MyAd

2013. július 28., vasárnap

1.3. Egészségmegőrzés

Szép testben szép élet


Forrás: http://www.onlinepszichologia.hu/
A naturál testépítés nem csak arra alkalmas, hogy jól nézzünk ki, hanem az egészségünk megőrzésében is igen fontos szerepet játszik. Gondolom, azt nem kell túlzottan részleteznem, és kutatásokkal alátámasztanom, hogy a testmozgás és az egészséges táplálkozás jót tesz nekünk, bár azért mindig akad pár okos, aki megpróbálja elmagyarázni, hogy nem a dohányzástól kapott rákot, vagy nem a helytelen táplálkozástól és a mozgásszegény életmódtól hízott el, és tett szert az ezzel járó keringési és egyéb problémákra.

Persze oké, van olyan, hogy genetika, meg van olyan, hogy örökletes hajlam egy adott betegségre, de abban azért egészen biztosak lehetünk, hogy bármilyen örökséggel jöttünk is a világra, a mozgás és a helyes táplálkozás csak javítani fog a helyzetünkön az adottságainkhoz mérten. Most a teljesség igénye nélkül fel fogok nektek sorolni néhány olyan egészségügyi, illetve kozmetikai(!) problémát, amelyek leküzdésében, vagy kezelésében kifejezetten segítségünkre lehet a naturál testépítés. Némelyikkel a későbbiek folyamán majd külön írásban is fogunk foglalkozni.

Ischler listája


Diabétesz


Forrás: Kalauz Nélküli
A naturál testépítés segít megelőzni a felnőttkorban kialakuló, kettes típusú diabéteszt azáltal, hogy egyfelől a súlyzós edzés javítja a sejtek inzulinérzékenységét, másfelől pedig a sportcélú táplálkozás során használt alacsony glikémiás indexű szénhidrátok nem okoznak olyan inzulinhullámokat, amelyek hatására kialakul a sejtekben az inzulinrezisztencia. De ha már kialakult kettes típusú diabéteszünk van, annak kezelésében, illetve tüneteinek és egészségre káros hatásainak jelentős enyhítésében is nagy mértékben a segítségünkre lehet a már említett súlyzós edzés és helyes táplálkozás.

Elhízás


Az elhízás önmagában nem tekinthető betegségnek, de mégsem csak esztétikai probléma, számos betegség kialakulásában játszik szerepet, mint például a magas vérnyomás, a koszorúér betegség, az oszteoartritisz (csont- és ízületi gyulladás), valamint jelentősen megnöveli a stroke és a daganatos betegségek esélyét is. Tehát ha óvni akarjuk egészségünket, mindenképpen el kell kerülnünk a mozgásszegény életmódot, és a túlsúly felhalmozását.

Narancsbőr 


A narancsbőr kialakulásának megelőzésében, illetve a már kialakult narancsbőr kezelésében is hatásos lehet a naturál testépítés. A narancsbőr kialakulásának számos oka van, egyrészről hormonális változásokhoz köthető, másrészről a helytelen életmód (dohányzás, alkohol, egészségtelen ételek fogyasztása) miatt felhalmozódott méreganyagok és az elhízás következménye is lehet, bár a vékony testalkatú nők ugyanúgy szenvednek tőle, mint elhízottabb társaik, de ahogy már említettem korábban, a vékony testalkat nem egyenlő azzal, hogy valaki nem hájas.
Forrás: Wikipedia Commons
Míg a hormonális változásokra kevésbé lehetünk befolyással (bár egy kiegyensúlyozott és egészséges életvitel során ezen változások lefolyása is sokkal kevésbé szélsőséges), addig a többi kiváltó ok ellen sikerrel vehetjük fel a harcot. Az egészséges, színezék- és tartósítószermentes, feldolgozatlan élelmiszerek fogyasztásával a testünkbe jutó méreganyagokat jelentősen lecsökkenthetjük (sajnos a káros környezeti hatások tekintetében kevésbé rendelkezünk befolyással), az általam pedig szintén javasolt magasabb folyadékbevitellel elősegíthetjük a méreganyagok távozását, mert a víz nemes egyszerűséggel átmossa a testünket. A testmozgás szintén segíti a méregtelenítést, hiszen élénkíti az anyagcserét, valamint a problémás területek vérkeringését is, amivel eltávolíthatjuk a felesleges méreganyagokat a kötőszövetek közül. No meg nyilván az sem dolgozik ellenünk itt sem, ha nem indulunk hízásnak és nem halmozunk fel zsírt.

Pattanásos bőr


A pattanásos bőr kialakulásáért szintén a már előbb említett hormonális változások és a méreganyagok felelősek, és ebben az esetben is pont azok a pozitív hatások érvényesülnek, amiket a fentiekben a narancsbőrnél leírtam.
Személyes tapasztalatként annyit tennék még ehhez hozzá, hogy én nem vagyok különösebben pattanásos, főleg hogy már magam mögött hagytam a kamaszkort, de azért azt én is megfigyeltem, hogy ha nagy ritkán a tiszta étkezésembe becsúszik bármilyen szar kaja, akár hamburger, édesség, vagy bármilyen szemét, akkor jó eséllyel két napon belül megjelenik rajtam egy-két kellemetlen gyulladás az arcomon, vagy a hátam felső részén.

Vágod?



Forrás: Good Housekeeping
A példákat meg még lehetne sorolni, és egyébként fogom is, illetve az itt említettekről várható a későbbiekben egy-két átfogóbb cikk az oldalon, mert ezek fontos és hasznos dolgok, ugyanis ez a sport nem csak a külsőről szól, hanem az egészségről is. De ami alapvetően elmondható, hogy a testünk mozgásra lett teremtve, ezért vannak rajta izmok, ezért van kezünk és lábunk, és bár a civilizáció sok mindent a seggünk alá tol, attól még a természetes igényeink nem változtak nagyban a kezdetektől fogva, és ha elhanyagoljuk őket, a testünk nem fog rendeltetésszerűen működni, meg fog betegedni. Azt pedig tudjátok, régi szöveg, de: ép testben, ép lélek!