MyAd

2014. március 29., szombat

1.12. Táplálékkiegészítők

A táplálékkiegészítőket még napjainkban is sok tévhit övezi. Sokan egy kalap alá veszik őket a szteroidokkal, vagy ha nem is, akkor is úgy érzik, hogy azért van a dologban valami turpiság. Vannak, akik ódzkodnak a szedésétől, mások pedig egyenesen ezektől várják minden problémájuk megoldását. Bár mára már azért szélesebb körben elfogadottá váltak a táplálékkiegészítők, de azért nem fog megártani, ha egy kicsit áttekintjük, hogy mik is ezek, és milyen hatásokra számíthatunk a fogyasztásukkor.

Egyszer s mindenkorra


A táplálékkiegészítők koncentrált tápanyagok, melyek arra szolgálnak, hogy kiegészítsék(!) az étrendünket. Egyfelől elősegítik olyan tápanyagok bevitelét, amelyekből nem tudunk elegendőhöz jutni pusztán a rendes étkezéssel (pl. vitaminok, ásványi anyagok), másfelől pedig bizonyos speciális célokat is szolgálhatnak, amiket a szilárd kajával nem tudunk megvalósítani. Utóbbira a legalapvetőbb példa az edzés utáni tejsavófehérje turmix, ami azt a célt szolgálja, hogy az izmaink edzés után a lehető leggyorsabban fehérjéhez jussanak. Erre a célra a tejsavófehérje a legmegfelelőbb, semmilyen más táplálékkal nem tudjuk ilyen gyorsan az izomépüléshez szükséges aminosavakat az izmainkhoz juttatni.
A táplálékkiegészítőknek semmi köze az anabolikus szteroidokhoz, mert utóbbiak hormonok, míg előbbiek csak tápanyagok, tehát használatuk a naturál testépítéssel teljes mértékben összeegyeztethető. Sőt, a minél jobb fejlődés érdekében célszerű is használni őket, és élni a könnyebbségekkel, amiket jelentenek, vagy esetenként azokkal a lehetőségekkel, amelyeket nem tudnánk kiaknázni nélkülük (gyors felszívódás, egyszerűség, tápanyagok magas aránya).

Nem csodaszer


Viszont pont ezért, mivel csak tápanyagokról beszélünk, csodát sem várhatunk tőlük, és nem hihetjük azt, hogy önmagukban a sikerünk kulcsát jelenthetik. A legtöbbet akkor profitálhatjuk belőlük, ha megfelelően összeállított, szilárd ételekből álló étrendünket kiegészítjük velük, de a táplálkozásunknak csak kisebb részét képezhetik a táplálékkiegészítők. Ennek az oka prózai: az emésztőrendszerünk a szilárd tápanyagokra van tervezve, nem pedig arra, hogy folyamatosan csak turmixokat, porokat meg tablettákat emésszen. Viszont megfelelő arányban és mennyiségben használva sokkal jobb eredményeket érhetünk el velük, mint nélkülük.

Forrás: Muscle and Brawn
Persze ez nem azt jelenti, hogy ha táplálékkiegészítők nélkül csak normálisan kajálsz és edzel, akkor az majd nem hoz eredményt, csak így nem fogod maximálisan kiaknázni a fejlődésed potenciálját. De ebből a jellegéből fakad az is, hogy hiába szedjük a boltban kapható zsírégetőket, ha össze-vissza zabálunk minden szart, és hiába szedjük a tömegnövelőt, ha mellette két szendvics az ebédünk, meg a vacsoránk. Normális étrend nélkül semmi sem megy!

Melyiket?


A táplálékkiegészítőket nem kell orrba-szájba szedni, van nagyon sok jó termék közöttük, de van sok, ami amatőr szinten teljesen feleslegesnek mondható. Érdemes felállítani köztük egy fontossági sorrendet, és a sorban később következők közül csak akkor válogatni, ha az előtte lévők már megvannak. Az általam preferált ésszerű sorrend a következő:
  1. multivitamin
  2. tejsavófehérje edzés utánra
  3. ízületvédő
  4. BCAA
  5. glutamin
  6. kreatinok/zsírégetők/egyéb amino kiegészítők stb.
A kreatint, a zsírégetőt, vagy az egyéb amino kiegészítőket példának írtam csak oda, oda céloktól függően más kiegészítőt is behelyettesíthetsz, vagy kipróbálhatsz valamit, amit régóta szeretnél, elnyerte a tetszésed, vagy bármi. Viszont a lista eleje egy egzakt sorrend, és nem érdemes egyik lépcsőfokot sem átugrani, hogy egy kevésbé fontos, de esetleg hangzatos reklámmal, vagy termékismertetővel rendelkező terméket vásároljunk.
A sor első két tagja, amit aláhúzással is jelöltem, a két legalapvetőbb kiegészítő, közülük a tejsavófehérje egy időpontban elengedhetetlen, edzés után. Ezt a két kiegészítőt totál kezdőként is érdemes beszerezni, illetve ha ezek megvannak (na meg a rendes étrend), akkor már elmondhatjuk, hogy táplálkozás szintjén mindent megteszünk a fejlődésért. Persze további kiegészítőkkel még lehet tökéletesítgetni a táplálkozásunkat, de a keménymag már megvan.

Meddig?


Egyesekben fel szokott merülni, hogy kell-e a fogyasztásukban szünetet tartani, de ez is az illegális teljesítményfokozókkal való összemosásból eredő téveszme, ahol a kúrák között szüneteket szoktak tartani a káros mellékhatások csökkentése érdekében. De ezek tápanyagok, a tápanyagokat pedig nem kúraszerűen szedjük, ahogyan a húst, zöldséget, vagy rizst sem kúraszerűen szoktunk enni, mert a táplálkozás egy alapvető létfenntartó funkció.

Forrás: Fuel
A levegővételben sem tartunk szünetet, de a hugyozásban, vagy a szarásban sem. Kevés olyan kiegészítő van, amelyeknél mégis ajánlott beiktatni kisebb szüneteket (kreatin, edzés előtti kiegészítők), de azoknál sem az egészségünk céljából, hanem a kiegészítő hatásosságának fenntartása céljából. Tehát használjuk bátran és ésszel a kiegészítőket, egészségünk megőrzése és fejlődésünk érdekében. A kiegészítők egyes csoportjairól részletesebben majd a táplálkozás szekcióban olvashattok.