Hallasd te is a hangod! - Kritika és szabad véleménynyilvánítás

Tudom, hogy ezek egy sporttal foglalkozó blogon nem éppen a legszokványosabb témák, de azt kell mondjam, hogy a mai magyar testépítő média eljutott már egy olyan fejlett és kiterjedt szintre, hogy teljes joggal jöhetnek szóba ilyen fajsúlyú kérdések. Ez a tény pedig már önmagában is üdvözlendő.

Forrás: muscupassion.com

A testépítés kezdi kinőni önmaga szubkulturális kereteit. Ez a nagyon pozitív változás olyan történéseket von maga után, mint a témát érintő vélemények megsokszorozódása, amely, mint alapvetően új jelenség ezekben a körökben, feszültségeket szül. Ezen feszültségek azonban – az újdonság varázsa mellett - leginkább a dolog nem megfelelő megközelítéséből fakadnak, amelyen mindenképpen változtatni kell.

Az élet forrása

Ezek az alapvető, emberi értékek előre viszik a sportunkat, ahogyan minden más területét is az életünknek. Voltaképpen a testépítés létezése is ennek köszönhető, hiszen ez kezdetben egy nagyon szűk, különc kis közösség hóbortja volt, amelyet a többség furcsán, sokszor ellenállással szemlélt. Azonban ezek a jogok biztosították azt, hogy ez a szubkultúra kezdetben magazinok, később az internet útján egyre többekhez elérjen, egyre több információt szolgáltasson a követőinek, és egyre magasabb szintre fejlődjön.

Ne gondoljuk azt, hogy a testépítés a többségi társadalom ízlésével egybeesik. Ha csak az kapna helyet a világban, ami a többség mentalitását türközi, nem lenne testépítés. Azért lehet helye a nap alatt, amiért helye lehet annak, hogy valaki kritizálja a guggolást, a crossfitet, a testépítést, Kathi Bélát, Molnár Pétert, bárkit és bármit. Ez tette lehetővé a testépítés számára, hogy létrehozzon egy a többségitől eltérő életmódot, valamint folyamatosan felülbírálva mások és önmaga korábbi elgondolásait hatékonyabbá tegye a testformálás műfaját.

A címben szereplő szabad véleménynyilvánítás alkotmányos jog ugyanis lényegében megegyezik a testépítés őshazájának, az U.S.A. alkotmányának első kiegészítésével, a szólásszabadsággal. Hogy érezzük ennek a súlyát, megemlítem, hogy a magántulajdonhoz való jog csupán az ötödik kiegészítés. De hogy ne menjünk ilyen messze, és hogy rövidre fogjuk a történelmi kitérőt, gondoljunk csak bele, hogy ennek a jognak a korlátozása milyen alapvető mértékben segítette nem egy rossz, elnyomó, tekintélyelvű politikai rezsim hatalmának fenntartását akár Németországban, akár hazánkban.

Forrás: Keep calm and carry on

A kritika pedig, mint gondolatébresztő és a fejlődést előmozdító műfaj, ezen alkotmányos jog leghasznosabb gyakorlása. Voltaképpen úgy tekintsünk a szabad véleménynyilvánításra, mint egy pisztolyra, a kritika meg a lövedék, ami átüti azokat a falakat, amik az útjában állnak annak, hogy egy új perspektívából is felülvizsgálhassuk egy témával kapcsolatos álláspontunk. Ugyanis ez az ami, hozzá segít ahhoz, hogy meggyőződjünk az igazunkról, vagy hogy felülbíráljuk az eddigi döntéseinket.

Ahol a bajok kezdődnek

Az eddig levezetettekkel eddig rendben is lennénk, ha nem létezne az emberekben olyan, hogy ego. Illetve ennek az esetleges komplexusokból és lelki sérülésekből fakadó torzulása. Utóbbiak egyébként, bármennyire is pejoratívan hangzanak, egyáltalán nem szégyenletes dolgok. Mindannyian küzdünk különböző kételyekkel, bizonytalanságokkal. Azonban azért rendelkezünk az érzések mellett értelemmel is, hogy annak segítségével leküzdjük vagy kordában tartsuk ezeket a tényezőket.

Forrás: nihilist.fm

Amikor azonban ez nem sikerül, az emberek zöme egy biztos fogódzót kezd keresni. Egy dolgot, ami minden irányból ugyanúgy néz ki, amiről nem lehet mást állítani, gondolni, csak az egyetlen, megkérdőjelezhetetlen igazságot. Alapvető természetünk hogy valamihez viszonyítani akarunk, és valamiből visszaigazolást szeretnénk nyerni. Viszont ha ez nem bennünk, a velünk született szellemben gyökeredzik, akkor túlzott függést alakíthat ki egy rajtunk kívül eső dologgal. Egy nem megfelelő eszményképpel, attitűddel, eszmével, aminek kritikátlan követése megfoszt minket az önálló gondolkodástól. Pedig ez elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy megtaláljuk a magunk útját, és azt, hogy nekünk mi az igazán jó.

Ha viszont egyesek ilyen szemellenzős módon kezdenek követni valamit, akkor kialakul vele egyfajta azonosság. Így aztán ha a jelenséget, személyt, vagy elgondolást kritizálni kezdi valaki, olyan mélyről jövő gyűlölettel kell számolnia, mintha a legfanatikusabb vallási szekta legszentebb szentségét kezdte volna ki. Ennek az oka persze elég prózai. A megfogalmazott ellenvélemény ezeknek az egyéneknek az utolsó mentsvárát próbálja lerombolni. Ha meg még igaznak is bizonyul, akkor meg is teszi ezt. Azt pedig gondolom, nem kell részleteznem, milyen félelemérzetet és dühöt vált ki valakiből, ha a legalapvetőbb önazonosságában ingatják meg.

Forrás: Health News NG

Mindezt, amit most levezettem nektek, azért fontos megérteni, mert ez a lelki mechanizmus a forrása annak a rengeteg hibás reakciónak, megnyilvánulásnak, és úgy általában az egész rossz hozzáállásnak és mentalitásnak, amit a még bőven fejlődésben lévő testépítés közegében egy-egy, a megszokottól eltérő vélemény, vagy kritika ki vált az emberekből.

Asztalfetisizmus

Az legrosszabb ilyen berögződés, mondhatni „balkáni reflex”, amikor a kritikus személyét kezdik el bírálni és vitatni, nem a kritika tartalmát. Gyakran harsan fel ilyenkor hisztérikusan a kérdés, hogy „Te mit tettél le az asztalra?”, figyelmen kívül hagyva azt a nagyon fontos tényt, hogy bármit is teszünk a kritizáló személyével, leminősítjük, hiteltelenítjük, máglyára vetjük (mint az inkvizíció), vagy letépjük a körmeit (mint az ÁVÓ), a véleményének valós, objektív közlésére ez a legkevésbé sem lesz hatással.

Az ember mondanivalójának igazságtartalma és helytállósága köszönőviszonyban sincs azzal, hogy ki az illető. Ha valakinek igaza van, akkor igaza van, és kész. Ha viszont nincs, akkor ezt meg kell tudnunk cáfolni észérvekkel. Az, hogy a kritika megfogalmazójának személyét támadjuk, nem fog senkit sem meggyőzni arról, hogy amit állít, az helytelen. Csupán magunkat fogjuk degradálni azáltal, hogy nyilvánvalóvá tesszük, amellett, hogy egy értelmes cáfolatot sem tudunk felmutatni a kérdéses állásponttal szemben, még primitív, ösztönlény szintű reakcióinkat sem tudjunk kordában tartani. Ez gyengeséget sugall.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy kritizálni akárkit lehet akárkinek. A kritikához ugyanis egy dolog kell. Hogy a hangszálaiddal meg tudd rezegtetni a levegőt, vagy hogy az ujjaiddal le tudd nyomni a billentyűket. Kritizálni bárkinek lehet, sőt kell is, mert a kritikai gondolkodás viszi előre a világot. Nem az, ha lefekszünk mindenkinek, aki társadalmilag magasabb pozícióban van a sportteljesítménye, gazdasági helyzete, vagy médiajelenléte okán. Ez önmagában senkinek sem igazolja az állításait.

Forrás: Valderlei de Jesus

Nem az ember személye, helyzete, eredménye hitelesíti a mondanivalóját. Egy rasszista is megfogalmazhatja helyesen, hogy mi a tolerancia, és egy elhízott ember is tudhatja és hirdetheti, hogy a testmozgás és a diéta jó. Attól még, hogy ő nem alkalmazza, az magának a tudásnak nem von le az értékéből. Nyilván kicsit furcsa persze, ha egy tömeggyilkos a békés együtt élésről papol, de attól még az üzenet jó, maximum azt mondjuk, bort iszik, és vizet prédikál. De attól még a vízivás, mint olyan pozitív marad. Ellenben ha egy közkedvelt személy arra buzdít másokat, hogy menjenek le a játszótérre, és rugdossák fejbe a homokozóban a gyerekeket, akkor lehet az illető a leghitelesebb személy a világon, ez nem fogja legitimálni a mondanivalóját, és megtölteni azt pozitív tartalommal.

Ki mondta? Miért mondta?

Ebből az is következik, ami egy kis elvontsággal könnyen megérthető, hogy mivel nem fontos a személye a kritizálónak, ezért az sem gáz, ha nem tudni, ki az, mert kurva mindegy is. Az ember törvényeknél sem tudja konkrétan a törvényalkotó személyét, pedig minden jogszabály mögött néhány jól meghatározható jogtudós áll. Ettől függetlenül mégis be kell tartani őket, és nem lehet arra hivatkozni, hogy te nem tudod, ki találta ezt ki, és te addig nem foglalkozol vele, amíg nincs mellette egy név, meg egy fénykép. (Meg amúgy is, mit tett le az asztalra? Ki az az XY?)

Forrás: valderleidejesus.com

Jó példák erre azok az ismertté vált mondások, népi bölcsességek, vagy akár graffitik, amelyeknél már senki sem tudja, hogy mégis kinek a nevéhez köthetők, de ez semmit sem von le a jelentésükből. "Ha majd kivágtad az utolsó fát, és megmérgezted az utolsó folyót, kifogtad az utolsó halat, rájössz, hogy a pénz nem ehető" Ezt a mondást az indiánoknak tulajdonítják, pontosan azonban nem tudjuk, hogy kitől is származik. Az aktualitásához és a valóságtartalmához azonban kétség sem fér.

Az újságcikkeknél is gyakori, hogy csak egy fantázianév van, ez azonban egyáltalán nem befolyásolja a hitelességét. Lehet névvel is bődületesen nagy marhaságot írni, és lehet név nélkül is helytálló tényeket. Vannak meg nem nevezett forrásból származó információk alapján íródott leleplező cikkek, és vannak irányított hazugságok, amiket fizetett újságírók tálalnak a közönségnek. Ha egy állítással találkozunk, mindig a tartalmára koncentráljunk, és az alapján próbáljuk megítélni.

Forrás: Utazás saját kézből!

Nyilván az a legüdvösebb, ha valaki olyan mond kritikát, vagy pozitív üzenetet, aki maga is jó erkölcsű és jó megítélésű. De ez nem feltétele ennek. A kettő között nincs összefüggés. Szóval el kéne felejteni ezt a proletármentalitást, hogy „miért, te mit értél el, ki vagy te, hogy bárkit is kritizálj?”. Mindannyian homo sapiensek vagyunk, emberi lények, akik képesek a kommunikációra, és ez már önmagában feljogosít mindannyiunkat, hogy véleményt alkossunk és elmondjuk. Aki meg ezt nem gondolja helyénvalónak, az cáfolja meg azt, amit a kritikus állít, és ne a személyén keressen fogást. Azzal csak azt bizonyítja, hogy érvei nincsenek, csak egy nagy adag frusztrációja, amiért valaki egy helytálló állítással megingatott valamit, ami neki fontos, és ez így fejeződik ki.

Csináld magad mozgalom

Az előbbi reakciónak egy változata a „csinálj jobbat, aztán kritizáld” frázis, aminek az értelme nagyjából pont annyi, mint a másik verziónak. Gondoljunk csak bele, hogy ha csak azoknak lenne joga kritizálni valamit, akik jobban teljesítenek benne, akkor az autós magazinok nem írhatnák le egy típus hibáit, hiányosságait, mert vélhetően a legtöbb újságíró egyáltalán nem tud autót gyártani, nem hogy jobbat, mint amikről ír. Vagy ha elmennél egy étterembe, ahol egy elsózott fogást kínálnak fel neked, akkor nem mondhatnád azt az ételről, hogy ez nem jól sikerült, ha te nem tudsz jobbat főzni. Pedig szakács végzettség nélkül is tudhatja bárki, hogy mondjuk egy jól sikerült cigánypecsenyének, vagy egy grillezett fokhagymás csirkemellnek rozmaringos burgonyával milyen íze és külleme kell, legyen.

Forrás: Sick Chripse

A fenti képen látható, elvileg Marilyn Monroe-t ábrázoló tetoválásról is meg tudjuk állapítani, hogy nem sikerült valami jól, holott könnyen lehet, hogy mi sem tudnánk szebbet készíteni. Tudjuk, hogy egy film, egy zeneszám, egy könyv jó, vagy rossz, annak ellenére, hogy mi nem egyáltalán nem tudtunk, vagy nem tudunk jobban rendezni, zenélni, vagy írni. Sőt, azt is meg tudjuk ítélni, hogy valami egy igényes mű, ami esetleg csak nem egyezik az ízlésünkkel, vagy egy teljesen gagyi, buta alkotás, aminek a minősége tényleg kritikán aluli.

Jogok és kötelezettségek

Persze tudom, hogy bizonyos esetekben furcsa szituációkat szülhetnek a fenti elvek. Előfordulhat, hogy egy sokat elért sportolót kritizál olyan, aki esetleg maga semmit sem sportol, vagy csak hobbiszinten. Előfordul sokszor velem is, hogy rengeteget dolgozok egy cikken, jól felépítem, megfogalmazom, megírom, megszerkesztem, kitalálom a promóját, a felvezetését, és akkor valaki egy fél perc alatt trehányul odavetett kommentben leszólja. Ilyenkor én is támadhatnék, hogy mégis mit képzelsz, írj jobb cikket, aztán akkor szövegelj, mégsem süllyedek ilyen mélyre. Ha jogos a kritikája, akkor megfogadom, amit mond, ha jogtalan, akkor szembesítem a tévedésével, ha bunkó és primitív, akkor nem reagálok rá.

Mindezt azért teszem, mert tudom, hogy az a jog, ami alapján az illető most engem minősít, ami lehet, hogy nem esik jól, vagy éppen dühít, bizonyos helyzetekben engem szolgál, mivel ez jogosít fel arra, hogy én is elmondjam nagy nyilvánosság előtt, amit gondolok, bármiről, amiről csak akarom. Természetesen tekintettel arra, hogy ezzel senkinek se sértsem a becsülethez és a jóhírnévhez való jogát, azaz ne tegyek semmi törvénybe ütközőt.

Forrás: coolconversationslive.com

Ha valaki mégis úgy érzi, hogy bárkinek a kritikája, vagy véleménye átlépi a határt, és alkalmas arra, hogy valamely Btk.-ban foglalt tényállást kimerítse, akkor annak jogában áll erről egy pártatlan és független bíróság döntését kérni. Annyira azonban senki se érezze magát magabiztosnak, hogy az igazságszolgáltatás szerepét az államtól a saját kezébe vegye.

Azt kéne mindenkinek átlátnia ezzel kapcsolatban, hogy azok a jogok, amikkel rendelkezünk, és amelyekkel olyan előszeretettel élünk, bizonyos esetben tűrésre köteleznek másokkal szemben, amikor éppen ők gyakorolják őket. Csak persze ez sokaknak nem tűnik fel, hiszen amikor éppen ők vannak a kritikus szerepében, azt teljesen helyénvalónak érzik, ellenben ha ők, vagy egy általuk kedvelt dolog kerül a kereszttűzbe, akkor az már érzékenyen érinti őket.

Istent játszva

Érdemes viszont átlátni azt, hogy ez a rendszer csak így működhet. Nem vezetne semmi jóra, ha bárki az üzleti, politikai, sportbeli vagy egyéb sikerei nyomán elérhetne olyan szintre, ahol már nem lehet őt kritizálni, minősíteni, mert ez azt vonná magával, hogy teljességgel megszűnne a társadalmi kontroll a tettei felett. Ez pedig egyenes úton hozná magával azt, hogy bizonyos személyek előbb-utóbb nem csak a társadalom tagjai, hanem a törvények fölé emelkednének, és olyan hatalom birtokába jutnának, amely az azzal elkövethető visszaélések miatt aggodalomra adna okot.

Már önmagában sokszor az is aggasztó, ha egy területen egy véleményformáló erő monopolhelyzetbe kerül, ezáltal olyan látszatot keltve, mintha ő lenne az egyetlen hiteles információforrás. Pedig teljesen mindegy, hogy jelentős anyagi, vagy szellemi befektetéssel került kizárólagos helyzetbe, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen lenne.

Forrás: !!444!!!

Viszont ha így kezeljük, akkor az olyan nem kívánatos helyzetek eredményezhet, hogy a minden más hangot elnyomó média teljesen szubjektív, egyéni érdekek alapján adhat teret meghatározott eszméknek, vagy emberek szűk csoportjának, míg másokat teljességgel ellehetetleníthet. Egy ilyen közegben senki sem fog tudni az eredményei, erényei, érdemei alapján kiemelkedni, csakis és kizárólag úgy, hogy jó kapcsolatot ápol a hatalmi helyzetben lévőkkel.

Ez az egyik nagy ártalma annak, ha csak egyetlen forrásból jönnek az információk, ha csak egyetlen nézőpontból „nézetik” velünk a dolgokat, és ha engedjük azt, hogy egyetlen médium formálja a véleményünket kizárólagosan az ő érdekeinek megfelelően. Ezért (is) akarom a Train With Brain-t egy nagy oldallá duzzasztani, hogy az emberek több aspektusból is megvizsgálhassak a dolgokat, több irányból is kapjanak ingereket, amikor valamiről gondolkodnak, és ne az legyen a gyakorlat, hogy egy oldal megmondja, hogy mondjuk X termék jó, és ha nem azt fogyasztod, akkor lényegében egy szar vagy, és kész. Te meg megveszed, mert hát kurvára nem szeretnél szar lenni ugye.

Minority report

Ezért van nagy szükség az eltérő véleményekre, hogy puszta anyagi haszonért senki se befolyásolhassa kedvére a tömegeket ellenállás nélkül. Ezért van szükség minden témában ellenpontozásra, és ezért van baromi fontos szerepe például annak is, hogy a hazai testépítés világában legyen egy olyan oldal is, mint az enyém.

De legyenek másmilyen oldalak is, velem szemben állóak, velem részben egyetértőek, hasonlóak stb. A paletta legyen színes, hogy az egymásra való folyamatos reflektálás nyomán mindig a legéletképesebb vélemények és nézetek juthassanak el a legszélesebb tömegekhez. Ez a fejlődés kulcsa, és így lehet eljutni egy olyan általánosan magasabb szintre, amely végül minden résztvevő érdekeit szolgálni fogja.

Szükséges, hogy helyet kapnak teljesen haszontalan kritikák, vélemények, de ez a szabadság ára. A társadalom, a közösség úgyis kirostálja majd az életképtelen álláspontokat, hiszen ami nem válik be, nem működik, vagy nem jó, az maximum egy rövid ideig tud teret hódítani. Előbb utóbb az idő próbáján úgyis megbukik. De ennyi mellékvágányt hagynunk kell magunknak, egy jól működő rendszer érdekében, nem bízhatunk meg cenzort.

Azonban azt is észben kell tartanunk, hogy az így kihulló véleményeket nem szabad elnyomnunk, és üldöznünk. Fontos, hogy a közösség minden tagja megtalálhassa, ami számára a legmegfelelőbb, és még akkor is dönthessen másképp, sajátos elgondolásoktól vagy érzelmektől vezérelve, ha a többség megítélése szerint tévúton jár. Mindenki személyes szabadsága addig tart, amíg azzal másokét nem korlátozza. Amíg valami nem árt senkinek, és nem sérti senki jogait, addig van helye a nap alatt. Semmit sem lehet bekorlátozni azért, mert valakit zavar, felháborít, vagy az egyéni érzékenysége miatt sért. Mindenkinek meg van a joga, hogy ne nézze azt, ami nem tetszik neki. Vagy akár nézheti is, hőböröghet rajta, és támadhatja és kritizálhatja folyamatosan, de erőszakkal, fenyegetéssel vagy bármilyen retorzióval nincs joga elnyomni azt.

Forrás: archive.moe

Nekem is jogomban áll kitiltani az oldalamról, a csoportomból, az emailjeim közül vagy a böngészőmből a nekem nem tetsző dolgokat azért, hogy ne keljen tudomást venni róluk. Van, ami engem is zavar, mégsem tehetek semmit az ellen, hogy máshol helyet kapjanak ezek a dolgok. Sőt, ha esetleg valahol kritika ér engem a jó ízlés és a jogszerűség keretei között, azzal szemben is csak kétféleképpen cselekedhetek. Reagálok rá, és cáfolom vagy igazolom a magam fórumán, vagy esetleg ott, ha lehetővé teszik, vagy nem veszek róla tudomást.

A médianyilvánosság árnyoldalai

Fontos kitérni arra is, hogy a kritika nem egyenlő a sértéssel, még akkor sem, ha nagyon rosszul tud esni az embernek. A kritika motivációja nem a sértés és a rosszindulat, hanem egy ellenkező álláspont kifejtése, melynek nyomán egy olyan konstruktív vita alakulhat ki, amely előre viszi a közösséget

Azonban arra is figyelemmel kell lenni, hogy vannak olyan helyzetek, amikor néha a szimpla, rosszmájú sértéseket is el kell viselnünk, amiket irigységből, vagy rosszindulatból mondanak nekünk. Nekünk, és nem ránk. A legtöbb kritika ugyanis nem magánembereket éri, és nem is a nagy nyilvánosság előtt szereplők magánéletét, hanem olyan cselekedeteket vagy produktumokat, amiket egyesek önszántukból a nagy nyilvánosság elé tárnak.

Forrás:flatrock.org

De hát mégis minek készít valaki tartalmat - akár saját magáról - a netre, ha nem azért, hogy reflektáljanak rá? Azért, hogy csak úgy legyen? Vagy csak pozitív véleményeket szeretnénk hallani? Dicséretet, hogy milyen szépek és ügyesek vagyunk? Persze nyilvánvaló, hogy a legtöbbször ezért rakunk ki valamit, mert úgy érezzük, hogy jól sikerült, és ezért szeretnénk megosztani másokkal is. Azt azonban mindig figyelembe kell venni, hogy az emberek sokfélék, ezért biztos, hogy lesz, akinek nem fog tetszeni, amit a nagyközönség elé tárunk. Amíg viszont törvényes keretek között éri kritika az alkotásunkat, addig semmi okunk a felháborodásra, hiszen önként vállaltuk, hogy kitesszük mások bírálatának.

Az én kritikáimnak is fontos része, hogy nem magánembereket kritizálok. Mindenkinél arra a produktumra, viselkedésre reagálok, amit a közönségnek mutat, és ebből indulok ki. Ezzel mindenkinek számolnia kell, aki sokak előtt szereplést vállal. Ha viszont valaki nem bírja elviselni, hogy lesz, akinek nem fog tetszeni, amit csinál, akkor az miért áll ki mások elé? Akkor maradjon a kamerán kívül, írjon ki dolgokat a szűk baráti körének, és ennyi. De aki kiteszi a közönség elé a dolgait, az ne legyen ingerült, ha erre valaki úgy reagál, hogy nemtetszését fejezi ki. Akár sértő módon, akár kulturáltan. Ha pedig úgy érezzük, valaki túllépet egy határon, akkor tegyük meg a jogszerű lépéseket az ügyben, és ne próbáljunk önbíráskodással érvényt szerezni a vélt, vagy valós igazunknak.

Forrás: Reuters

Az előbb már említett módon hatalomban lévő médiumoknak és médiaszereplőknek egyébként kedvelt reakciója ilyen esetekben, hogy az őket kritizálók csupán megpróbálnak felkapaszkodni a hátukon. De miért? Az újságok, amik a sztárokról, politikusokról, közéleti szereplőkről írnak, mind más hátán akarnak felkapaszkodni? Nem inkább arról lehet szó, hogy mivel ők a legerősebb véleményformáló erők, illetve legmeghatározóbb tényezők, ezért rájuk több ezer szempár szegeződik? Ők azok, akik ha felelőtlenül nyilvánulnak meg, annak súlya van, és ha hülyeséget mondanak, fel kell rá hívni a figyelmet, hogy ellensúlyozzuk az általuk okozott kárt. Ők azok, akik sokakra vannak befolyással, ezért az általuk gerjesztett hatások kikerülhetetlenek az adott szcénában. Nyilvánvaló, hogy mindenki a sok embert foglalkoztató témákban foglal állást. Szép is lenne, ha csak a senkit sem érdeklő személyekről lehetne írni, meg az általános dolgokról. Érdekes egy világ lenne, vagy inkább pont, hogy egysíkú, és unalmas.

De mindezt miért?

Nekem sem az a célom, hogy egy nézőpontot kizárólagossá tegyek. Nem akarok mást, mint meghonosítani a hazai testépítésben két olyan intézményt, a kritika és a szabad véleménynyilvánítás intézményét, amelyek nagyban hozzájárulnak majd ahhoz, hogy egyre magasabb szintre fejlődjön ez a sport, és egyre több emberhez jusson el. Hogy olyanok is megtalálják benne a helyüket, akik esetleg nem a legerőteljesebb hangadók nézeteinek megfelelően gondolkodnak róla. Hogy mindenki az elgondolásainak megfelelő közösségben informálódhasson, és hogy hasonló mentalitásúakkal oszthassa meg tapasztalatait. Hogy mindenki azért álljon ki egy vélemény mellett, és azért járjon egy úton, mert ténylegesen elköteleződött, ne csak azért, mert csupán ez az egyetlen nyilvánosan vállalható nézet létezik. Hogy egy valamelyest még mindig kirekesztett szubkultúra ne legyen kirekesztő a tagjai többségének álláspontjától eltérő megnyilvánulásokkal szemben.

Forrás: Love to know

Közös érdekünk, hogy a testépítés kilépjen önmaga árnyékából, és minél többekhez jusson el. Ennek a sportnak ugyanis a legkevésbé az a hivatása, hogy a rossz önértékelésű emberek hatalmas izmokkal próbálják ellensúlyozni a kisebbrendűségi komplexusaikat, vagy hogy egy önpusztító kúra után kiszáradt, félholt, lebarnítózott, tangás férfiak feszengjenek versenyt egymással a színpadon. Ez a sport a megoldás a modern világ legalapvetőbb egészségügyi problémáira, mint a 2-es típusú diabétesz, vagy az elhízás, amelyek mozgásszegény életmódunkból fakadnak. Ez az a mozgásforma, amelyet tökéletesen és biztonságosan tudnak művelni azok, akik semmilyen más sport iránt nem éreznek magukban elhivatottságot, viszont mégis szeretnék karbantartani a testüket.

Éppen ezért alapvető társadalmi felelősségünk, hogy megpróbáljuk biztosítani sportunk szélesebb körben való térnyerését, hiszen egy értelmesen gondolkodó, 21. századi ember nem csupán önön, egyéni érdekeit tartja szem előtt, hanem az ő létezését és boldogulását biztosító közösségét is. Ennek megértése és felismerése nem csupán erkölcsi érzéktől függ, hiszen mindannyian személy szerint érintettek vagyunk. Mindenki családjában, baráti körében, szerettei között vannak olyanok, akik nagyon sokat profitálhatnának abból, hogy ha a részeseivé válhatnának a testépítés világának. Azonban míg ez a világ csupán a teljességgel beszűkült, egysíkú és fanatikus oldalát mutatja kifelé, addig ez sokakat fog eltántorítani attól, hogy belépjenek egy edzőterem ajtaján, vagy felkeressenek egy testépítéssel foglalkozó oldalt, és elkezdjék elsajátítani az egészséges életmód alapjait.

A gondolkodók lázadása

Nekem viszont az a célom, hogy ezen az áldatlan helyzeten változtassak, és hogy Train With Brain segítségével végigvigyem azt a küldetésem, amiben szentül hiszek, és amely mellett teljes meggyőződéssel és mellszélességgel kiállok. Ehhez viszont az első lépés az, ha a testépítést és az azt övező médiakommunikációt belülről kezdjük el megreformálni, hiszen amíg nem teszünk így, addig nem várhatjuk el a többségi társadalomtól, hogy ne a fejükben régóta gyökeret vert sztereotípiákkal tekintsenek ránk, amelyeknek sajnos egy nagy részére bizony meglehetősen sok alapot adunk mind a mai napig.

Ezért érzem azt feladatomnak, hogy megmásítsam a mostani állapotot. De mindezt nem úgy, hogy a korábbiakkal szemben most egy másik nézőpontot próbálok erőnek erejével lenyomni mindenki torkán, hanem úgy, hogy önálló gondolkodásra és döntésre képes embereket próbálok kinevelni a felnövekvő generáció tagjai közül. Ezekhez pedig a legszükségesebb eszközök a cikkemben tárgyalt kritika és szabad véleménynyilvánítás.

Persze nyilvánvaló az is, hogy a jelenleg fennálló rend fenntartása bizonyos érdekcsoportok elsőszámú célkitűzése, hiszen az üzleti vagy politikai hatalommal rendelkezők jellemzően nem örülnek annak, ha valaki önállóan gondolkodni képes egyéneket akar kinevelni. Egy nagyvállalkozásnak nem a kritikusan gondolkodó ember kell, és nem a tudatos fogyasztó. Nekik a birka vásárló kell, aki feltétel nélkül mindent elhisz, megvesz. Aki megnéz, elolvas, lájkol, megoszt, megvesz mindent, amit csak elé raknak, kérdések, kételyek és fenntartások nélkül. Ezeknek az embereknek előbb-utóbb hitvallássá válik a konzumidiotizmusa, és foggal-körömmel fogják védeni minden pozitív változással szemben azokat az érdekeket, amelyek őket kizsákmányolják és tömegemberré züllesztik.

Forrás: Stormfront

Azonban minden igazságtalan és kizárólagos hatalomra törekvő rendszer előbb-utóbb kitermeli a maga ellenállását, amelynek élére olyanok fognak állni, akiknek erősebb az igazságérzete, mint a konfrontációtól való félelme. Pontosan ez a motiváció vezérel engem, amikor a Train With Brain-en olyan megosztó témákba nyúlok bele, amelyek sok mindenkit felháborítanak, és biztosíthatom azokat a tömegeket, akik értik a törekvéseimet, és mellettem állnak, hogy mindig megalkuvás nélkül fogom képviselni azt, ami közös érdekeinket szolgálja. Még akkor is, ha gyakran ez nehéz és hálátlannak tűnő feladat.

Ennek ellenére azt is remélem, hogy sokan fognak a nyomdokaimba lépni, és akár a megszokottól és az enyémektől eltérő harmadik, negyedik, sokadik álláspontokat megfogalmazni és kommunikálni. Bízom benne, hogy minél többen megértik az általam leírtakat, és kialakul majd egy oldalakon és közösségeken átívelő párbeszéd. Valami olyan információcsere, ahol érdekes, a megszokottól eltérő dolgok is felmerülnek, és ezáltal tartalommal töltjük fel az internetes felületeket. Nem csak arra való a közösségi média és a világháló, hogy szórakoztató videókat, képeket, írásokat osszunk meg egymással. Fontos funkciója még az is, hogy segítségével a vélemények elképesztő sebességgel áramolhatnak felhasználóról felhasználóra. A földrajzi távolságok és az anyagi lehetőségek többé nem szabnak határt senkinek, hogy a gondolatait másokkal is megismertesse.

Ez a lehetőség pedig fejlődésünk és boldogulásunk egyik legalapvetőbb eszköze, nem szabad hagynunk, hogy a különféle anyagi érdekek korlátok közzé szorítsák. Mindenképpen látni kell, hogy ez a rendszer az, amely mindannyiunk közös érdekét szolgálja. Egy új testépítés születésénél bábáskodhatunk, hölgyeim és uraim, melyet kötelességünk a lehető leghaladóbb szellemben felnevelnünk, hogy felelni tudjon jelen korunk, és a jövő társadalmának legújabb kihívásaira.