A fenntartható fizikum

Rengeteg hobbista sportoló tudna sokkal többet kihozni a fizikumából, ha adottak lennének hozzá a körülmények. És itt most nem azokról a körülményekről beszélek természetesen, hogy mondjuk este lesz egy jó film a tévében, vagy hogy a haverok megint elhívtak sörözni. Vannak olyan dolgok, amiken akkor sem tudunk változtatni, ha megszakadunk.

Nem csak üres kifogás

Ha már régóta edzel, te is megtapasztalhattad az a bizonyos „voltam már jobb formában is” állapotot. De akár lehetett már olyan érzésed is, hogy ki tudnál hozni magadból többet, de valamiért egyszerűen nem megy. És ez korántsem azt jelenti, hogy most beleszarsz az edzésbe vagy a kajába. Csupán az a nagy helyzet, hogy neked sem csak abból áll az életed, hogy edzel, eszel és alszol. Eljársz dolgozni, kurva sokat kell tanulnod az egyetemen vagy a főiskolán, van barátnőd/barátod, férjed/feleséged, talán gyereked is, így ha még le is jutsz a terembe, a napi teendőid jó eséllyel az alvás rovására mennek.

Az alvás pedig pont egy olyan dolog, amit sehogy sem lehet helyettesíteni, mivel a testünk alvás közben regenerálódik, és az izmaink alvás közben nőnek. Éppen ezért óriási nagy hátrány a fizikumunk fejlesztése szempontjából, ha nem a napi tíz órához közelít az alvásmennyiségünk, hanem inkább a hathoz. De a stressz sem éppen egy olyan faktor, ami elősegíti a fejlődésünket, hiszen gondolom, nem kell ecsetelnem a dolog hormonális hatásait, és az ennek révén a fizikumunkra gyakorolt hatásait. És hát az sem éppen a fejlődésünk motorja, ha a terembe fáradtan érkezünk, és nem igazán tudjuk olyan szinten kihajtani magunkat, mint amit az elszántságunk lehetővé tenne.

Francba az egésszel?

Ez nyilvánvalóan nem egy kellemes dolog az életben, hiszen baromi jó lenne csak sportolni, kimaxolni a genetikai potenciálunkat, és élvezni a munkánk gyümölcsét. Egyaránt rossz, ha az ember még sohasem látta, mire képes a teste, és az, ha már igen, de nem tud újra eljutni arra a szintre. Frusztráló és dühítő tud lenni a dolog, ami akár teljesen el is veheti az ember kedvét az egész testépítéstől. De erre mondom én azt, hogy hiba lenne hagyni elhatalmasodni magunkon ezt az érzést, és ennek következtében még annyit sem tenni, amennyit egyébként módunkban állna. Nem beszélve arról, hogy abbahagyni az edzést a legnagyobb baromság lenne.

Itt jön ugyanis a képbe az, amit én úgy hívok, a fenntartható fizikum. Az a fizikum, amit fenn tudsz tartani hosszútávon az életed egyéb tényezői mellett. Ez egy főállású testépítőnek lehet közel a genetikai potenciáljához, míg nálad elképzelhető, hogy csak félúton van valahol a kezdő és a lehetséges végpont között. Lehet, hogy ez nem hangzik túl jól, ne adj’ Isten motiválóan (ennek a szónak is van helyes használata), de mégis érdemes elgondolkozni azon, hogy egyszerűen szólva jobb kinézni valahogy, mint sehogy. Mindent magunkhoz mérten persze. Arról nem is beszélve, hogy az egészségünk szempontjából is az az egyetlen értelmes verzió, ha mindig mozgásban maradunk.

Tedd tisztába

Fontos, hogy mindig tisztán lásd a helyzeted, és ne tűzz ki magadnak olyan célokat, amiket nem fogsz tudni megvalósítani, és emiatt csak görcsölést és kínlódást fognak okozni neked, nem pedig sikerélményt. Élvezd, amit csinálsz, és tanulj meg örülni annak, amit már elértél. Találd meg az egyensúlyi állapotot, és törekedj arra, hogy azt folyamatosan fenntartsd. Ne akarj túl sokat, amit viszont kitűztél, abból ne engedj. Ez az igazi testépítés, nem a strandfazon nyárra villantani.

Forrás: UQAC

A lényeg, hogy mindig lehetsz jobb, mint a kezdeti önmagad, aki először bátortalanul letévedt a közeli edzőterembe, és magadhoz képest összehozhatsz emberfeletti fizikumot is. De sajnos bele kell törődnöd, hogy ha a létfenntartáson kívül nem minden idődet ennek a sportnak a szolgálatába akarod állítani, akkor utóbbira csak időszakosan leszel képes. Sokkal fontosabb ennél, hogy megtaláld a fenntartható fizikumot, ami többet ad, mint amennyit elvesz. Soha ne feledd, hogy a testépítés a hobbid, és nem a hivatásod, éppen ezért az a feladata, hogy örömet okozzon és kikapcsoljon, nem pedig az, hogy újabb kényszert és frusztrációt hozzon az életedbe. Ne felejtsd el élvezni az utat; még akkor sem, ha lehet, hogy sohasem érsz el a végére.