MyAd

2015. július 26., vasárnap

Myprotein termékteszt

Amikor a Myprotein megkeresett a termékteszt lehetőségével, és elkezdtem nézelődni az oldalunkon, úgy döntöttem, hogy ha már ennyire széles a termékpalettájuk, akkor nem feltétlenül csak a legalapabb dolgokat próbálom ki, hanem olyan cuccokat, amikben van egy kis extra, ami a ti érdeklődésetekre is számot tarthat (hiszen mindig ez a legfontosabb szempont). Így aztán a tesztcsomagba négy terméket kértem, amiből kettőnél egy hobbi testépítő alapszükségletei, kettőnél pedig az átlagoshoz képest némi pluszt jelentő dolgok voltak a kiválasztás szempontjai.

Ezek alapján rendeltem egy alap tejsavófehérjét, egy micelláris kazeint, egy ízesített kreatin-monohidrátot és egy multivitamint, amiben olyan kis huncutságok vannak a már megszokott dolgok mellett, mint ginkgo biloba, szőlőmag kivonat, Q10-koenzim és még sok más hatóanyag. Ezek mind olyan táplálékkiegészítők, amiket én magam is megvennék, mert hasznosak, és szerves részét képezhetik bármelyik hobbista táplálkozásának. Mindamellett pedig még nem volt alkalmam a Myprotein termékeit kipróbálnom, pedig már korábban is a látóterembe kerültek, ezért kimondottan izgatottan vártam, hogy hozzák-e majd a színvonalat, amit az ember egy ilyen jól felépített brand esetében elvár. Nézzük is sorban egyesével, hogy miket tapasztaltam használatuk során.

Impact Whey Protein, csokoládé – mogyoróvaj ízesítésű tejsavófehérje


Erre voltam a legkíváncsibb mindközül, hiszen a tejsavófehérje koncentrátum minden testépítő jó barátja edzés után, illetve nekem minden áldott reggel is, amikor kómás fejjel a gép előtt nyammogom némi zabpehellyel, ünnepnapokon pedig még egy kis banánnal megspékelve. Nagyon tetszett a kedvező ára és a hatalmas íz választék, ezért ez volt az első, amit a csomag érkezése után rögtön megkóstoltam.

Íz, állag, oldódás


Az állaga finom, selymes, nem darabos, olyan, mint amit az ember egy minőségi tejsavófehérjétől elvár. Az oldódása kiváló, néhány könnyed rázás, és már kész is a homogén oldat. Amit külön kiemelnék, hogy nem habosodik, tehát az „elkészítés” után rögtön fogyasztható, és nem lesz olyan érzésünk, mintha egy frissen csapolt sörről szürcsölgetnénk le a tengernyi habot. Ami viszont számomra a legvonzóbbá teszi ezt a terméket az az íze.

Forrás: Myprotein
Noha testépítők vagyunk, akik Arnold után szabadon a szart is megennék, ha hozzájárul a fejlődésükhöz, azért mégsem rossz az, ha sok finom, de szemét kaját kizáró étrendünkben vannak olyan elemek, amik egy kis gasztronómia élvezetet is okoznak nekünk. A csokoládés, mogyoróvajas Myprotein Impact Whey Protein pedig egy lehetséges alternatíva ezen igény kielégítésére. Én pontosan ezt vártam a mogyoróvaj szó elolvasása után, és nem kellett csalódnom. Egyébként ez sem az a bántóan édes fajta, ami mondjuk nekem nincs ellenemre, de sokan nem szeretik. Ez pedig elég hasznos tud lenni edzés után, amikor az ember még egy kis szőlőcukorral is megspékeli a turmixot a teljesség igényének oltárán áldozva.
A változatos íz választékban pedig mindenki megtalálhatja a neki tetsző verziót. Akinek pedig fontos, az még kimondottan stevia édesítővel készült ízek közül is válogathat. Bár én személy szerint ennek nem tulajdonítok akkora jelentőséget, de azért említésre érdemesnek tartom a dolgot.

Összetétel


A leírás szerint egy 25 grammos adag (most úgy látszik, ez a divat, én még a 30 grammos mérőkanalak világában szocializálódtam) 21 gramm fehérjét, 1,3 gramm szénhidrátot és 1,9 gramm zsírt tartalmaz. Ez 30 grammban 24,6 gramm fehérjét, 1,5 gramm szénhidrátot és 2,25 gramm zsírt jelent. 82%-os fehérjetartalommal van dolgunk, ami több mint rendben van a tejsavófehérje koncentrátumok világában. (A tápanyagérték az ízesítetlen verzió alapján készült, az ízesítettnél az értékek maximum 10%-al eltérhetnek.)

Ár


Ha az ember megveszi a leggazdaságosabb, ötkilós kiszerelést, akkor 72,99 eurót, azaz 22800 Ft-ot kell kicsengetnie érte, ami kilónként 4560 Ft-os árfekvést jelent. Ez nagyon jó ár, amiért cserébe egy kimondottan finom, minőségi terméket kapunk.

Hatás


Ahogyan azt már említettem korábban is, egy fehérjénél nem hatásról, hanem maximum mellékhatás hiányáról érdemes beszélni, hiszen ez egy tápanyag, ami táplál, és nem egy gyógyszer, ami hat. Ha egy fehérjétől nem érzel semmi többet, mint amit egy adag csirkemell filétől, akkor az egy korrekt termék.


A Myprotein Impact Whey Protein nem bántotta a gyomrom, nem fújt fel, nem fosatott meg, valamint a grammra pontosan kiszámolt étrendbe is tökéletesen illeszkedett, amiből levonható az a következtetés, hogy valóban azt tartalmazza, ami rá van írva.

Összegzés


Kifejezetten ajánlom ezt a terméket azoknak, akiknek a kedvező ár, a magas fehérje tartalom és az alacsony szénhidráttartalom mellett fontos szempont a finom íz, illetve az ízek széles választéka. Nekem tényleg kimondottan ízlett.

Creatine Monohydrate, sour apple ízesítésű kreatin monohidrát


A várakozás izgalmát nézve a második helyezett, végül az összesítettben a négy tesztelt termék közül az első számú kedvenccé avanzsált Myprotein táplálékkiegészítő ez a kreatin lett. Sejtettem, hogy tetszeni fog ez a cucc, de azt nem, hogy ennyire. A lényegét tekintve ez egy egyszerű kreatin monohidrát, azonban az almás ízesítés olyan mértékben feldobja, hogy komolyan kedvem lett volna egész nap ezt iszogatni. De hát azért ez mégsem egy üdítőital, szóval azért valahogy gátat szabtam az alantas ösztöneimnek.

Íz, állag, oldódás


Bekeverve az állaga egy almás üdítőre emlékeztet, főleg ha az ember kicsit be is hűti fogyasztás előtt. Az oldódása meglepően jó, noha az összetevőkön sehol sem láttam feltűntetve, hogy mikronizált kreatinnal lenne dolgom. Bár lehet, hogy ez ma már magától értetődő. Mindenesetre 6 gramm cumó (mert az ízesítés adagonként hozzávetőlegesen 0,65 grammal csökkenti a kreatin tartalmat) hozzáadva fél liter vízhez néhány rázással maradéktalanul feloldódik – az almás ízesítés esetében egy zöld színű - homogén oldattá.

Forrás: Myprotein
Ami érdekesebbé teszi ezt a terméket a többi kreatinnal szemben, az az ízesítés. Nekem az almás rögtön szimpatikus lett, és egyáltalán nem csalódtam benne. Ezzel a kreatinnal egyáltalán nem esne  nehezemre egy feltöltés, amikor meg kell iszogatni mondjuk három liter kreatinos vizet naponta. Persze nem finnyáskodunk, hiszen testépítők vagyunk, de akkor is. Egy idő után már megér az embernek egy kis plusz pénzt, hogy ne azt a homokos vizet kelljen beszűrnie, hanem a kellemeset a hasznossal összekötve, egy finom itallal oldja meg a kreatinbevitelt.

Összetétel


Egy 5 grammos adag 4,35 gramm kreatin monohidrátot tartalmaz.

Ár


Egy kiló Myprotein Creatine Monohydrate sour apple ízesítéssel 18,99 euró, azaz 5932 Ft. Ezzel nem a legolcsóbb kreatin a piacon, de úgy gondolom, hogy ez egy korrekt üzlet, ugyanis ezért a pénzért tökéletes oldódást és finom ízt kapunk.

Hatás


A hatása ugyanolyan, mint bármelyik kreatin monohidráté. Most egy kreatin kúra közepébe iktattam be éppen, és hozta az elvárásokat. A betöltöttséget fenntartotta, és használata során továbbra is tapasztaltam a kreatin kiegészítőkkel járó összes többi előnyt, mint a súlygyarapodás, erőszint növekedés, gyorsabb újratöltődés a sorozatok között.


Összegzés


Ez egy korrekt árú és kiváló minőségű kreatin monohidrát, amit leginkább azoknak ajánlok, akik finom ízt és kiváló oldódást szeretnének kapni a pénzükért cserébe. Talán a legjobban oldódó kreatin, amivel eddig dolgom volt, ez pedig egy fontos szempont lehet azoknak, akiknek egy kicsit érzékenyebb a gyomra a monohidrátra.

Micellar Casein, csokoládé ízesítésű micelláris kazein


A kazeint mindig is egy hasznos kiegészítőnek tartottam, és sokkal előbb szoktam javasolni a használatát, mint mondjuk az egyes aminosavakét vagy nem stimuláns zsírégetőkét. Egy olyan kiegészítő ugyanis, amely az éjszakai regenerálódás során, amikor az izmaink a leginkább növekednek, az aminosavak optimális kombinációjával látja el szervezetünket, méltán kerülhet be egy hobbi testépítő repertoárjába is. Óriási előnye még a szintén jó kazein forrás túróval szemben a minimális szénhidrát- és a szinte nulla zsírtartalom, ami egyébként sem haszontalan dolog, szálkásításnál pedig kimondottan előnyös.

Íz, állag, oldódás


Az állaga kazeinhoz méltóan sűrűbb, mint egy tejsavóé, de nem olyan sűrű, mint mondjuk egy szójafehérje. Az oldódása ennek is kiváló, simán el tudom vele készíteni a lefekvés előtti zabfehérjémet séker nélkül. Csak beleszórom egy tálba a zabbal együtt, aztán egy kis víz rá, elkeverem, és kész. Az íze nekem komolyan nosztalgikus, ugyanis ez a sima csokis (mert van természetes csokoládé íz is) kajakra arra a régi, jó Nesquik kakaóra emlékeztet, amit gyerekkoromban literszám ittam minden reggel, meg néha este is.

Forrás: Myprotein
Az íz választék mondjuk nem olyan széles, mint a tejsavónál, az eper, csoki, banán és vanília ízek közül válogathatunk. Bár ezt nem rovom fel a Myproteinnek, mert más gyártóknál is úgy szokás, hogy a tejsavófehérjénél van a legtöbb variáció, a kazeinre meg csak néhány alap téma. Emellett viszont minden ízből van „természetes” jelzővel ellátott verzió, amelyben sima aroma helyett természetes aromát használnak, amelynek én újfent nem tulajdonítok nagy jelentőséget, de akinek ez fontos, az itt megtalálhatja a számítását.


Összetétel


Egy 30 grammos (na végre!) adag 24 gramm fehérjét, 1,8 gramm szénhidrátot és 0,5 gramm zsírt tartalmaz. 80%-os fehérjetartalommal van tehát dolgunk, ami jó, de ami még hívogatóbb volt számomra, az a szinte nulla zsírtartalom.

Ár


Ha az általam tesztelt csokoládé ízből megveszed a legnagyobb, 2,5 kilós kiszerelést, akkor 58,49 euróba, azaz 18144 Ft-ba kerül, ami kilónkénti árban 7257 Ft-ot jelent. Ez kazeinben egy átlagos árfekvésnek felel meg. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy itt színtiszta micelláris kazeinről beszélünk, ami a kazeinek a legnagyobb gonddal előállított, legjobb minőségű fajtája. Így viszont már más a leányzó fekvése, hiszen ilyet pedig ennél olcsóbban nem kapsz.


Ami kedvezőbb árban szokott lenni, az a rosszabb minőségű kalcium kazeinát, vagy a micelláris kazein és a kalcium kazeinát keveréke, ahol viszont jellemzően nem szeretik feltüntetni, hogy melyiket milyen arányban tartalmazza a termék, ezért nem tudhatod, hogy vajon hogy alakul az ár/érték arány. Itt viszont nem kell filóznod egy percig sem, a pénzedért 100%-os minőséget kapsz.

Hatás


Ugye ez is egy fehérje, egy tápanyag, tehát nyilvánvalóan nem öt kiló színizom növekedést tapasztaltam az egy hónapos tesztelés során, mint oly sokan szoktak a különböző táplálékkiegészítők alatt a vevővéleményekben a neten. Azt azonban elmondhatom, hogy nem puffadtam tőle, nem okozott semmiféle diszkomfort érzést az amúgy elég érzékeny gyomromban, valamint hozta a kazeinnek azt a – nálam észrevehető – kellemes hatását, hogy az esti adag enyhítette a reggel, ébredés után rám törő mardosó éhségem. Mindamellett pedig remekül illeszkedet a pontosan kiszámított étrendembe.

Összegzés


A Myprotein Micellar Casein egy hasznos, minőségi kiegészítő, amely az ár/érték arányt tekintve is megállja a helyét a piacon. Ajánlom azoknak, akiknek már ott van a polcon/spájzban/szekrényben az alap tejsavófehérje, a multivitamin, az ízületvédő, és szeretnék egy további tápanyaggal támogatni a fejlődésüket. Kimondottan hasznos lehet azoknak, akik éppen szálkásítanak, és emiatt az esti túró zsírtartalma már kezd egy kicsit frusztrálóvá válni számukra.

Alpha Men multivitamin


Bevallom, a multivitamin tesztelésénél egy kicsit bajban voltam, hiszen egy vitaminnak se íze, se bűze (vagy legalábbis nem sok), és nem azért szedjük, hogy egy hónap múlva szemmel látható változást észleljünk a fizikumunkban. Vannak olyan dolgok, amik hosszú távon fejtik ki a hatásukat, mint az egészséges életmód. A multivitamin pedig ennek a része. Ennek ellenére mégis megpróbálom kicsit bemutatni nektek ezt a terméket, hogy valamelyest képet kaphassatok arról, hogy mire számíthattok, ha ezt választjátok.

Szín, állag, nyelődés


Mivel az íz és az oldódás egy multivitamin esetében értelmezhetetlen, ezért itt két másik szempontot iktattam be helyette. A szín nyilván irreleváns, inkább csak a szép triumvirátus alcím kedvéért írtam ide. Egyébként világosbarna. Az állag az már fontosabb, főleg mivel találkoztam én már olyan multivitaminnal anno, ami kicsit puhább, érdesebb felszínű volt. Ez viszont sima, fényes felületű, aminek következtében a „nyelődése” is jó, tehát könnyű egy kis vízzel lejuttatni a gyomrunkba. Ehhez a mérete is hozzájárul, ami viszonylag kicsi. Cserébe mondjuk napi négyet kell belőle bevenni, de ez meg külön jó, mert amellett, hogy nem egy féltéglát kell leszuszakolni a torkunkon, faszán el is lehet osztani a napi adagot négy részre, de minimum kettőre. Az arányos elosztás pedig nem csak a napi szénhidrát bevitelnél hasznos, hanem itt is.

Összetétel


A szokásos vitaminokat és ásványi anyagokat tekintve ez egy erős multivitamin. (És természetesen a testépítő multivitaminok között, nem az Actival és társaihoz viszonyítva.) C-vitamin kevés van benne, de úgy gondolom, ez nem is lényeges, mert azt minden valamirevaló testépítő külön szokta bevinni, hiszen képtelenség is lenne annyit rakni egy multivitaminba, amennyit egy nap egy tudatos ember elfogyaszt. Kalcium például viszont kimondottan jó mennyiség van benne más multivitaminokhoz képest, aminek én külön örültem, mert így nem kellett mellé még külön is szednem, ahogy általában ezt már megszoktam. De a többi összetevőt is elég fasza mennyiségben tartalmazza.
Forrás: Myprotein
Amivel viszont többet tud, mint amikkel eddig találkoztam, azok az egyéb hatóanyagok, amik elég szép számmal találhatók benne. Amik nekem különösen tetszettek, azok a ginzeng, ami fokozza a szellemi és fizikai teljesítményt, a ginkgo biloba, ami jót tesz a memóriának, valamint szédülés ellen is hatékony (ami nekem elég hasznos), a koenzim Q10, ami egy nagyon sokoldalú, manapság egyre népszerűbb hatóanyag, a zöld tea kivonat, ami többek között segíti a zsírégetést, az alfa liponsav, ami javítja az inzulinérzékenységet és a szőlőmag kivonat, ami egy különösen potens antioxidáns. De emellett tartalmaz még néhány dolgot, amire érdemes rápillantani, hiszen biztosan mindenki talál közte olyat, amit kimondottan szükségesnek érez a szervezete optimális működéséhez.

Ár


A leggazdaságosabb kiszerelés 27,19 euró, azaz 8394 Ft, ami két havi adag, tehát a havi adag 4197 Ft-ba kerül. Az erősséget és a rengeteg extra hatóanyagot tekintve egy jó ár/érték arányú termékről beszélünk, ami egy hobbi testépítő igényeit maximálisan kielégíti.

Hatás


Ez az, amiről azt mondtam, hogy nehéz megmondani, hiszen ez a hosszú távú egészségünket szolgálja, nem pedig a rövid távú céljainkat. A közérzetem a szedése során jó volt, és ami mégis konkrétan érezhető hatása volt, az a szédülésem enyhülése, ami vélhetően a ginkgo biloba-nak köszönhető. (Ha hirtelen felállok, általában kurvára megszédülök, de ez elég faszán mérséklődött a szedése során.) Érzésem szerint hozzátett annyit egészségemhez és a jó szellemi és fizikai állapotomhoz, amennyit egy multivitamin hozzá tud.


Összegzés


Mindent egybe vetve ez egy jó árban lévő és kimondottan jó ár/érték arányú multivitamin, amit az extra hatóanyagok nagymértékben feldobnak, és kiemelnek a többi hasonló termék közül. Nem csak testépítőknek, de minden embernek ajánlom, aki tudatosan él, és fontosnak tartja a hosszú távú egészsége megőrzését. Vitaminokra és ásványi anyagokra mindenkinek szüksége van, ez a termék pedig egy jó választás ezen szükségleteink fedezésére.

Mindent egybevetve


A tapasztalataimat összegezve azt kell mondanom, hogy a Myprotein egy korrekt, megbízható gyártó, jó ár/érték arányú termékekkel, és kimondottan széles termékpalettával. Rengeteg termékük van, amelyek közül én nem mindet érzem kifejezetten szükségesnek hobbi szinten, de nagyon fasza dolgokat lehet közöttük találni, ahogyan látható, szóval érdemes körülnézni náluk.


Az új, magyar nyelvű oldalukon már bárki könnyen eligazodhat, az Angliából rendeléstől pedig nem kell megijedni, mert mind a szállítási költségek, mind a szállítási idő tekintetében ugyan ott van az ember, mintha belföldi webshopból rendelne. Az árak egyelőre még csak euróban vannak feltüntetve (ezért vannak a cikkben ilyen nem éppen kerek számok a forintban megadott értékeknél, mert azokat én számoltam ki az euró éppen aktuális napi árfolyama alapján), de belső infóból tudom, hogy hamarosan forintban is ki lesznek írva.

Akit érdekel a jó árban lévő, minőségi táplálék kiegészítők széles választéka, az mindenképpen tegyen egy próbát a Myprotein termékekkel.