Írhattam volna azt is a címbe, hogy nyílt titok, hiszen amiről most szó lesz, az sokak előtt ismert,
legalábbis mindig azt hiszem. De aztán időről időre felbukkannak olyanok,
akiknek tudatlansága/naivitása – nevezd, ahogy akarod – felülmúl minden
képzeletet. Nem tudom, hogy ezek az emberek csak a testépítéssel újonnan megismerkedő generáció tagjai, akik
később aztán majd tisztába kerülnek a dolgokkal, vagy pedig olyanok, akiket valamilyen oknál fogva teljes
mértékben elkerül a realitás érzék és a józan ítélőképesség. Mindenesetre
meglepően sokan vannak.
Igen, ő is
Viszont mielőtt belecsapnák az egészséges alapanyagokból készült
lecsóba, tegyünk egy örök érvényű és nagyon fontos kijelentést. Mindenki kokszol. Akiket a színpadokon
látsz, akik testépítő magazinok címlapjáról néznek le rád irigylésre méltó
izomzatukkal, az éppen hogy izmos kis fehérneműmodellek a reklámokból, a
rövidnacis fiúkák a physique kategóriából, Lacika, a cigánygyerek a
harmadikról, aki mostanában egészen ki van pattanva, a hétvégén diszkóba járó,
élményeiket a teremben a két fekvenyomás közötti negyed órás pihenőben hangosan
ecsetelő egyentaplók, de még a szomszéd Mari néni is; igaz, utóbbinak legalább
az orvos írta fel.
Mindenki kivétel nélkül tolja magába a koszos kis zuglaborokban (értsd: fürdőszoba a
tizedik emeleti garzonban a lakótelepen) gyártott,
szennyezett, gyógyszertári minőségűnek kikiáltott szarokat. Jó esetben az
van benne, amit mondanak, persze egy rakat szennyeződéssel, rosszabb esetben
meglepődsz a szálkásítós winyó kúrád végén, hogy mégis hogy a gecibe nőttek kis
női melleid, amikor azt mondta a Feri, hogy nem kell HCG ezután a fos után.
Igaz, közben még meglepően jól is hozott, hiába a diéta, de hát azt hitted,
ekkora király vagy. Közben meg csak egy tudatlan, sötét paraszt, aki magába tol
minden retket, mert azt hiszi az izmoktól lesz valaki. Milyen kár, hogy izmokat gyógyszerrel bármelyik hülye képes építeni.
Azok, akik nem tolják,
azokat legfőképpen arról ismered fel, hogy bár lejárnak a terembe, de nem néznek ki sehogy (ők vannak a legtöbben),
vagy le se járnak a terembe, mert inkább sakkoznak. Van persze egy szűk réteg, akik naturálok, mégis látszik rajtuk az
edzés, de ők vannak a legkevesebben, mert ez az irány az, ami igényel némi
precizitást, kitartást, odafigyelést és intelligenciát. Ez pedig egy ritka
kombináció, ami nem adatott meg mindenkinek.
Naturálok klubja
![]() |
Forrás: Dagonya |
Adott ugyanis a helyzet, miszerint szteroid használó testépítők felettébb magabiztosan szeretik átadni
tapasztalataikat és „tudásukat” arról, hogy mégis hogyan kell edzeni és
táplálkozni ahhoz, hogy elérjük álmaink fizikumát. Teszik mindezt annak
tudatában, hogy fejlődni vágyó naturál sportolók ezrei isszák a szavukat,
hiszen mi lehetne meggyőzőbb valakinél, aki ennyire ki vagy gyúrva? És teszik mindezt úgy, hogy jobb esetben
hallgatnak a szerhasználatukról, rosszabb esetben naturálnak hazudják magukat.
Persze nem hazudnak, hiszen mindenki naturál. Kali Muscle,
Joe Donnelly, Ulisses Jr, Lazar Angelov, Jeff Seid, no meg Zyzz is az volt,
amíg bele nem döglött a kokszolásba. Tényleg
azt gondoljátok, hogy amikor ők ebből élnek, a testükből, akkor majd naturálban
erőlködnek, és nem veszik igénybe a szteroidok segítségét? Körülöttük az egész szakma kokszol, de ők
szentek? Akit a magazinokban, meg a plakátokon látsz, az mind kokszol.
Csak erről az egész szakma gyönyörűen sunnyogva hallgat, mert hát el kell adni
a táplálékkiegészítőket. Meg kell győzni téged, hogy kell neked a Vitargo, a
HMB, a kreatin és társai, amiknek a plakátjáról rom száraz izomkolosszusok néznek
le rád, azt sugallva, hogy bizony ők is ezzel egészítették ki a csirkerizst, és
ez adta azt a pluszt, ami a köztetek lévő 30 kiló színizom
különbséget eredményezi.
A hatalom és a pénz
De hát hogyan is szerezne bárki úgy vásárlókat, hogy nyíltan
kimondja: „Eddzél csak fiacskám, költs
el sok pénzt porokra, egyed a csirkéd, járj le a terembe, gyötörd magad, áldozd
erre a szabadidőd, és tíz év múlva talán, ismétlem, talán elérsz egy jónak
mondható fizikumot, ami persze a közelében sem lesz egyik reklámarcénak sem.”
Persze az értelmesebbje, aki ezzel tisztában van, és mégis ki akarja hozni
magából a maximumot, az így is megvenné, viszont a sok álmodozó kezdő talán
neki sem állna az egésznek, megint mások meg abbahagynák a francba.
Így hát hivatalosan
továbbra is mindenki naturál. Ezen persze csak röhög, aki egy kicsit is
belelát a sportba, csakhogy akik még nem
jutottak el egy szintre, azok sajnos ezt teljességgel elhiszik. Ez egyfelől
azt eredményezi, hogy azt képzelik, egy
ilyen fizikum naturálként is elérhető, másfelől pedig hitelt adnak az illető szavának, hiszen ő ezt elérte naturálként.
Környezeti ártalmak
Numero uno
![]() |
Forrás: Pruf's Favorite |
Akinek van egy kis esze, az persze rájön, hogy miért, de aki elég naiv, az azt fogja hinni, hogy bizony ő a balfasz. Ez pedig vagy oda vezet, hogy feladja az egészet a francba, vagy pedig - ha annyira rögeszméjévé vált a célja elérése – a szteroidokhoz fog nyúlni, nem törődve már azzal, hogy ki naturál és ki nem. Neki az a test kell, és kész. Ő a hülye? Csak részben. Megérdemli a sorsát? Szintén csak részben. (Bár tekinthetjük ezt is a modern kori Taigetosz egy alternatívájának, a Meki után szabadon.)
Numero due
Mondjuk ez még így önmagában nem akkora tré, hiszen a
fejlődés hiánya ellenére a sport egészséges mivolta megmarad. A gond csak ott
kezdődik, hogy ez a folyam is jó
eséllyel torkollik a tiltott teljesítményfokozó szerek használatának a felszínen
kéken csillogó, ám örvénylő mélységeket rejtő tengerébe. (De szép költői
kép volt ez, bazdmeg!)
A ráadás
Aztán van még egy olyan aspektusa is a sztorinak, ami a
táplálkozást illeti. Általánosságban azért még
az a jellemző, hogy ezek a kokszos, magukat naturálként futtató képmutatók
legalább táplálkozás terén azt tanítják, aminek értelme van, és ami egészséges
is. De már itt is felütötték a fejüket olyan kártékony elemek, mint Joe Donnelly, akik képesek olyan hülyeségekkel
tömni szerencsétlen követőik fejét, mint az IIFYM. A mozaikszó jelentése „if
it fits your macros”, azaz „ha passzol a makrotápanyag igényeidhez”. A lényege
röviden annyi, hogy bármit megehetsz, csak a fehérje, szénhidrát és zsír mennyisége
számít, a kaja minősége nem.
Forrás: Joe Donnelly, Facebook |
A dologról süt, hogy ordenáré
faszság (még az időszakos böjtölésnél is nagyobb), remélem, ez nem igényel különösebb
okfejtést. (Bár ha sokan lesztek, akik elkezdtek okoskodni, hogy miért nem
marhaság, akkor majd kifejtem egy cikkben, hogy miért de.) Elég hozzá annyi,
hogy tapasztalatból tudom, hogy abszolút
nem igaz ez az elv, mert régen, amikor már elég keményen edzettem, de
szartam a kajára, akkor baromira fosul néztem ki. Pedig visszanézve, a makróim
alapján, kurva szálkásnak kellett volna lennem, mert nem ettem sok
szénhidrátot. Most sokkal többet eszem, csak minőségi kajából, és egészen más a
testösszetételem.
De persze ha a makrók
stimmelnek, ÉS tele vagy baszva a legjobb kokszokkal, akkor a többi tényleg nem
számít, de akkor még a makrók sem igazán. Akkor ehetsz minden szart, mert a koksz szépen épít majd, a
pajzsmirigyhormon meg ledarálja rólad a zsírt. Aztán vagy Joe Donnelly
leszel, vagy rokkant nyugdíjas. Persze ezt a lelkiismeretileg nulla embert nem
zavarja, hogy a sok naturál majd
csodálkozik, amikor ezzel a jelmondattal elkezd minden szemetet megenni, és
izom helyett csak a zsírt pakolja fel. Ül majd a sok hülye magabiztosan a
Mekiben, zabálja a burgert, és azt gondolja feltalálta a spanyolviaszt, a többi
testépítő meg milyen hülye a normális kajáival. Aztán azon kívül, hogy szarul
is fog kinézni, miközben azt hiszi, ez a max, még az egészségét is baszkurálja
a dolog. Zseniális.
Quod licet Iovi, non licet bovi
![]() |
Forrás: FIT-WAY |
Bár lehet, hogy már ők is elhiszik egyébként, hogy a zseniális tudásuktól, meg az edzésüktől olyanok, amilyenek. Lehet, hogy fel sem fogják, hogy csak átlag kokszosok. Jó, tény, hogy van olyan is, aki annak ellenére, hogy tolja, szánalmasan szarul néz ki, de az már tényleg a legalja. Minimális odafigyeléssel a kajára (mint makrotápanyag számolás) és koksszal elképesztően lehet kinézni.
Persze egy Mr. Olympia, vagy Tóth Dani szint koksszal is
nehéz, nekik jár is a maxi tisztelet. De egy
átlagnál durván izmosabb fizikum, ami naturálban annyi odafigyelést és időt
igényel, hogy befosás, koksszal gyerekjáték. Nem véletlen, hogy a kisebb
kategóriás versenyzőkkel Dunát lehet rekeszteni, viszont Tóth Dani, vagy Kiss
Jenő nem sok rohangál közöttünk. Szerintem ezt sokan fel sem fogják, és ezért ajnározzák
ezt a sok senkit a semmiért.
Maximum devizából hitelesek
![]() |
Forrás: Pinterest |
Miért is kéne ugyanis bárkinek a sorok között olvasni, és tudni erről a
hallgatólagos összeesküvésről? Ha elismert sportolók szavára sem lehet adni,
akkor mégis kiben bízhat jóhiszeműen, aki információra éhes és fejlődni akar?
Azért vannak még
hiteles emberek, mint például Kathi Béla. Benne van annyi, hogy nem tagadja
a letagadhatatlant, nem nézi hülyének az embereket. Megmondja például egy
videóban, amikor kocog, hogy ti ne fussatok szálkásításnál, mert nektek
lemennek az izmaitok, de neki lehet, mert neki megtartja a koksz. De ez így
korrekt, ezért neki is jár a respekt.
Mondtam már, ember: küzdj, de senkiben se bízzál!
![]() |
Forrás: Rézkarcfitness |
Egyébként sem az tud a legtöbbet a testépítésről, akinek a
legnagyobb izmai vannak, hanem az, akinek a legjobban meg kellett szenvednie értük, és aki a legnagyobb fejlődést produkálta a legrosszabb genetikával,
szteroidok nélkül. Ez fokozottan igaz a durván elharapódzott kokszolás miatt,
de még a naturálok között is van alapja ennek a kijelentésnek. Ugyanis akinek jó
genetikája van, és akinek könnyen jönnek az izmok, az nagy valószínűséggel nem fogja
beásni magát annyira a dolgok mélyére, mint akinek egy kevéske izom
felépítéséhez is vért kell izzadnia. Kivéve persze, ha a jó genetikájú illető
nem elégszik meg azzal a szinttel, amit az adottságainak hála egyszerűen
elérhet, de általában nem ez a jellemző.
Legyetek tehát magabiztosak, kritikusak, és ne féljetek hangoztatni ezeket az állításokat. Ne törődjetek azokkal, akik azt mondják, hogy csak gyökerek vagytok a dologhoz, meg irigyek vagytok, mert azoknak sikerült „naturálon”, neked meg nem. Ti nem vagytok irigyek, csak racionálisak, ők pedig nem okosak, hanem hülyék. Ha tényleg megtesztek mindent, ami a fejlődéshez kell, kitartóan csináljátok évekig, és úgy sem éritek el az alkatotokhoz megfelelően kiszemelt fizikumot, akkor tudjátok, hogy nem ti vagytok balfaszok, csak nem megfelelően választottatok célt.
Vannak határok,
amiknek az elfogadása nem kishitűség, hanem racionalitás, és álmok, amelyek
kergetése nem felszabadít, hanem tönkre tesz. Eddzetek keményen, soha ne
adjátok fel és soha ne hagyjátok abba. Amit most elmondtam nektek, az nem egy érv a lustaság mellett, csupán a
tisztánlátás része, ami nélkül hosszú, naturál karriert nem lehet befutni
ebben a sportban. A testetek szteroidok nélkül is elképesztő dolgokra képes,
használjátok tehát és építsétek. Tűzzetek ki reális, de nehéz célokat, és ne
felejtsétek el élvezni az odavezető utat.