Csak a súly, bazdmeg!

Biztos ti is találkoztatok már a jelenséggel, hiszen mostanában sajnos egyre könnyebb. MINDEN A SÚLY!!! Üvöltik lényegében virtuálisan az „elmélet” hívei mindenki arcába minden fórumon, amihez hozzáférnek a neten. „Nem nő a hátad? Több súlyt neki? Nem nő a lábad? Több súlyt neki! A súly minden, nem fogod fel?” Nem, bazdmeg, nem, mert még mindig nem akarok erőemelő lenni, bocs.

Honnan ez a faszság?

Nyilván egyébként ez a dolog egyfajta ellenpólusaként jött létre annak a jelenségnek, hogy szarrá kokszolt testépítők szép kényelmesen pumpálgatnak magukhoz képest relatíve könnyű súlyokkal, és még így is képesek fejlődni. Mondjuk azt már súlyfetisiszták nem látják, hogy sokszor éppen az a szitu egyes kokszos testépítőkkel, hogy a barom súlyokkal mindenféle koncentráció nélkül baszatják az edzést, és éppen így fejlődnek dacára annak, hogy egy baromság, amit csinálnak, mert ha 3000 kilóba bólogatsz bele a T-rudas evezésnél, akkor sem lesz izmos a hátad. Kivéve persze, ha tele vagy, mint a picsa, mert akkor a seggtörléstől is kipattintod magad.

Ahol izom van, ott legyen teljesítmény is? Egyrészt az izom nem teljesítmény? Mondjuk oké, a koksz jelentősen megkímél sokakat (de nem mindenkit!) a kemény edzéstől és a kajára odafigyeléstől, főleg egy bizonyos szintig. Na de ne tegyünk úgy, mintha a munka helyett doppinggal elért teljesítménynövekedés nem manifesztálódhatna a megmozgatott súlyok nagyságában. Az erőemelés azért nem éppen egy foci, szertorna vagy küzdősport, ahol a cucc maximum hozzásegít egy alap erőnléthez a sportban, de magát a szükséges ügyességet csakis kitartó gyakorlással tudod elsajátítani, rövidebb út nincs.

Csak mert most ez a divat?

Ahogy a koksz különösebb edzés- és táplálkozáselméleti tudás nélkül hozzá tud segíteni a nagyobb izomtömeghez, éppúgy a használt súlyok nagyságának növelése során tapasztalható akadályokon is fénysebességgel tud átrepíteni anélkül, hogy bármiféle fogalmad lenne az edzésprogramozásról. És persze ez csak egy szintig működik, éppúgy, mint a testépítésben, hiszen elhiheted, hogy ahogy Eddie Hall, úgy Kai Greene is művészi szintre fejlesztette magát folyamatos munkával a maga sportágában; mindamellett, hogy megvolt hozzá a genetikai háttere is. De azért ne legyünk álszentek! Volt már szerencsém hallani olyan egészen jó teljesítményű erőemelőkről, akikről amikor érdeklődtem, hogy vajon ők milyen periodizációt alkalmaznak, az volt a válasz, hogy „áh, nem baszakodnak ilyenekkel, nyomják a súlyokat, mint atom, és kész”.

Most ettől kéne hasra esni? Ez mivel több, mint az a testépítő, aki csak lemegy a terembe, és nyomja, ami a csövön kifér, csak éppen nem 5, hanem 25 ismétléssel, és a koksz pedig repíti előre. Az meg már tényleg csak ízlés dolga, hogy kinek mi tűnik a nehezebbnek, egy böszme súllyal kevés „mindjárt beszarok” jellegű ismétlés, vagy egy relatíve kisebb súllyal sok „az izmokat lángba borító” ismétlés. Egyik sem feltétlenül könnyű egyébként, de egyik sem egy olyan eget rengető teljesítmény önmagában, hogy bármelyiket is piedesztálra emeljük.

A frusztráltság királyai

Azelőtt pedig már végképp értetlenül szoktam állni, amikor emberek attól élveznek a nadrágjukba, hogy nagyobb súllyal edzenek valakinél, aki amúgy izmosabb náluk. (És most a kokszot vegyük ki a képletből, mert mind naturál és naturál, mind kokszos és kokszos között megvan ez a jelenség, nézzük a dolgot most ezekben a relációkban.) Hát baszki, már bocs, de ha testépítésről beszélünk, akkor az illető jobb nálad, hiszen izmosabb! Ez van. A testépítés célja ugyanis az izomfejlesztés, nem pedig a minél nagyobb súlyok megmozgatása. Ennek a dolognak annyi értelme van, amikor a testépítők arra verik magukat, hogy izmosabbak, mint a focisták, mintha utóbbiaknak az lenne a célja, hogy minél jobban felpakoljanak. De hasonlóan értelmes dolog lenne, ha egy sprinter arra recskázna, hogy gyorsabban fut, mint az úszó. Zseniálisan értelmes dolog is ez. És persze az is lehet, hogy az illetőnek amúgy csak jobb a genetikája a testépítéshez, és jobban ragad rá az izom már kisebb súlyoknál is, de ettől függetlenül te nem leszel jobb nála testépítésben azért, mert nagyobb súlyokkal edzel. Sőt, sok esetben ilyenkor kéne elgondolkodni azon, hogy valamit azért mégiscsak szarul csinálsz.

Forrás: rbc.ua

Egy másik gondolatom az előbb említett jelenség kapcsán pedig még az, hogy aki ennyire szereti döngetni a mellét a használt súlyokra, meg hogy „kinél nagyobb a vasfasza”, az miért nem megy el erőemelőnek? Jah, mert hogy oda meg gyenge, és ott 20 kilóval könnyebb gyerekek megeszik reggelire? Nem baj, azoknál meg legalább izmosabb vagy, nem? Ilyen ez az önigazolás. Akinek jobb kocsija van, annak biztos kicsi a fasza, akinek meg nagyobb a fasza, annál legalább jobb kocsim van. De nagy szarban leszel, ha egyszer találkozol Rocco Siffredi-vel, aki azért összerakott pár dollárt a pornóból! Bár mondjuk nála meg legalább sokkal erkölcsösebb ember vagy, micsoda szerencse.

Munka és tudás

Két dolog biztos. Naturálban mind egy látványos izomzat, mint egy komoly súllyal végzett felhúzás, guggolás vagy fekvenyomás elérése komoly teljesítmény, ami sok szorgalmat és munkát igényel. De éppúgy igaz ez a kokszos verzióra is, csak ott nyilván magasabb teljesítmény az, ami értékelhető, mert egy naturálhoz képest már kimagaslónak számító eredmény is meglehetősen lófasz tud lenni, ha beszámítjuk a képletbe jó öreg szuri és tabi barátainkat. Mert gondolom te sem gondolod azt, hogy a kenyeret és szalonnát két pofára zabáló, agyatlanul cuccoló, dagadt erőemelő 200 kilós felhúzása valami nagy dolog, ahogy éppígy nem nagy teljesítmény a hétvégén a diszkóban bespeedezve verető, minden szart magába szúró és toló physique versenyző amúgy jól kinéző fizikuma.

A másik, ami lényeges, hogy ennek a gondolati világnak az elterjedése sokat segített, hogy a progresszív túlterhelés elve újra a figyelem középpontjába kerüljön, ami egyébként már a weider-i alapelvek között is megtalálható, de valahogy kissé háttérbe szorult olyan meglehetősen mellőzhető dolgok mögött, mint például az izom összezavarás és a szuperszett elvek. Holott ez az egyik legfontosabb elv mindközül, de azért a súlyfetisiszta barátaink elképzelése némi kiegészítésre szorul. A progresszió ugyanis nem kizárólag súlyokban valósítható meg, hanem - mily meglepő - ismétlésszámban is, de még az ismétlések belassítása is egy életképes verzió. Bár való igaz, hogy utóbbi a gyakorlatban nehezebben követhető nyomon, mint a súly vagy az ismétlésszám. Másfelől azt meg gondolom te sem képzeled progressziónak, ha úgy tudsz 10 kilóval többel 5-öt guggolni, hogy minden ismétlés között 10 másodperccel többet állsz a rúddal a hátadon, vagy 5 perc helyett 15-öt pihensz a sorozatok között. Tehát ha így nézzük, akkor az idő tényezőt sem hagyhatjuk ki a képletből.

Ne légy barom!

A lényeg, hogy bármennyire is vonzó a faék egyszerűség, nem szabad elmenni abba az irányba, hogy minden fejlődésbeli problémát a nagyobb súlyok használatára való törekvéssel oldunk meg, mert mindannyian láttunk már bivalyerős, de relatíve nem túl izmos embert (például őt: klikk ide!), akinek a fizikuma nem éppen tükrözte a megmozgatott súlyok nagyságát, amiben pedig nagyfokú progressziót ért el az idők során. A fejlődés esetenkénti elmaradásának globálisan vagy lokálisan számos oka lehet, és a nem megfelelő progresszió csak az egyik, aminek az agyatlan erőltetése aránytalanságokhoz, sérülésekhez, de a legjobb esetben is csak a további izomfejlődés elmaradáshoz vezethet. Aki pedig szeretne egy férfias mellkast építeni, azt nem fogja feldobni a tudat, hogy 15 kilóval több van a rúdon, mint két hónapja, mert a csajok nem arra a plusz súlyra fogják ráhajtani a fejüket elégedetten, miután a lelket is kibasztad belőlük. Akarom mondani a romantikus szeretkezés után. (Kinek mi.)

Forrás: This or That Edition

Mi tehát a végső konklúzió? Ebben az esetben is csak az, hogy eddz ésszel, és ne az aktuális divathullámnak megfelelően. A súlyok fontos indikátorai a fejlődésnek, de nem kizárólagosak, és csak akkor, ha már jó az edzéstechnikád, jó az étrended, és minden más tényező az edzésedben (végrehajtás, pihenőidő, ismétlések sebessége stb.) változatlan. A súly csak egy eszköz, és nem a cél maga, ha pedig ezt nem fogod fel, és valamiféle kéjes örömöt és felsőbbrendűséget érzel abból kifolyólag, hogy egyre több vasat tudsz megmozgatni az egyes gyakorlatokban, amit ráadásul kényszeresen, állandó jelleggel mások tudomására kell hoznod valamelyik közösségi oldalon, akkor te vagy erőemelő vagy, vagy csak egy frusztrált fasz, aki ezzel kompenzál.