Kell-e 3 óránként enni?

Aki figyelmes és rendszeres olvasó, azt nem fogja meglepni, amit ebben a cikkben levezetek, de úgy érzem, a különböző étkezési metódusokról (mint az időszakos böjtölésről vagy a Carb Back-Loading-ról) szóló cikkeimből és videóimból levonható következtetések mellett azért nem árt még egy utolsó kört futnom konkrétan ezzel a kérdéssel foglalkozva. A 3 óránkénti evés szükségességének dogmája ugyanis egy régi, jól berögzült elképzelés, aminek az elterjedéséért én nem hibáztatok senkit, 10-15 éve ez még egy haladó, korszerű, az újdonság erejével ható módszer volt hazánkban, nyilvánvaló, hogy mindenki ezt követte.

Ebből felvezetőből nyilván jól kihallható, hogy mi lesz a válasz a címben lévő kérdésre, és nem is szokásom sokáig húzni a konklúziót, inkább „lelövöm az elején a poént”, és utána alátámasztom az állításom. Nem, egyáltalán nem kell 3 óránként enni, és persze nem úgy értem ezt, hogy nem kell, mert maximum szarul fogsz kinézni. Nem kell, mert akárhogyan is osztasz el a nap folyamán egy bizonyos mennyiségű makrotápanyagot, az eredmény minden esetben ugyanaz lesz. Az egész napi makrobevitel számít, és nem az, hogy azt mikor eszed meg. A tested ugyanis evolúciós okokra visszavezethetően sokkal kiegyensúlyozottabb szerkezet annál, mintsem hogy olyan trükkökkel, mint az étkezések elosztása és időzítése, különösebben befolyásolhatnád ilyen vagy olyan irányba. Viszont ebből az is következik, hogy a 3 óránkénti kajálás sem rosszabb, mint bármelyik másik megközelítése a táplálkozásnak. Mindegyik egyenrangú.

Honnan tudhatod biztosan, hogy valaki kokszol? - FFMI, A PERDÖNTŐ BIZONYÍTÉK

Avatott szemek számára sok-sok jele van annak, ha valaki kokszol. Nagyon gyors átalakulás, nagy izomtömeg mellett nagyon durva szálkásság, hatalmas, kerek vállak és nagy trapézizmok (ezekben az izmokban van a legtöbb androgén receptor, ezért ezek reagálnak a legjobban a kokszra). Ezek az erős gyanúra okot adó jelek. Aztán vannak még olyanok, mint a nagyon nagy aránytalanságok az izomcsoportok között, zömében a felsőtest javára, a pattanásos bőr és a bőrrepedések, de ezek már kevésbé biztos jelek, hiszen ezek még naturálok között is gyakran előfordulhatnak. Nekem is vannak repedéseim, és ismerek olyat is, akinek elég ragyás a háta, pedig egyikünk sem cuccolt soha. És az aránytalanságok is előfordulhatnak viszonylag jelentős mértékben naturálok esetén is, ha a rossz adottságok rossz edzéssel párosulnak. De azért ha ilyet látsz egy nagyon izmos emberen, akkor nem árt gyanakodni.

Emellett pedig vannak olyanok is, amik csak a sporthoz magas szinten értő, komoly szaktudással rendelkező embernek szúrnak szemet. Ha ugyanis ismered ennek a sportnak a csínját-bínját, és azt látod, hogy valaki egy teljesen elbaszott (például nullszénhidrátos) diétával szinte izomveszteség nélkül leszálkásított, vagy egy totál fos, állandó jelleggel végzett „ami a csövön kifér” edzés mellett is folyamatosan fejlődik túledzés nélkül, akkor tudni fogod, hogy ez az arc biztos, hogy tele van, mert ez máshogy nem lehetséges. Vagy esetleg emberfeletti genetikája van, de erre azért nincs sok esély, mert ilyen 10 ezerből 1 embernek van, és az sem biztos, hogy az ilyen illető éppenséggel gyúr. Lehet, hogy csak pihenteti a TV előtt a kiváló adottságait, amíg más a szar genetikájával a teremben szenved.

A BRUTÁLIS FEJLŐDÉS TITKA I. - A tökéletes ismétlésszám

A testépítésben egy régi dogma, hogy a nagy súlyok alacsony ismétléssel izmot építenek, míg a kisebb súlyok magasabb ismétléssel már az izom állóképességét növelik. A kezdetek kezdete óta ez a gondolkodás szövi át ezt a sportot, és a mai trendek erre még inkább ráerősítenek. „Használj nagy súlyt, ne menj 5 ismétlés fölé, és ezzel éred ez a maximális növekedést” – mondják. Ez a hozzáállás egészen régről ered, és az egyik klasszikus, 1996-os, „Exercise Physiology” (Edzés fiziológia) című könyv is azt írja, hogy a 3RM és 12RM közötti ismétlésszámon való edzés fejleszti a legjobban az erőt¹. Pont. De sejtheted, hogyha ez lenne a teljes igazság, akkor én most nem írnék itt erről cikket neked.

EGYÉL, AMIT AKARSZ - A Flexible Dieting trükk

Kezdjük egy vallomással. Annak idején, amikor a Flexible Dieting felütötte a fejét a tengerentúlon, nemhogy szkeptikus, hanem ellenséges voltam vele szemben. Hát mi az, hogy azt eszel, amit akarsz? Hát mi az, hogy nem kell a csirke-rizs-zöldség triumvirátus előtt hódolnod, ha jól akarsz kinézni? Micsoda szentségtörés! No meg az ételek által kiváltott hormonreakciók, az inzulin, meg az apám fasza. Hát igen, valami ilyesmi zajlott bennem, ami nem csoda, hiszen a tisztán kajálást olyan szinten és mélységben verték bele a gyúrós társadalomba, hogy annak hatásai elől én sem menekülhettem. Ez persze alapjaiban véve nem is akkora gond, de azért ne rohanjunk ennyire előre.

Szóval bár kezdetben nem néztem jó szemmel erre az elképzelésre, de ahogy idővel egyre jobban kinyílt a szemem hála a rengeteg olvasásnak, kutatásnak és kísérletezésnek (és az életem egyes eseményeinek), kezdett megdőlni a korábbi álláspontom. Ebben nagyban segített olyan dolgok felismerése, minthogy a fehérjék is kiváltanak éppenséggel inzulinreakciót, némelyik nem is akármilyet, mindamellett, hogy az összkép tekintetében (már ami a fizikum alakulását illeti) ez kurvára nem számít semmit. Akkor tényleg ehetsz, amit csak akarsz? Igen, bár attól függ, mi a fontos számodra.

Most akkor mi a fene van az időszakos böjtöléssel? - A VÉGSŐ KONKLÚZIÓ

Tévedni emberi dolog, én pedig ember vagyok, úgyhogy minden tényező adott. Annak idején írtam egy cikket az időszakos böjtölés ellenében (amit ide kattintva olvashatsz el: klikk ide!), és eléggé lehúztam sok szempontból. A kételyeim egyrészt reális felvetések voltak, másrészt tagadhatatlanul a magyar fitneszközéletben minden irányból belém (és belénk) vert dogmatikus gondolkodás folyományai. Az a tipikus kognitív disszonancia reakció, amelyet oly előszeretettel diagnosztizálok másokon, engem is utolért akkor. Én sem szeretem belátni, hogy amibe éveken át annyi energiát öltem (kaja porciózása, dobozolása, cipelgetése, három óránkénti kényszeres evés) mind hiábavaló volt. Vagyis inkább csak szimplán felesleges.

Mindazonáltal a cikk vége felé a mostanihoz valahol hasonló következtetést vontam le anno (nem mind arany, ami fénylik), illetve mentségemre szóljon, hogy az időszakos böjtölés (intermittent fasting, röviden IF) olyan erőszakosan, és minden mást lefitymálóan robbant be a köztudatba, ami erős ellenállást váltott ki belőlem, és ami egyébként – majd meg is látjátok – nem volt minden alapot nélkülöző. Minden akciót valami hasonló méretű reakció követ. Ezzel együtt az időszakos böjtölés bár nem a táplálkozás Szent Grálja, de nem is ördögtől való. Hogy miért is? Ugorjunk neki, és megtudod.

Izomépítés és zsírégetés egyszerre - A NAGY TRÜKK

Ha az ember olvasgatja a külföldi szakirodalmat, és nyomon követi az amerikai trendeket, akkor mindig érdekes dolgokra bukkanhat, amikkel azért is érdemes tüzetesebben foglalkozni, mert ami egyszer a tengerentúlon elterjed, az idővel ide is beszivárog. Ami most éppen a legújabb őrületté kezd válni, az annak a dogmának a megdöntése, hogy nem lehetséges egyszerre zsírt égetni és izmot építeni. Valóban született egy új módszer? Vagy csak egy újabb baromsággal hülyítik a népet az élelmes guruk néhány kattintásért és dollárért? Nézzünk utána!

Vércsoport diéta - CÁFOLVA

Kritikai attitűdöm ellenére néha hajlamos vagyok a naiv optimizmusra. Hajlamos vagyok azt hinni, hogy egyes már elterjedésükkor is nevetséges és átlátszó áltudományos módszerek már régen kimentek a divatból. És amikor ebben a tudatban megnyugodva hátradőlök a hányatott sorsú Telma főnöki székemben (soha ne vegyetek ilyet, egy kalap szar), hogy végigpörgessem a nekem írt üzeneteket és ask.fm kérdéseket, szembesülök a szörnyű valósággal. „Mi a véleményed a vércsoport diétáról?” „A vércsoport diéta szerinted ér valamit?” „Miért követi számos hazai fitneszmodell a vércsoport diétát, ha annyira rossz?” Öt perc sírás az asztal alatt, aztán a tettek mezejére lépés. (Ne értsetek félre, nem a kérdezőkre vagyok kiakadva, hanem azokra, akik a baromságokat terjesztik.)

A LEGNAGYOBB ÁTVERÉS - Az edzés utáni étkezés mítosza

Átbasznak téged. Igen, téged ott a gép előtt vagy a telefonnal a kezedben, aki ezt a cikket olvasod. Hétről hétre, napról napra lehúznak, és elveszik a pénzedet. Egyenesen a zsebedből szedik ki mindenféle hazugságokkal és megtévesztéssel. Lényegében azzal zsarolnak téged, amit az egyik legjobban féltesz, és amiért a legtöbbet dolgozol, izzadsz, gürcölsz és edzel: az izmaiddal. Hogy kik? Hát a táplálékkiegészítő gyártók! Mily’ meglepő…

A legutóbbi cikkemben arról volt szó, hogy több okból is mennyire felesleges fehérjeporokat vásárolni, mert ha az étkezésed rendben van, akkor semmi szükséged arra, hogy edzés után vagy bármikor máskor turmixot iszogass. A cikkben érintőlegesen kitértem arra is, hogy az edzés után nem kell gyors szénhidrátot, azaz cukrot fogyasztani, valamint arra, hogy nincs olyan, hogy anabolikus ablak. De most egy kicsit bővebben fogok erről a témáról értekezni, hogy véglegesen eloszlassam a fejekben azt az elképzelést, hogy az edzés utáni egy-két órában mindenképpen, kényszeresen tápanyagot kell juttatni a szervezetünkbe, különben az univerzum magába roskad. Vagy legalábbis az izomzatunk mindenképpen.

Tömegnövelés és szálkásítás - A nagy hazugság

Amikor az ember belekóstol a testépítésbe, elsőként ismerkedik meg eme két fogalommal: tömegnövelés és szálkásítás. Csinálgatja is, halad is, hiszen még kezdő, és ilyenkor kistúlzással mindentől halad az ember – ismerjük már jól ezt a frázist, amiben egyébként valóban sok igazság van.

De aztán eljön egy pont haladó korunkban, amikor egy furcsa körforgásba kerülünk. A tömegnöveléskor elég jól beizmosodunk, de sajnos zsírosak is leszünk. Szálkásításnál meg tök fasza, almát lehetne reszelni a hasunkon, de a zsír mellett a vastagság is eltűnik. Haladtunk persze valamennyit (jó esetben!), de ez jóval az elvárásaink alatt van.