pontok nélkül. Ez az, ami emberré tesz. Miért, mit gondoltál, mi más?

Alkotni születtél

Szükséged van rájuk, mert értelmet adnak az életednek. Az élet ugyanis a cselekvés, a tétlenség a halál. Egyszer az irodalomtanárom mondott valamit a férfiakról és a munkájukról. Sajnos már nem emlékszem pontosan, de abban biztos vagyok, hogy a kettő szoros kapcsolatban áll. Az embernek tennie kell, alkotnia, teremtenie és hatnia. Nem a lottófőnyereményre kell várni, egy nagy örökségre, vagy bármilyen szerencsére, aminek folytán egy rakat lóvéhoz juthatunk, és végre semmittevéssel tölthetjük az életünket. Ebben kell megtalálni az örömet, ami a dolgunk, és amit csinálnunk kell. Az eredmények elérésében, és nem a láblógatásban. Abban, hogy élnünk kell, mert élni bizony muszáj.

A hús-vér test mindenkinek ugyanúgy megadatott, a lélek pedig nem látszik. Amit alkotsz, elérsz, vagy véghezviszel, az vagy igazán te, és azzal teszed láthatóvá, ami benned van. Nem csak másoknak, hanem elsősorban magad számára, ugyanis ezáltal nyersz bizonyosságot, hogy amit te a magadénak érzel, az valójában is te vagy, nem pedig csak valami, amit annak hiszel. Ezeken keresztül tűnhetsz ki mások közül, és foglalhatod el a téged megillető helyet a világban. Csakis így nyerheted el vágyaid tárgyait. Így lehetsz különb másoknál, és így érdemelhetsz ki különb körülményeket, javakat, barátokat, szerelmet, élményeket és életet. Amíg erre nem vagy hajlandó, addig te is csupán egy mozgó és lélegző húscafat leszel, amit a sors lapáttal hány a többivel együtt a középszerűség farkasai elé, hogy azok felfalják, felemésszék, aztán kiszarják egy bokor alá.

Úgyhogy talán itt az idő befejezni a nehézségeken való kesergést, a beletörődést, a lustaságot, a hisztizést, a szenvelgést és változtatni a hozzáállásodon, mert a világ már csak ilyen marad. Lépj ki a sorból, és állj át egy másikba, amelyik gyorsabban halad.