Miért mérgezzük magunkat?

Avagy egy fénykép „margójára”

Való igaz, hogy a legjobb sztorikat az élet írja. Bár jelen esetben ez nem egy sztori, hanem egy cikk, és nem az élet írja, hanem én. Az viszont tagadhatatlan, hogy az ihletet az élet dobta, már amennyire életnek lehet nevezni azt, ami egy borús vasárnap délutánon a 99-es helyi járaton zajlik.

Ott történ ugyanis, hogy a képen látható idős hölgy tetemes túlsúlyának hála nem igazán tudott magától felszállni a buszra, ezért egy segítőkész fiatalembernek kellett hátulról feltolnia szó szerint. Mindezek után a néni leült a velem átellenben lévő ülésre, előkapott egy Big Mac-et(!), és elkezdte jóízűen az orra alá hányni. Ezt a jelenetet pedig én – miután felocsúdtam „hát ezt nem hiszem el” állapotomból – jó pápa, pápa, paparazzi módjára megörökítettem, ugyanis az egész egy megtestesült sztereotípia volt. A valóság lehangolóan gyönyörű tragikomédiája, amelyben minden a helyén van, csak az a bizonyos hely éppenséggel rossz.

A képet először csak fel akartam dobni az oldal Facebook-jára, de aztán annyi gondolatom támadt a kapcsán, hogy az már inkább cikkért kiált. (Wáááá!!!) Szóval íme. Amit viszont szeretnék leszögezni, hogy se a kép, se az írás célja nem az, hogy szerencsétlen öregasszonyt pellengérre állítsam, ezért is takartam ki a szemét. Nem a személye, hanem a jelenség, és az általa „képviselt” széles társadalmi réteg a lényeges, ő maga csupán a kezdőlökést adta gondolatfolyamnak.

Mindennek ára van

Az első gondolatom ott a helyszínen az volt, hogy vajon honnan szedte azt a hamburgert? Ugyanis közel-távol nem volt McDonald’s a környéken. Aztán ebből rögtön következett is a második gondolatom, hogy miért pont ezt eszi? Mert itt most nem annak az este forog fenn, hogy valakinek túl drága a minőségi táplálék (ami pedig egyébként nem az, de ez legyen egy másik cikk témája), hiszen egy Big Mac ára 830 Ft. Ez egy darab nyamvadt, egészségtelen, hizlaló hamburger ára. Ha a néni kiment volna a piacra, akkor ennyi pénzből vehetett volna egy fél kiló csirke mellfilét, meg egy kiló rizst, aztán két napig kajálhatott volna minőségi táplálékot.

Nem beszélve arról, ha mondjuk az olcsóbb csirkecombból vesz, ami a mi testépítő céljainknak nem igazán megfelelő, de attól még egy feldolgozatlan, természetes táplálék, és fényévekkel jobb, mint a mekis kaja. Egyébként sem arról van itt szó, hogy mindenkinek testépítőként kell kinéznie, vagy legalábbis erre kell törekednie minden rendelkezésre álló eszközzel.

Az egészség mintaképe

Ez nincs így, és egyébként sem várhatjuk ezt el mindenkitől. A külső csak egy a sok dolog közül, ami meghatároz egy embert, és bár fontos, de nem a legfontosabb. Persze akik benne vannak a sportban, azoknak ez eléggé kitölti az életét és a mindennapjait, de ezzel nincs is baj. Mindenkinek kell egy hobbi. Az pedig úgy van rendjén, hogy a környezetünk tolerálja a mi kedvtelésünket, mi pedig azt, ha őket ez hidegen hagyja.

Forrás: www.multivu.com

Az egészségünk viszont egészen más téma. Onnantól, hogy az életmódunk és az étkezési szokásink ezt veszélyeztetik, a várható élettartamunkat csökkentik, és az életminőségünket rontják, már nem érvényesülnek az előbb írottak. Ott már nem csak eltérő fontossági sorrendről és érdeklődésről van szó, hanem mélyen meghúzódó problémákról. Az egészség az első mindenekfelett. Mind a saját szempontunkból, mind a családunk szemszögéből nézve, de egy kicsit hosszasabb fejtegetéssel még a dolog társadalmi szintű és világméretű befolyását is könnyedén levezethetjük.

De akkor ezt most mégis miért? Úgy értem hogyan jutott el odáig ez a néni, hogy a szájához emelte ezt a mérget? Két opció van, és egyik sem túl fényes, de vegyük őket sorra.

Nem érdekli

Forrás: http://thepurplepinkie.blogspot.hu/

Ez a rövidebben kifejtős rész, ugyanis ebben az esetben nincs mit tenni. Ha valaki ennyire nem törődik a saját egészségével, akkor nekünk miért kéne foglalkozni vele? Nem lehet mindenkit megmenteni, nem lehet mindenkinek jót akarni, plusz hagyni kell dolgozni a természetes szelekciót is. (A McDonald’s, mint a 21. századi Taigetosz.) Ha valaki önsorsrontó akar lenni, akkor tegye. Én teljes mértékben meghagyom a jogot erre mindenkinek, mindaddig, amíg a magán kívül másnak nem árt vele, sem közvetlenül, sem közvetetten. De csakis eddig a pontig, ugyanis más faszával (is) verni a csalánt nem éppen felebaráti cselekedet.

Ebből következőleg pedig egyetlen dolgot változtatnék a jelenleg működő rendszeren. Regisztrációhoz kötném a Mekiben zabálást, meg az egészségtelen élelmiszerek vásárlását, és meghatároznék egy limitet. Aki azt túllépi, mondjuk egy havi szinten, attól megvonnám az ezzel összefüggő megbetegedések kezelésének TB támogatását. Aztán ha az illető esetleg visszatér az egészséges életmódra, akkor attól függően, hogy hány évig mérgezte magát, még egy darabig TB-mentes lenne ebben a tekintetben, utána pedig szépen fokozatosan visszakapná a jogosultságát.

Ugyanis ha az extrém sportot űzők esetén a társadalombiztosítási ellátás az életmentő sürgősségi ellátás kivételével nem finanszírozott (amivel egyébként nem értek egyet), akkor miért kéne mondjuk egy egészségesen élő ember társadalombiztosítási hozzájárulásából azokat kezelni, aki magasról beleszarnak az egészségtelen életmódjuk következményeibe? XY odafigyel, egészséges élelmiszerekre költ, sportol, főz magának és fizeti a TB-t, amit ilyen vonatkozásban valószínűleg soha, vagy legalábbis jóval kevesebbszer fog igénybe venni, mint az előbb említettek. Hol van akkor ebben a társadalmi igazságosság? Főleg, ha az extrémsportos szabályozás megalkotásának gondolatmenetét követjük? Sehol.

Nem tudja

Ez már keményebb dió. Egyfelől ugyanis vehetjük úgy, hogy az ilyen mértékű tudatlanság nem bocsánatos bűn. Ha valaki leugrik a tizedikről azt remélve, hogy tud repülni, akkor érdemes azt az embert megmenteni? Nem, és ha ebben a felfogásban gondolkodunk erről a témáról is, akkor a "Nem érdekli" alcím alatt írottakat ide is megfeleltethetjük.

Másfelől viszont vehetjük úgy, és van is benne igazság, hogy nem mindenki tehet arról, hogy fogalmatlan a táplálkozás témakörében. Hol tanulhatnák meg ugyanis, hogy hogyan ne öljék meg magukat lassú, ízletes és szaftos kínhalállal? Akik nem olyan családból jönnek (sokan vagyunk így), azok nem hozzák magukkal otthonról az egészséges életmódot, sokkal inkább az ellenkezőjét. Az iskolában pedig egy árva szó sem esik erről, ami szintén elég nagy hiba, mert enni mindenki eszik, fizikusok meg csak néhányan lesznek.

Ezt csakis autodidakta módon lehet elsajátítani jelen körülmények között, és most vegyük azt az esetet, hogy ez nem lehet elvárás mindenkivel szemben. Főleg nem az idősebb korosztállyal, akik igen csak kívül esnek az információs szupersztráda nyomvonalán. Meg azért ne feledjük azt se, hogy mi is csak azért indultunk el ebbe az irányba, mert az általunk űzött sport, a testépítés műveléséhez van szükségünk ezen ismeretekre, hogy eredményesek lehessünk. De vajon hányan lennénk tisztában a glikémiás index fogalmával, ha a terem helyett mondjuk az úszómedencét választjuk rekreációs sporttevékenységünk színhelyéül? Jóval kevesebben.

The Beautiful People

Itt jönne a képbe az állam szerepe, aki oly előszeretettel véd meg minket magunktól, ha drogokról, vagy szteroidokról van szó (ami egyébként rendjén is van), de a McDonald’s nem zavarja. Sőt, alkalmasint még vitamincsomagok és egyéb táplálékkiegészítők egyes összetevőit is képesek veszélyesnek minősíteni és betiltani, miközben 18 éves kor fölött bárki besétálhat egy boltba, vehet magának piát, vagy cigit, és mérgezheti magát kedvére. Micsoda egy álságos társadalom ez, ahol valakik önkényesen eldöntik, hogy mivel teheted tönkre magad és mivel nem?!

Persze ezzel nem azt a megoldást sugallom, hogy legalizáljunk minden szart, és bódult emberek között kelljen élnie annak is, aki nem vágyik ilyesmire. Nem. Sokkal inkább ki kéne zavarni az országból, sőt inkább világszinten be kéne tiltani a McDonald’s-ot, a Burger King-et, az összes ilyen egészségtelen mocskot gyártó céget, de még a fehér lisztet is. És nekem senki se jöjjön azzal, hogy de régen a parasztok is ették a kenyeret, mégsem volt senki cukorbeteg, meg a többi. Régen a keresztény inkvizíció máglyán égetett el embereket, de ezt a trendet valamiért mégsem tartjuk követendőnek, szóval el kéne felejteni már ezeket az urban legend szintű, „bezzeg régen” típusú érveléseket.

Ma az a nagy büdös helyzet, hogy a 2-es típusú diabétesz népbetegség, aminek kialakulásában a fehér liszt játssza az egyik legjelentősebb szerepet a cukorral karöltve. Ennek ellenére senki sem tesz semmit az ügyben. A pékségek dübörögnek, és ontják magukból ezt a mocskot mindenféle állagjavítóval felturbózva kenyér, Fornetti, zsemle, kakaós csiga és egy csomó egyéb áru formájában.

Minden dolognak mértéke az ember

Forrás: http://vallalkozoi.negyed.hu/

Persze ott az érv, hogy mértékkel fogyasztva semmi káros hatása nincs a dolognak, és egy kis csemege gyanánt nyugodtan beilleszthető az étrendünkbe. Persze, biztosan. Mértékkel fogyasztva a marihuána is beilleszthető az életünkbe egy kis lazítás gyanánt mindenféle káros következmény nélkül, mégsem lehet kapni a sarki közértben. Miért? Mert az emberek nem tudják, hol a határ, és ezért az állam nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy a kezünkbe adja a döntést ilyen dolgokban, mert hamar elszabadulna a pokol.

Ahogy az emberek nem ismerik a mértéket a drogok terén, ugyanúgy, sőt még jobban nem ismerik a táplálkozás terén. Elég csak azokra az egyetemistákra, vagy hivatali dolgozókra gondolnunk, akik minden egyes reggel ott állnak a hosszú sorban a fornettisnél a napi adagjukért (mert erre persze van idő, csak főzni nem), és szinte azon élnek.

„De hát hogyan is lehetne bármi bajon egy élelmiszertől, amit mindenhol kapni lehet?”

Így gondolkozik az átlagember, és valljuk be, valahol joggal. Ugyanis miért kéne azt feltételeznie a jóhiszemű fogyasztónak, hogy olyasmit adnak el neki állami engedéllyel, korhatár nélkül, élelmiszer gyanánt, amitől hosszú távon baja lehet? Mi már nem vagyunk naivak, és ismerjük a tényeket, de akinek ezt nem tanították meg, magától pedig nem jut el a felismerésig, az bizony belesétál a csapdába. Az állam pedig hagyja ezt.

Szarnak a pofon

Forrás: last.fm

Látszatintézkedések persze vannak, hiszen talán sokan ismerjük már a kormány zseniális ajánlásait, miszerint ha a 100 kilós édesapa fizikai aktivitás(!) gyanánt két órán át TV-t néz, akkor lenyomhat 1 tükörtojást zsemlével. De a 90 kilós – a való életben jellemzően 2-es típusú cukorbeteg – nagymamának is bátran ajánlgatják a hivatalos portálon két óra almaszedés után a tábla csokit. A nagyfater meg úszás után leküld egy margarinos kiflit két szilvával, mert hát mi a fasznak kell már az öregeknek olyan úri huncutság, mint a fehérje, nem?

És valaki ezért pénzt kapott, hogy megírja. Valaki pénzt kapott, és ezt sikerült megírnia! A mai világban, amikor képzett táplálkozási szakemberek vannak, de akár egy átlag gyúrós is – aki kicsit utána olvasott a témának – képes lenne ennél értelmesebb ételeket ajánlani az embereknek, ezek képesek ezt hivatalos keretek között leközölni. Ez több mint felháborító.

Ebben a szellemi alultápláltságban hagyják az embereket tengődni kormány szinten, hogy utána milliókba kerüljön a népesség ilyen-olyan kezelése és gyógyszerezése, amitől ráadásul már egészséges sem lesz az illető, maximum tünetmentes. Ehhez képest az egészséges táplálkozás és a sport fillérekbe kerülne, főleg ha azt vesszük, hogy aki nem sportol, az is eszik, a futás meg mondjuk ingyen van.

Az állam mi vagyunk

Forrás: The Movement

De ne dobjunk át minden felelősséget valami „felsőbb hatalomra”, hiszen mi vagyunk azok, akik hagyjuk ezt megtörténni. Mi vagyunk azok, akiknek öt Való Világ után most kell egy hatodik, mert mi lehet annál felemelőbb, mint szellemi toprongyokat bámulni, ahogy egy házban döglenek és egymást baszogatják. És igen, te is ugyanolyan gyökér vagy, mint a többi, hiába csak azért nézted, mert te csak röhögtél a hülyéken. Te is hozzájárulsz ahhoz, hogy azt gondolják, ez kell a népnek, és nem mondjuk egy műsor, ahol elmondják, hogy ne a Big Mac-et zabáld, mert megdöglesz, hanem vegyél a hentesnél húst.

Ez ellen tenni kell, és mivel az államtól jót nem várhatunk, a mi szintünkön kell cselekedni. Ez pedig nem azt jelenti, hogy bemész a Mekibe, és rendezel egy hasonló jelenetet, mint az Összeomlásban, vagy hogy nekem oda kellett volna menni a nénihez, és kirúgni a kezéből a hambit. Erre nincs szükség, és ez kivitelezhetetlen. Viszont a saját környezetében és legfőképpen a saját családjában mindenki tud tenni lépéseket azért, hogy egy jobb élet felé terelje a szüleit, gyerekeit, testvéreit. A társadalom és a világ pedig belőlük és belőlünk épül fel.

Ahogy én elértem édesanyámnál és a volt barátnőmnél, hogy lemenjenek az edzőterembe és kicsit odafigyeljenek arra, hogy mégis mit esznek, ugyanúgy te is képes lehetsz erre. Nem biztos, hogy könnyen fog menni, nem biztos, hogy azonnal sikerül, és azt sem garantálom, hogy nem csúszik be majd néha nekik egy csipsz, vagy egy süti. De a legkisebb változás is változás, és még ha minden marad is a régiben, legalább a lelkiismereted legyen tiszta. Rajtad ne múljon. Viszont ha erre nem vagy képes, akkor sajnos bőven lesznek még emberek, akik az ilyen cikkeket ihletik majd.