A külső - Minden és semmi

Valószínűleg elég érdekesnek tűnik első blikkre a külső fontosságát feszegetni egy olyan sport berkein belül, ami pontosan arról szól, hogy ki az izmosabb, szálkásabb, arányosabb és esztétikusabb, tehát ki néz ki jobban. Azonban nem szabad elfelejtenünk két dolgot. Az egyik, hogy mi nem vagyunk profik, hobbisportolók vagyunk, és a legtöbbünk nem is akar hivatásos testépítővé válni, csupán kisebb-nagyobb alakformálási céljai vannak a súlyzós edzéssel. A másik pedig, hogy – bár nyilván majdnem mindenkinél úgy indul a dolog – a profik esetében a fizikum fejlesztése már nem csupán egy öncélú dolog (jó, minden élsport egy l’art pour l’art tevékenység a maga nemében, de most nem megyünk ennyire messzire), hanem kézzelfogható sporteredmények elérésére irányul, akár csak a futók, kosárlabdázók, vagy bármilyen más sport esetében.

Forrás: SECOND FOCUS

Ezen tények ismeretében viszont már érdekes és érdemes belemenni abba, hogy vajon a mi szintünkön mennyi az, amennyit érdemes „áldozni” a magunk elé képzelt ideális alkat oltárán, és hogy mennyire érdemes mindent alárendelni annak a plusz kiló felszedett izomnak, vagy leadott zsírnak. Nem kell beszarni, itt most nem a gyengék kifogáskereséséről lesz szó, meg a „boldog vagyok dagadt disznóként is” faszságról, illetve arról is, csak egy picit máshogy. De el kell keserítsem a leghárdkórabb badisokat is, akik egy randira nem képesek beülni egy teázóba, mert kicsúsznak a három óránkénti kajálásból, ugyanis ez nem egy „getbigordáj”, „getriptordájmirin” mentalitású keménykedés lesz, mert hát csak az a férfi, aki kurva izmos, és csak az a nő, aki szintén kurva izmos, csak egy kicsit kevésbé. Nem. Itt most realitásokról lesz szó, szóval ha nem bírod a fájdalmat (Mé’, buzi-e vagy?), akkor ne olvass tovább.

Jin és Jang

A téma megközelítésében jellemzően két nagyon hangos csoport feszül egymásnak, amelyek tagjai olyan emberek, akik még véletlenül sem képesek megtalálni az arany középutat a beletörődés és a beleőrülés között. Természetesen vannak emberek középen is, de ahogyan lenni szokott, ők a leghalkabbak, akik csupán suttognak a józanság hangján, amit az előbb említett, már-már szektára hajazó tömegek harsány igehirdetése teljesen hallhatatlanná tesz azon befolyásolható emberek számára, akik még keresik az útjukat a testépítés útvesztőjében. Ez pedig veszélyes, hiszen mindenki tartozni akar valahova, és nem sokan szeretik magukra ölteni az outsider szerepét. Pedig a normalitás, a mértékletesség és a valódi értékek követése mára már egyfajta kívülállósággá vált abban a világban, ahol magukat 55 kilóról 65 kilóra koksszal kigyúró kis buzik motiválnak minket és ahol dagadt, amorf, partra vetett lamantinok fogadják el, szeretik, sőt futtatják magukat fittyet hányva esztétikumra, egészségre és jó ízlésre. Ahol vézna, erőtlen, beteg testű modellek mosolyognak ránk a divatreklámokról és ahol szarrá kokszolt testépítők sugallják nekünk, hogy az ideális férfi vastag, mint egy mamutfenyő, szálkás, mint egy keszeg, kemény, mint a szikla és eres, mint egy fasz.

Ezzel egyébként távolról sem akarom azt mondani, hogy nem tetszhetnek valakinek a vékony, vagy éppen a húsosabb lányok, vagy hogy nem lehet megcsodálni és elismerni, amit a top testépítők évek kemény munkájával raktak össze fizikum tekintetében következetes edzéssel és helyes táplálkozással. De meg kell tanulni mindezt a helyén kezelni, és nem bele menni abba, hogy ha nem vagyok vékony nő, vagy rommá gyúrt férfi, akkor egy szar vagyok, és nekem mindenáron erre kell törekednem akkor is, ha ez engem boldogtalanná tesz, és megkeseríti az életemet. Ahogy abba az irányba sem szabad elindulni, hogy ha valaki tesz azért, hogy fejlessze a fizikumát, és ebben örömét leli, akkor egy önimádó, komplexusos fasz, és csakis zsírban fürödve, mindent összezabálva, totálisan leszarva a kinézetet és még az egészségre sem törekedve lehet boldog életet élni, hiszen a beletörődés maga az önelfogadás, és ez jó.

Ezek persze igen evidensnek tűnő gondolatok, de ha valaki eltöltött már 10 percet az interneten a különböző testépítő oldalak, vagy a gyakran ellenkező előjelű elveket hirdető női magazinok között szörfölve, akkor tudja, hogy az általam vázolt jelenség sajnos létezik. Ahogy az is, aki éppen csak benyomja a tévét, és megnéz egy reklámblokkot szempillaspirált reklámozó tökéletes nőkkel, meg borotvát reklámozó alfahímekkel, ne adj’ Isten odatéved egy átalakító műsorra, ahol a zsírdisznónak megcsinálják a haját, meg kap egy előnyösebb ruhát, aztán a szereplők cinkosan összekacsintva megállapítják, hogy ilyen ám egy igazi nőies nő, és csontokkal csak a kutyák játszanak.

Semmi

Első felvonás

Jómagam egy pár nappal ezelőtt futottam bele az alábbi cikkbe és a hozzátartozó videóba:

Klikk ide a cikkért és a videóért!

A sztori lényege, hogy ez a lusta, buta, de igen empatikus nőszemély célul tűzte ki, hogy megváltoztatja a nők hozzáállását a saját testükhöz, mert a legtöbb nő, ha egyszóval kell jellemeznie a testét, undorítónak, puhának, tökéletlennek stb. definiálja magát. Az alap ötlet még nem is hangzik olyan rosszul, sőt, lehetne ebből valami értelmes kezdeményezés is, de azért a tapasztaltabbak már sejtik, hogy nyilván nem az lesz.

Hiszen miért pont ennek a nőnek sikerült volna megtalálnia az egyensúlyt aközött, hogy lusta, zsíros disznóként szarik bele az egészbe, vagy hogy teljesen beleőrül a kinézetébe? Olyan, hogy arany középút? Hogy eljárunk mozogni, odafigyelünk a kajára mind az egészségünk, mind a kinézetünk érdekében, és annak tudatában, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt, nem kattanunk be, hogy még van egy kis zsírci a pocakon, vagy a combon? Egy nagy szart. Csakis a totális igénytelenség. A bálnára hajazó testünket, ami miatt az előző snitten még a tükör előtt sírdogáltunk, most egy 180 fokos fordulattal gyönyörűnek és természetesnek kiáltjuk ki, és totálisan elfogadjuk minden kis hurkájával és gusztustalanságával együtt.

Forrás: Laura Michelle Prestin

Egyébként ne értsetek félre, nem kötelező izmosnak lenni, nem kötelező vékonynak lenni, nem kötelező jól kinézni (a mi testépítő mércénk szerint). Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy valaki boldog úgy, ahogy van. De aki tényleg jól érzi magát a bőrében, az nem dörgöli minden adandó alkalommal az orrod alá, hogy: "Tudod, én nem akarok tökéletes lenni, én szép vagyok így is, és elfogadom magam!" Ennél a csajnál egészen egyszerűen csak arról van szó, hogy nem képes azokra az "áldozatokra", amik egy fitt, formás alakhoz szükségesek, és szeretné, ha ezzel mások is így lennének. Ezért neki nem az a célja, mint nekem, hogy minél több embert segítsen hozzá ahhoz, hogy kihozza magából a legtöbbet, hanem az, hogy minél többen törődjenek bele abba, hogy kövérek, löttyedtek, átlagosak stb. Dögöljön meg a szomszéd tehene is. Aztán ha minél több embernél éri el azt a fajta apátiát, amivel ő a saját alakjához viszonyul, annál kevésbé fogja magát szarul érezni, hiszen ha az ilyen emberek lesznek többségben, akkor ez lesz a norma, és ő ezáltal normális lesz. Milyen ügyes, nem?

Az meg már csak a hab a tortán, hogy ez az elborult, életképtelen picsa képes összemosni azt, akinek betegség miatt eltávolították a mellét azzal, aki csak dagadt. Ez pedig több mint felháborító, demagóg és gusztustalan, mert kurvára nem ugyanaz a kettő. Az egyiken egyszerűen lehet változtatni táplálkozással és sporttal, míg a másikon max plasztikai műtéttel. Ráadásul az egyik kizárólag a te hibád, míg a másikra vajmi kevés ráhatásod van. De nem is tudom, mit várhatnék egy olyan nőtől, aki akkor se nézett ki sehogy, amikor elvileg kinézett valahogy, és minden önkritika nélkül képes volt illegetni magát egy fitneszmodell versenyen, mert nagyjából fél év felkészüléssel úgy érezte, elérte a tökéletes (sic!) testet. Beszarás

Amúgy én ugyanúgy agyfaszt kapok azoktól a picsáktól is, akik mindig azzal vannak elfoglalva, hogy hogy néznek ki, mint azoktól, akik azt sulykolják, hogy ők aztán milyen kurva boldogok olyan kövéren, formátlanul is. Ők azok, akik egy lázadó kamasz mentalitásával azt próbálják mutatni a többi ember felé, hogy ha egy reggel úgy ébrednének, hogy lefogytak, és feszes a testük, akkor rohannának befalni egy kiló cukrot, csak hogy minél gyorsabban visszataláljanak az egyensúlyi állapothoz. Persze le is lehetne szarni ezt a dolgot, csak az a baj, hogy ez ugyanolyan káros, mint a divatmagazinok által preferált anorexiás alkat, meg a tökéletes nőideál, ami megnyomorítja a fiatal lányok lelkét, és egy életre beléjük ülteti azt az elbaszott, egészséges keretek közt elérhetetlen testképet.

Mostanában úgy látom, hogy végre kezd elindulni a világon egy tendencia, aminek keretében az emberek elkezdenek foglalkozni a külsejükkel és az egészségükkel (bár még korántsem elegen), ami egy bizonyos szintig bizony összefügg, hiszen jó alak eléréséhez szükséges leghatékonyabb és legbiztonságosabb testépítő módszerek, a helyes táplálkozás, a súlyzós és aerob edzés egyben a hosszú távú egészségünk zálogai is. Erre az ilyen emberek meg elkezdenek ez ellen dolgozni, mert nekik fáj, hogy egyre több nő merészkedik le az edző terembe, és az egészségtelen, csoffadt modellalkat, vagy a mangalica külső helyett egy egészséges, izmos, erős, fitt fizikumot varázsol magának. Aztán hiába kurva boldog ő enélkül is (hahaha), mégis kevesebbnek érzi magát ettől, hiszen minden ember, de különösen a nők énképének igen alapvető pillére a kinézet.

Szociáldarwinizmus

De ezzel nincs is probléma. Én abban hiszek, hogy bár vannak a külsőnél sokkal fontosabb dolgok, mégsem felejthetjük el, hogy egy testben élünk. Akik ezt kajak leszarják, azok defektesek. Eljátsszák, hogy annyira szellemi lények lettek, hogy már nem érdekli őket a testiség. Szánalmasak. Az egész élet, a létezésünk erről szól: párválasztás, szaporodás. Az evolúciót, a világot, és minden mozzanatunkat a fajfenntartás ösztöne mozgatja. Ennek pedig szerves része a külső.

Az állatok teljes viselkedése is erre megy ki: harc a dominanciáért és a szaporodás jogáért. Az ember pedig hiába képzeli magát nagyon soknak, nem más, mint egy állat. A legintelligensebb az egész bolygón, de akkor is csak egy állat. Hús, vér testtel és ösztönökkel.

Ebből kifolyólag a férfiak is azért hajtanak, hogy domináns valakik legyenek, hogy megkapják a nőket, a nők pedig azért akarnak szépek lenni, hogy a domináns valakik őket válasszák ki, és az ő génjeikből szüljenek szintén domináns, életképes egyedeket, akik megkapják a jó nőket, jó pasikat, stb. Emellett nem lehet elmenni. Hiába lettünk kulturáltabbak, intelligensebbek, ugyanazt a játékot játsszuk, mint az oroszlánok, csak más körülmények között. De a külső ugyanúgy fontos, mert ez az amit először észlelsz a másikból, és ez az, amivel érintkezel, amikor az élet értelmét (ha tetszik, ha nem), a fajfenntartást műveled. Nem a belsejével, bár de, de nem úgy.

Második felvonás

Mostanában találkoztam egy másik érdekes, már korábban is tapasztalt, de az alábbiakkal most már egyértelműen körvonalazódott jelenséggel.

Klikk ide az eredeti írásért és ide a magyarért!

A kezdeményezés alapjában véve megint csak lehetne még üdvözlendő is, ha nem csapna át a dolog egyfajta nyilvános önigazolás keresésbe a szerző részéről, és valahogy nem az lenne a dolog hatása, hogy a lusta emberek „a jó kinézet úgysem tartható fenn sokáig” felkiáltással örömmel zsebelnek egy újabb mentségként felhasználható írást egy hitelesnek tűnő személytől.

Az apokalipszist gyakran vizionáló, de sajnos gyakran kíméletlenül pontos érzékeimmel már látom magam előtt, ahogy divat lesz azzal takarózni, hogy jajj, egyszer már néztem ki jól, bármikor képes lennék rá, de nem akarok. Pedig a tömegsport szintű, naturál testépítés nem erről szól, hanem pont a hosszú távú kitartásról, és a fenntartható eredményről. Teljesen nonszensz, ha valaki mondjuk tolja egy évig, vagy kettőig, elér egy elfogadható külsőt, aztán beleszarik az egészbe örökre. És nem azért, mert közbejön az élet, csak szimplán lusta fenntartani a dolgot, és nem képes hosszútávon az ezzel járó „hatalmas” áldozatokra, mint testmozgás és normális étkezés.

Aki nyomorultul érzi magát attól, hogy nullhuszonnégyben odafigyel az étkezésére, és van magával szemben egy átlagosnál magasabb elvárása, annak ez a sport nem való. Az nem testépít, maximum szereti a súlyzós edzést, és igyekszik egészségesen étkezni. De ennyi erővel akár úszhatna, vagy falmászhatna is, és ezt nem degradálóan mondom sem ezen sportokra, sem az ilyen illetőkre nézve, csupán a tényközlés szintjén.

Ami a lényeges mind a két előbb említett hölgy esetében, hogy teljeséggel átesnek a ló túloldalára, és arany közép út helyett egy olyan lejtő irányába indítják el az embereket, ami nagyon könnyen visz nagyon rossz irányba. Az embereket nem kell arra ösztönözni, hogy lófaszt se csináljanak, mert alapból azt csinálják. De még arra se, hogy kevesebbet, vagy éppen csak annyit csináljanak, mint amennyi mondjuk optimális, mert ha ezt a tanácsot kapják, akkor ebből még lecsípnek egy kicsit a minden szentnek maga felé hajlik a keze elv alapján, és az egészből nem kakaó lesz, csak egy szar.

Forrás: Catholic Radio Dramas

Persze el lehet mondani az embereknek, amibe én is belekezdtem most, de ha valóban ez a cél, akkor a miértekre kitérés, és az általam is alkalmazott részletezettség a minimum. Ha valaki rövid kis tippeket, vagy csak egy féloldalas irományt szán csak az olvasóknak, hogy eltaláljanak egy egészséges arányt az önkínzás és a semmittevés között, akkor az emberi lélek ismeretében célszerű valamivel az optimális fölé lőni. Ha valaki azt betartja, abból sem lesz baj, de a legtöbben úgyis alámennek az előírt mércének, és pontosan így fogja kiadni a dolog a megfelelő szintet. Ilyen az emberi természet, és ilyen az, ha nem az egyes emberrel dolgozunk, hanem tömegekkel az interneten keresztül. Ez nem baj, sőt, a globális változások elérésének ez az eszköze, csak tisztában kell lenni a realitásokkal. Egy olyan sok embert megmozgató, a témával régóta foglalkozó embernek, mint az Eat, Lift and Be Happy szerzője, meg főleg illene.

Minden

Az élet értelmetlensége

Nah de az igazságosság, az objektivitás, és teljesség igényének jegyében vizsgáljuk meg a másik oldalt is. Mi van azokkal, akik totálisan beleőrülnek a testük formálásába, meg a hárdkór életérzésbe, és egy színházi előadást nem képesek végigülni anélkül, hogy ne csócsálnák látványosan dobozból a kis csirkéjüket, vagy akár még érettségi közben is előveszik a kaját (hallottam ilyenről sajnos), mert ha idő van, akkor idő van? Jellemzően ők azok, akik 39 fokos lázzal is lemennek a terembe, mert hát edzés a világért sem maradhat ki, és még egy sérülésre is simán ráedzenek változatlan súlyokkal és mozgástartománnyal, leszarva a légiriadó jelzésével is felérő fájdalmat az ízületükben. Szintén ők azok, akik lenéznek mindenkit, aki nem izmos, és nekik minden olyan csaj egy hülye picsa, akinek nem egy olyan pasi az álma, akivel az edzésen kívül másról nem lehet beszélgetni, és akinek az élete az evés, alvás, gyúrás szentháromságban kimerül.

Forrás: Awesome body

Ők azok, akik aztán tényleg komolyan veszik a „getbigordáj” szlogent, és kizárólagosan az izomzat teljesen öncélú fejlesztése érdekli őket az életben. Nekik az olvasás, írás, zenélés, festészet, vagy bármilyen egyéb tevékenység az életben csupán a „nem testépítés” kategóriába esik, és mint ilyen, teljesen érdektelen, a hagyományos értelemben vett szórákozás számukra pedig egyenesen szentségtörés. Ha pedig meg kérdezed, hogy ennek mégis mi értelme, akkor a „mert muszáj” és a „nem vagyok buzi” fordulatok teljesen félreértelmezett puffogtatásával fognak reagálni.

Pedig ha fáj is ezt olvasni egy pont egy ilyen oldalon, mint a Train With Brain, be kell látni, hogy az élet nem csak testépítésből áll, és nem ez az értelme, de még azt sem jelenteném ki feltétlenül, hogy közel áll hozzá. Ez csak egy felfogás, egy életstílus a sok közül, ami egészséges, értelmes és jó, de nem az egyetlen alternatíva, és semmiképpen sem kizárólagos. Utóbbit úgy értem, hogy ha valaki ezt is választja, akkor sem okos dolog mindent ennek az oltárán feláldoznia a szociális élettől kezdve a haverokkal focizásig, mert hova vezet ez? Csak nagyon kevesekből lesz versenyző testépítő (nem fizikus kategóriás cicafiú, igazi testépítő hatalmas izmokkal és brutális fizikummal), Kai Greene, vagy Tóth Dani meg még kevesebbekből. Ennek híján pedig mi az, aminek a mindent elsöprő elszántság szól? Mi az, amiért megéri túlmenni azon a pontot, ahol a dolog még az egészségről és a jó fizikumról szól, és teljesen szemellenzősen nézni a világot?

Izom - Agy

Egyfelől mit gondolsz, mi fog történni, ha izmos leszel? Mit kapsz majd? Nőket, elismerést, sikert, pénzt? Lófaszt. Persze vágom, nem vagy hülye, és magadért csinálod, mert te ilyen kis magányos farkas fajta vagy, aki keményen izzad a vasak között, keményen főz a konyhában, és leszarja, hogy ki mit gondol. De pontosan mit is csinálsz magadért? Mit tesz az majd hozzá a személyiségedhez és az életedhez, ha izmos leszel? Mert a kemény munka és a kitartás a hasznodra válik majd, és megformál, ez való igaz. De az mit sem von le ezekből az értékekből, ha alkalmasint lazítasz a gyeplőn egy pár óra erejéig, vagy esetleg egy pár napra valami mást helyezel előtérbe az életedben. Ugyanis nem attól rettegsz, amikor megcsúszol az étkezéssel két órát, pihentetsz egy sérülést, vagy kifekszel egy megfázást, hogy elveszik az erőfeszítésed és a kitartó munkád jellemformáló ereje, vagy hogy ez levon a sportemberi mivoltadból, hanem csupán attól, hogy izmot veszítesz, vagy bezsírosodsz. Centiket herdálsz el a pajszerból, vagy felviszel egy plusz réteg zsírt a hasadra. Ugye, ugye? Nem mindegy.

Forrás: Tmz

Másfelől az átlagosnál jobb fizikum, és az egészség elérhető akkor is, ha alkalmasint beülsz egy lánnyal valahova, isztok egy teát, vagy forró csokit, és elpofáztok több órát, anélkül, hogy előkapnád a dobozos kajád, vagy eljönnél a randi közepén, mert neked enned kell. Nem beszélve arról, aki egy jó kúrás közepén is képes kiugrani a csajból ugyanezen okból. De akkor sem fog lelassulni, vagy megállni a fejlődésed, ha esetleg rendesen kipihensz egy influenzát, ahelyett hogy a teremben kínoznád magad, ahol betegen úgysem leszel képes normális teljesítményre. Hobbisportolói szinten ezeken nem múlik semmi, és ha tegyük fel mégis, akkor mi van? Ki fog lepontozni téged érte? Egyáltalán hova sietsz? Mi lesz, ha mondjuk elutazol egy hétre nyaralni, és így egy héttel, vagy akár a rossz kaja miatt kettővel visszaveted a fejlődésed? Nem lesz elég időd utána formába hozni magad? Van valami határidő? Versenyre készülsz, vagy mi? Akkor meg?

Ne érts félre. Egyáltalán nem arra bátorítalak, hogy szarj bele az edzésbe. Csupán azt mondom, hogy add meg magadnak az esélyt arra, hogy más dolgokat is találj magadnak az életben, amikben esetleg örömödet lelheted. Ne hagyd, hogy a testépítés megbéklyózzon és korlátok közé szorítson. Ennek nem erről kell szólnia, sőt, ellenkezőleg. Fel kell szabadítson, hogy fejleszted magad, és ezáltal egyre szélesebb körű önismeretre teszel szert. Fedezd fel a világot, ismerj meg új dolgokat, és ha az összes körülmények ismeretében te úgy döntesz, hogy téged csak ez érdekel az egész világon, hát lelked rajta. De kellő tájékozottság nélkül dönteni minden esetben igen nagy dőreség. A fehérjédet sem úgy veszed meg, hogy bemész a legelső utadba eső boltba, és leveszed az első dobozt a polcról, amit meglátsz, aztán kész. Előbb körülnézel, mérlegelsz, kutakodsz, összehasonlítasz és aztán a tények ismeretében választasz. Pedig az csak egy kurva protein, bazdmeg, nem az életed. Ezen azért gondolkozz el.

Ezek a mai fiatalok

Ezt pedig azért mondom, mert látok rengeteg fiatalt, aki 14 évesen bekerül a testépítés világába, és onnantól fogva nem érdekli semmi más. Persze százszor inkább ebbe kerüljön bele bárki, mint az állandó bebaszásba, dohányzásba, drogozásba, meg semmittevésbe. De nem csak ez a két véglet van ám, és a végletek pedig egyébként sem mindig jók. Vágom én egyébként, hogy ez egyfajta dac és lázadás a részükről, hogy amikor már mindenki elkurvul, akkor ők csak azért se, de az értelmetlen, makacs, kamaszos gőgnek soha sincs értelme. Nem véletlen az, hogy gyakran hallom ezektől a fiataloktól, hogy nem találnak barátnőt, és problémáik vannak az ismerkedéssel, mert hát hiába a nagy hárdkórság és elszántság, a cerkát bizony nem köti le a nagysúlyos guggolás, vagy a magas ismétléses fekvenyomás. A szex pedig az egyik, ha nem a legjobb dolog ebben a kurva életben.

Fiatalon ezt kell csinálni. Próbálkozni, baromkodni, hülyének lenni, aztán erre rájönni, beégni a csajoknál szar dumával, felzselézni a hajunkat, mert azt gondoljuk, hogy menő, meg a többi szart. Az élet ettől teljes. Meg attól, ha eltalálod a helyes arányokat. Különben is, addig soha nem leszel igazán bölcs, amíg nem voltál bolond.

Mondom ezt én, egy olyan ember, aki évente maximum 4-5 edzést hagy ki, grammra pontosan tartja a kaját és nem is emlékszik, hogy mikor evett félre utoljára. De én nem ezzel kezdtem a pályafutásomat, nagyon nem. Egy igazi hülyegyerek voltam. De pontosan ezért tudom, hogy milyen az, amilyen már nem akarok lenni, és ami még fontosabb, azt is, hogy miért nem. De tudom azt is, hogy az általam elkövetett hibákból is tanultam, és rengeteg tapasztalatot, inspiráló gondolatot, emléket és önismeretet adtak azok az időszakok is, amikor nem volt ilyen rendezett az életem. Ezt hívják úgy, hogy kiéltem magam. Erre pedig szükség van. Tudom, hogy nem mindenkinek, mert mindenki más. De akinek nincs, az maximum hamarabb rájön, hogy neki ez nem kell. Ez a jobbik eset. A rosszabbik az, amikor 35 évesen feleség, gyerek és munka mellett ébred rá valaki, hogy baszki, mennyi minden kimaradt, a fiatalságomnak vége, ez a kurva élet meg elmegy mellettem. Aztán ilyenkor jön a kapuzárási pánik, a megcsalások, a válás, meg a többi faszság, ami ezzel jár.

Forrás: wallpaperswide.com

Egyébiránt pedig én is felfedeztem magamnak az életben más örömöket a testépítésen kívül. Ilyen az, hogy autodidakta módon, minden tehetség nélkül, de totális lelkesedéssel gitározni tanulok 27 évesen, és ilyen az is, hogy most is neked írok, és hogy blogot vezetek, mert nekem ez másik nagy szenvedélyem a sport mellett. Nem tudnék választani a kettő közül, hogy melyik a fontosabb, de nem is akarok. Szóval nekem ezt dobta a gép, ilyen introvertált (az írás az kicsit más, mert bár magamban írok itthon egyedül, de utána több ezer embernek publikálom), otthonülős hobbikat, amik tökéletesen összeférnek a testépítéssel, hiszen nem nagyon zavar be a regenerációba, ha a billentyűzetet püfölöm, vagy a húrokat pengetem. De tudod, ha a kerékpározást találtam volna meg magamnak, egy percig sem érdekelne, hogy emiatt nem tudok olyan ütemben izmosodni, mint ahogyan lehetne.

Aranymetszés és arany középút

Ennyi az, amit el szerettem volna mondani neked ezzel kapcsolatban, a tanulságot meg azért nem nehéz kitalálni az előzmények fényében. Találd meg az arany középutat, és soha ne legyél beszűkült egy dologra, legyen az testépítés, bulizás, zenélés, vagy bármi. Nyilván mindenkinek van egy kiemelt dolog az életében, de ezt nem árt kiegészíteni még egyéb tevékenységekkel, máskülönben nagyon egysíkúvá válik a létezés. Ez egy elég alapvető dolog, de mégis szükség volt arra, hogy részletesen belemásszak a két szélsőség, a teljes beletörődés és beleőrülés kategóriába, rávilágítsak a hibáikra, és onnan vezessem ezt le, mert enélkül a konklúzió csak egy átlagos közhely lett volna, amit senki sem vesz komolyan, és senki sem ért meg mélységeiben.

Remélem így viszont már a legtöbbeknek világossá vált, hogy nem érdemes mindent alárendelni annak, hogy izmosak és szálkásak legyünk, és hogy a tökéletes külsőt kergessük egész életünkben, mint a Heroin Hero-ban a sárkányt. Ahogy természetesen az sem üdvözítő, ha teljes mértékben beletörődünk abba, hogy szarul nézünk ki, és a legkisebb erőfeszítésre sem vagyunk hajlandóak annak érdekében, hogy ezen változtassunk, csak folyamatosan ezen kesergünk, vagy akár fennhangon hirdetjük azt, hogy mi így is milyen kibaszott jól érezzük magunkat.

Az élet azért van, hogy éld, amihez éppen úgy hozzátartozik az, hogy jól nézünk ki, és kiélvezzük ennek minden előnyét, mint az, hogy más dolgokra is nyitottak maradunk, és a létezést több aspektusból is górcső alá vesszük. Mert mégis mi a francra akarsz majd visszagondolni idős korodban, amikor a fiatalkori fizikumod fénye már megkopott? Arra, hogy folyton csak ettél, gyúrtál, aludtál és kurva izmos voltál? De persze azt a kort meg is kéne érni, amihez meg azért nem árt, ha normálisan táplálkozol és sportolsz. Ez a sport pedig miért ne lehetne a testépítés, ami a normális táplálkozással együtt egy jó külsővel fog téged megajándékozni? Nah, hát ezeket kell összeegyeztetni, ami kurvára nem lehetetlen küldetés.