A fitneszvilág szektái

Tudjátok, miből van elegem? Mármint azon az ezer meg egy dolgon kívül, ami szar ebben a hazai fitneszvilágban kezdve a teljesen dilettáns, IFBB vezetéknevű, magukat egy pucsítóverseny megnyerése miatt jó edzőnek képzelő egyenpicsáktól, a hobbiszinten (is) brutálisan burjánzó kokszhasználaton át, a gyúrósok jelentős részének szellemi igénytelenségéig? Ebből a rohadt szektásodásból!

Ez nem egy sport, ez egy életforma

Legalábbis ezt sulykolják beléd minden sarkon azok, akik azt szeretnék, hogy vedd meg a tápkiegjüket, az edzésmódszerüket vagy vegyél bérletet a termükbe. Ez nem csak egy sport, mint a foci, meg a kosárlabda, ugye? Mondjuk tényleg nem, ha azt nézem, hogy itt a zéró versenyambícióval rendelkező, önértékelési zavaros hobbisták mennyi cuccot képesek magukba tolni a „strandformáért”, no meg hogy mennyi profitéhes hiéna les az emberekre, és várja a pillanatot, hogy lecsaphasson a leggyengébb pontjukon, a testképzavaron keresztül a pénztárcájukra. De hogy ezen a sok negatív dolgon kívül miben más, mint bármelyik sport, azt nem tudom.

 

Talán abban, hogy hobbiszinten heti három edzéssel, meg egy jobb genetikával top formában lehetsz, és (főleg naturálban) amúgy is csak teljesen limitált mennyiségű edzésmunkát végezhetsz el úgy, hogy ne legyél túledzett, míg egy bokszoló akár hobbi szinten is heti ötször is felhúzhatja a kesztyűt két órára, hogy minél jobb legyen, míg a másik két napon a héten meg elmehet futni? Ja, hogy a gyúrósnak oda kell figyelnie a kajára? Ühüm. Mert amúgy nem kéne enni, ha nem gyúrnál? És akkor már olyan nehéz a spagetti tészta helyett rizst főzni, a felvágott helyett meg enni egy kis csirkét? Nem beszélve arról, hogy a flexible dieting és intermittent fasting módszerek széles körben ismertté válása óta azért már a céljainknak megfelelő étkezés sem egy olyan kurva nagy kihívás.

De akkor most mire ez a hajcihő?

Mire, mire… Nyilván egyik oldalról a profitra, ahogy már írtam. De van itt egy másik fontos tényező, ami miatt a gyártók és kereskedők elégedetten dörzsölik a tenyerüket, látva, hogy az emberek önként ugrálnak be a kútba, ez pedig a szektás viselkedés. A testépítést ugyanis az emberek nem sportként művelik, hanem hitkérdést csinálnak belőle. Van, aki például az alacsony ismétlésszámban hisz, van, aki az időszakos böjtölésben, van, aki az edzés utáni turmixban, és ha valami olyan tartalommal találkozik, ami alapjaiban rengethetné meg a "hitét", akkor szem becsuk, fül befog, és elszalad, vagy rosszabb esetben jön a mocskolódás, a kurvaanyázás, és a jól bevált prolimantra: „Te mit tettél le az asztalra?” Én a kurva anyádat, mielőtt megbasztam, köszönöm a kérdést.

Ez pedig egy kurva beteges hozzáállás, hiszen nem a világot alapjaiban meghatározó dologról van itt szó, csupán egy sportról, amit egyrészt mindenki úgy művel, ahogy akar, másrészt több célravezető módszer is van benne, arról nem is beszélve, hogy mindenkinek mások a céljai is. De persze a frusztrált, az életükkel elégedetlen emberek, akik minden hétfőn lógó orral battyognak be egy munkahelyre, amit utálnak, aztán lógó orral battyognak haza a magányba, vagy éppen egy rossz párkapcsolatba, de nincs meg bennük az erő, hogy akár ezen, akár a hozzáállásukon változtassanak, menekülő utat keresnek. Ahelyett, hogy a valódi problémákat, illetve azok gyökerét kutatnák fel és oldanák meg az életükben, inkább keresnek egy könnyen elérhető kapaszkodót. Pont, mint az alkoholisták vagy a drogfüggők. És persze a sport mindig egy jobb választás, mint ezek a káros szenvedélyek, de attól még ez a magatartás sem lesz jó.

És kész is a szekta

Hiszen mit is csinálnak ezek az emberek valójában? Vesznek egy terembérletet, néhány tápkieget, esetleg egy kis kokszot, belájkolnak néhány népszerűbb gyúrós oldalt, ahol már szép kis birkanyáj gyűlt össze, megnézik, mit kell most éppen aktuálisan bégetni, ha egy nagyobb közösség részévé akarnak válni, vagy éppen a nagyobbnál egy kicsit kisebb közösségéé, amelyik a naggyal szemben definiálja magát kiválasztottként, és kész is az új identitás. Felszínes, üres, lebutított, de azért mégiscsak egyfajta identitás, amivel az illető teljesen azonosulva el tudja kicsit felejteni azt a szemét főnököt, vagy a nőknél/pasiknál való sikertelenségét, magyarán a boldogtalan életét.

Forrás: Thinker for truth

Amikor a Fészbúkon kommentel vadul érvelve a saját szektája mellett egy másik oldalon, vagy ebben az identitásban dagonyázik a sajátjai között, amikor lent van a teremben vagy a konyhában dobozol, akkor ő nem XY, egy átlagpolgár egy teljesen átlagos élettel. Nem, ő a spártai harcos, az erőemelő, a crossfitter, a nagy súlyokkal edző keménycsávó testépítő, az időszakos böjtölést követő beavatott, aki mindenki más fölé helyezi magát, aki nem úgy gondolkodik erről a sportról, ahogyan ő. A nem sportoló, vagy nem valamelyik fitneszirányzatot művelő hobbisportolókról nem is beszélve.

És mivel ennyire azonosul ezzel a magáról alkotott képpel, és teljes mértékben eggyé válik a személyisége ezen részével, hiszen kurvára nem akar tudomást venni a többiről, a bolti eladóról, a megfáradt szülőről, a bizonytalan jövőtől szorongó, és az élete kilátástalansága által nyomasztott emberről, tehát mindarról, ami valójában ő, ezért ha olyan véleménnyel találkozik, ami megkérdőjelezi például a nagy súlyokkal edzést, a street workout-ot, az időszakos böjtölést, vagy mondjuk azt a testépítőt, akit a példaképének tekint, akkor teljes személyében érzi támadva magát. Nem azt érzi, hogy hát itt most az életem egyik apró szeletkéjéről valakinek van egy esetlegesen negatív értékítélete, hanem azt, hogy ez az illető engem teljesen egészében rossznak tart, leminősít, degradál. Hiszen én nem vagyok több, mint valaki, aki lent a teremben egy bizonyos módszer szerint edz, egy bizonyos módszer szerint eszik, és felnéz egy bizonyos sportolóra! Az vagyok én! Csak az!

És aztán jön a már említett fül becsuk, szem befog, vagy vérmesebb mentalitású embereknél az adott vélemény megformálójával szembeni, mindenre kiterjedő mocskolás, fikázás, alázás, és a teljes emberi mivoltában való megsemmisítés kísérlete, amikor akkor igazán izgalmas, ha a másik is pont olyan szektásan áll a dolgokhoz, mint alanyunk. Azok aztán a finom kommentháborúk.

Nem lehetnék végre emberek, emberek?

Nincsenek itt tudományos tények, nincsenek vélemények, szekták vannak és vallásháborúk, amikben a sok, az életével elégedetlen ember foggal körömmel védi a magáról alkotott pozitív énkép utolsó mentsvárát. Ami valahol érthető is, persze, hiszen ha hagynák, hogy ezt elvegye tőlük valaki, akkor minimum depresszióba zuhannának, sokan pedig egyszerűen megölnék magukat. Komolyan, néhány embernél már ilyen súlyos a helyzet. Talán még annyi árnyalja a képet, ami ezen kívül életben tarthatja még őket, hogy a gyúrósság mellett az illető mondjuk még rokker vagy rapper, Trónok harca vagy Marvel rajongó, iPhone vagy Android hívő, tehát még van néhány ilyen egyszerűen elsajátítható identitása, ami mögé el tud bújni önmaga elől.

Forrás: Shanghai Expat

Nem tudom, megoldható-e ez a helyzet, és hogy eljöhet-e valaha egy olyan kor, ahol a fitneszvilágban tudományos tények és vélemények ütköznek, nem pedig szekták vérgőzös fröcsögései. Ahol a témákról beszélgetnek az emberek, nem pedig verbálisan ölik egymást a kommentfalakon a virtuális térben. Ahol egy ember el tudja fogadni a másik övével ellentétes edzésmódszerét vagy étkezési metódusát anélkül, hogy meg akarná téríteni vagy alázni. Fel kéne ehhez nőnie az embereknek egy magasabb szintre, egy olyan szellemi nívóra, ami túlmutat a testépítésen és az egész fitnesz világon, és amilyen szintre a tömegember nem szeret fellépni. Mert nem könnyű, nem kényelmes és nem egyszerű. De azért próbáljuk meg, és első lépésként mondjuk ne vegyük személyes sértésnek, ha valakinek a miénktől eltérő véleménye van edzésről, táplálkozásról vagy a testépítésről magáról. Nézzük meg, mi történik!