A lájkok rabságában

Egy hatalmas fitneszközösség arcaként, egy több, mint 16 ezer fős Facebook csoportot is igazgatva nap, mint nap látom, hogy a fitneszipar a közösségi médiával karöltve szépen elhitette az emberekkel, hogy mindenki annyit ér, ahány lájkot kap. Fiatal srácok, a harmincas, negyvenes éveikben járó anyukák, érett férfiak és serdülő lányok egyaránt sorra rakják a kisebb-nagyobb eredményeiket dokumentáló képeket éppúgy a saját ismerőseik, mint többtízezer vadidegen ember elé, minden gátlás nélkül. Behúzott hasak, gondosan megkeresett szögek, tökéletes fények, és több tíz vagy akár száz fénykép, amelyből gondos válogatással keresik meg azt, amelyik méltó a tizenöt tizedmásodperc hírnévre.

Nem beszélve arról, hogy ezek a képek aztán köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, hanem annak valamiféle felturbózott, torz és inverz platóni ideái, amiknek már csak azért sincs értelme, mert a valóságban a barátaid, kollégáid úgysem vele találkoznak, a csajod vagy pasid pedig úgysem őt fogja simogatni. Aki ismer, az úgyis tudja, hogy az nem te vagy, te nem olyan vagy. És egy normális világban pontosan azoknak a véleménye kéne számítson, akik ismernek, nem azoké, akiknek csak egy ismerősnek jelölő vagy azt visszaigazoló kattintás voltál valamikor, mert feldobott nekik a Facebook egy közös ismerős miatt, vagy akikhez még ennyi kötődésed sincs, és csak annyi a közös bennetek, hogy egy Facebook csoportba sodort velük az élet. Csak hát úgy látom, a világ inkább már afelé halad, hogy a virtuális kapcsolatok sokkal fontosabbá válnak a valódiaknál, éppen ezért értékelődött fel ezeknek az „avatároknak” a jelentősége.

A fitneszvilág szektái

Tudjátok, miből van elegem? Mármint azon az ezer meg egy dolgon kívül, ami szar ebben a hazai fitneszvilágban kezdve a teljesen dilettáns, IFBB vezetéknevű, magukat egy pucsítóverseny megnyerése miatt jó edzőnek képzelő egyenpicsáktól, a hobbiszinten (is) brutálisan burjánzó kokszhasználaton át, a gyúrósok jelentős részének szellemi igénytelenségéig? Ebből a rohadt szektásodásból!

A TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐ KOKSZ! - Legalábbis a szennymédia szerint

Igazából nem is tudom, mit várhat az ember a TV2 reggeli műsorától. Leginkább semmit, ami szinte kivétel nélkül mindig be is igazolódik, ha a Youtube feldob nekem egy epizódot a Mokkából, én pedig arra vetemedek, hogy megnézem. De, tudjátok, legalább annyit elvárna az ember, hogy ha értéket teremteni nem is tudnak, legalább ne hazudozzanak és ferdítsenek orrba-szájba, hatalmas károkat okozva ezzel egy egész iparágnak, és kibaszva olyan fiatalokkal, akiknek ezentúl az anyukája kifogja öntögetni a „fújatóporát”, mert hogy az GOKSZ!

És mondom ezt úgy, hogy tudjátok jól, hogy ha a tápkieg ipar hazugságait kell leleplezni, és a gátlástalan cégeket kell ekézni, akkor én aztán nem félek kinyitni a számat a témában, nem aggódva senkinek sem a rosszallásán, vagy szponzori pénzeken (LoL). De az említett, fentebb beágyazott adást megtekintve bizony még nálam is elgurul a gyógyszer, mert ami sok, az sok.

Háde a Roni Kólmen is nagy súllyal nyomta, azt' nagy is vót, nem?

Manapság divat felhozni nagy és ismert testépítőket példaként, hogy nézzed mán, he, például Ronnie Coleman nagy súlyokkal edzett, meg szabad súlyokkal, alap gyakorlatokkal, és nagy is volt. Aham, ok. Az őt a Mr. Olympia trónjáról letaszító Jay Cutler meg magához képest nem mindig edzett nagy súlyokkal, alkalmasint 20 ismétlésig is felment, 10 alá viszont nem igen, és olyan buzis dolgokat csinált, minthogy gépeket használt, meg egy izomra akár kettőnél több gyakorlat is végzett. De ugyanez elmondható a jelenlegi bajnokról, Phil Heath-ről is. Hallatlan! És mi lett Ronnie-val? Fájdalmak, csípőműtét, rehabilitáció, és még a járással is gondjai vannak. És mi van Jay-jel? Egy lazább bicepsz műtétet leszámítva köszöni szépen, és jól el van. Elgondolkodtató.

De nem kéne elfeledkezni mondjuk Kai Greene-ről sem, aki a modern testépítés - ha nem minden idők - egyik leginkább mesefigura szerű alakjával rendelkezik, és egyszer azt találta mondani: „I'll never be a weightlifter.” (Magyarul: „Sohasem leszek súlyemelő.”) Azt hiszem, beszédes.

Csak a súly, bazdmeg!

Biztos ti is találkoztatok már a jelenséggel, hiszen mostanában sajnos egyre könnyebb. MINDEN A SÚLY!!! Üvöltik lényegében virtuálisan az „elmélet” hívei mindenki arcába minden fórumon, amihez hozzáférnek a neten. „Nem nő a hátad? Több súlyt neki? Nem nő a lábad? Több súlyt neki! A súly minden, nem fogod fel?” Nem, bazdmeg, nem, mert még mindig nem akarok erőemelő lenni, bocs.

Kitől fogadj el tanácsot? - A LÁTSZAT CSAL

A testépítés tipikusan látványsport, ez nyilvánvaló. Arról szól, hogy ki az izmosabb, ki a szálkásabb, kinek jobbak az arányai, magyarán: ki néz ki jobban. Mindenki, aki elkezdi, kivétel nélkül a külsején akar változtatni. Vagy azért, hogy a csajoknak imponáljon (bár akinek ez a célja, az inkább gyúrjon arra, hogy legyen pénze egy BMW-re), vagy azért, hogy ne baszogassák többet a suliban a nagyobb srácok, vagy csak azért, hogy ő is raj csávó legyen a diszkóban, mert neki is ráfeszül a pajszerre a póló. De hogy a hölgyeket se hagyjuk ki, náluk is hasonló a motiváció; laposabb has, kerekebb segg, feszesebb combok, ezek a fő céljaik, amiért lemerészkednek a terembe.

Ebből a hozzáállásból aztán egyenesen következhetne, hogy az ért a legjobban a testépítéshez, aki a legjobban néz ki. De a feltételes mód nem véletlen, ugyanis ez a dolog azért mégsem így működik valamiért. Távolról sem. A testépítésben ugyanis fokozottan igaz, ami azért más sportokra is megáll; közbeszól a genetika és a koksz. („Jajj, már megint az a kurva koksz! Nem unod még?” Én igen, de sajnos a testépítők nem. Azért olvass tovább, meglátod, jó lesz.)

Izolálj, ha kell!

Megfigyelted már, hogy a kajakosoknak milyen erős a háta a többi izmához képest? A bringásoknak a combja? A szkanderosoknak a karja, a teniszezőknek meg a domináns oldala a másikhoz képest? Ráadásul annak ellenére, hogy nyilvánvalóan mindegyik sportban igyekeznek a test többi részének is valamilyen terhelést biztosítani ez edzéseken (jellemzően súlyzók révén), mert a nagyfokú aránytalanság és az izomegyensúly felborulása idővel sérülésekben bosszulhatja meg magát.

De ezekből a példákból is tisztán látszik, hogy a test azt az izmot fejleszti a legjobban, amit a legnagyobb terhelés ér, és nincs csodálatos önszabályzó rendszere (legalábbis nem olyan mértékben, ahogyan azt sokan hiszik), ami például nem engedi a karodat nőni, ha nem növeled a fekvenyomásban az erőd. És persze fordítva sem törvényszerű a dolog, tehát ha fejlődik a fekvenyomásod, az nem feltétlenül fogja különösebb mértékben fejleszteni a karodat.

Mi a fasznak veszel fehérjét?

Korábban volt már egy cikkem „Mi a fasznak veszel tömegnövelőt?” címmel, amit sokan olvastatok, szerettetek, de talán nem döntögettem vele akkora tabukat, mint amekkorákat a mostanival készülök. A tömegnövelőről ugyanis azért elég sokan tudják, hogy egy „hülyebiztos” termék; raknak bele valamennyi fehérjét, valamennyi szénhidrátot, aztán jó lesz az a parasztnak akkor is, ha 60 kilós egyszálbélű, meg akkor is, ha 100 kilós és zsíros. A lényeg, hogy jusson a testébe edzés után valami tápanyag, ha már képtelen magának összekotyvasztani egy személyre szabott turmixot.

Amikor menni kell - Ultimate Brutal Hardcore Motivation

Minden zsigeredben tudod, hogy elérkezett a pillanat. A gyomrodból indul a remegés, de minden sejteden végigfut ez a bizsergető, feszítő érzés. Itt az idő, menni kell. Egy feladat vár rád, egy kötelesség, amit nem lehet halogatni és görgetni magad előtt. Egy küldetés, amit itt és most teljesíteni kell, egy inger, aminek engedni kell. Sőt, muszáj! Ez felsőbb utasítás, nem te akartad, hogy így legyen, a benned lakozó ösztön vezérel ezen utadon. A legbensőbb késztetéseidnek engedsz, amikor erre vállalkozol.

Az edzés nem háború. Az edzés kikapcsolódás!

Megmondom őszintén, régen nem voltam ennek a felfogásnak híve. Az edzést munkának tekintettem, amit keményen el kell végezni. Csinálni kell, mert csak, és nincsenek kérdések, „nincsen B terv, Spárta van, bazdmeg”. De aztán egyszer megkérdeztem magamtól: Gyuri, mi a fasznak csinálod ezt? Hivatásos testépítő akarsz lenni? Versenyző? A testedből akarsz élni? Ha nem, akkor minek fogod ezt fel így?

Minek két munka, főleg amikor az egyik nem is fizet, hanem te fizetsz érte? Mi értelme a szenvedésnek úgymond a semmiért? Hiszen mi egy jó test? Egy nagyon klassz dolog, persze, de ugyanakkor egy kibaszottul önmagáért való dolog is, amivel semmit sem érsz. Nem lesz tőle jobb csajod (hidd el, kurvára nem), nem lesz tőle több pénzed, nem fogod tudni jobban megvédeni magad, ergo némi önbizalom boost-on kívül nem sokat dob az életeden. Az egészség meg? Menj el futni, meg úszni, és ezt is kipipálhatod.