MyAd

2014. november 9., vasárnap

Body és Budapest update - Gym City Office

Amikor Cell megírta a "Body és Budapest – A nagy teremszemle" című átfogó elemzést a budapesti edzőterem helyzetről, a Gym City Office kimaradt belőle. Ennek a legfőbb oka talán az volt, hogy egy kalap alá vettük a Gym City Builderrel, egyfajta kistestvérének tekintettük, és nem gondoltuk, hogy számottevő eltérést mutathat.

Azonban két héttel ezelőtt kaptunk egy meghívást, amit ezúton is köszönünk, és amelynek az volt a célja, hogy nézzük meg, pontozzuk és kritizáljuk az Officet, hiszen azért szélesebb látókörű emberek tudják, hogy abból lehet tanulni és az által lehet fejlődni, míg a folyamatos seggnyalás csak elkényelmesít. Mi örömmel eleget is tettünk a kérésnek, és kritikai szemléletmódunkat bekapcsolva tartva elmentünk edzeni egyet.

Azt, hogy vajon téves volt-e az első bekezdésben említett előítéletünk, talán Cell tudja a legjobban megmondani, hiszen neki van összehasonlítási alapja. Ugyanebből kifolyólag a pontozást is rábíztuk, mivel ő látogatta végig az előző cikkben szereplő összes termet, így ő tudja az Officet is objektíven elhelyezni a rangsorban nyolc szempont alapján. Véleményünk és benyomásunk viszont nekünk is van, ezért eme rendhagyó cikk keretében mindhárman elmondjuk azt, utána pedig jönnek a pontok és az ajánlom/nem ajánlom besorolás.

Cell


Voltam már pár teremben a testépítés rögös útját követve az évek alatt. Fogtam már rozsdás vasat, életveszélyes, hegesztett egykezest és melegítettem már érintőképernyős android, ájfón kompatibilis futópadon is. Edzettem télen fűtetlen, nyáron pedig minden szellőzést mellőző teremben, és olyanban is, ahol azért sírtak az emberek, mert túl hideg volt a légkondi, és hogy ők attól megfáznak, miközben nézik a plazma tévén a Való Világot. Úgyhogy elmondhatjuk, hogy láttam már a karón a varjút, a fehér hollót, meg a sánta kutyát, de mindezek ellenére nem tartom magam szakértőnek, csak egy átlag súlyzós edzést végző embernek, átlagos elvárásokkal. Ezen elvárások alapján írtam a többi teremről is és ezek alapján fogok most is. A mesebelinek ható nyolc szempont alapján.

Forrás: Paranormal
Végre kilépve a zord, borús időből, egy még mindig hideg, de azért már napfényes hétfőn sikerült meglátogatnunk a termet. Az elhelyezkedésre és a megközelíthetőségre (gyalogosan) talán nem fektettem elég nagy hangsúlyt a Body és Budapestben, gondolván „bépé az bépé”, bárhová könnyedén el lehet jutni. Tartom is ezt az állítást, de a könnyűnek is vannak fokozatai. Például a Body Builder Gymbe nem túl könnyű eljutni, mert messze van a tömegközlekedéstől és a Marina-part amúgy is egy szar hely. Viszont egy Cutlerbe nagyon könnyű, mert sétálsz a villamostól 50 métert, és már ott is vagy. Na, pont a két véglet közt helyezkedik el a skálán az Office.

Múltkor a Builder kritikájánál megemlítettem az Officet, és látatlanban megelőlegeztem, hogy jobb a „sárgák” terménél. Szerencsére nem lőttem mellé, de ez majd az iromány végén szépen össze is fog állni.

Na, szóval vagy a Városkaputól, vagy a Gyöngyösi utcai metrómegállótól sétálsz. De nem a Madarász utca 47-49-et tűzöd ki végcélul, mert ott semmi számodra értékelhetőt nem fogsz találni. És itt jön egy kis negatívum, ugyanis amelyik utcában rejtőzködik a terem, az nincs rajta a térképeken. Ennek ellenére, mint megtudtuk, az önkormányzat nem engedélyezte, hogy útmutatókat helyezzenek ki, és a honlapon csak a gugli térképet találtam, ami téves információt közöl. Nem az ő kedvükért, hanem a mi olvasóink miatt csináltam egy kis térképet (ami a vezetőség feladata lett volna amúgy), hogy ha ki szeretnétek próbálni a termet, akkor ne tévedjetek el, és ne kelljen szóba állnotok idegenekkel, hisz az veszélyt rejthet magában, mint azt szüleinktől megtanulhattuk kiskorunkban. Íme:

A nagyobb mérethez klikk a képre.
Most már senki nem fog eltévedni, és végre megérkeztünk.

Ha egy mondatban kéne leírást adnom a Gym City Officeról, annyit írnék, hogy magas színvonal, magas áron, de legalább mindenki számára.

Amikor azt írom mindenki, úgy értem, hogy járnak ide kezdők, necsürelek, roidragek, fitnesz csajok, stb. De valahogy mégis, mintha mindenki szépen megférne egymás mellett. Mondjuk a fitneszipar fattyait ebből a teremből sem lehetett mellőzni, de azt hiszem, a mai világban ezért már nem törhetünk pálcát egy profitorientált terem feje felett sem. Más kérdés, hogyha nekem lenne lehetőségem nyitni egy hasonló felszereltségű, elit termet, akkor biztos, hogy mellőzném a „new wave” hülyeségeket. Na de nem filozofálgatok tovább, jöjjenek a tények.
Gyanúsan kedves recepciós hölgy fogadott minket a becsekkolásnál, de Brian azt mondta, hogy a korábbi látogatásának alkalmával is hasonló volt a fogadtatás, így elhiszem, hogy nem mutyizás áldozatai lettünk, hanem itt tényleg pszichológiailag alkalmas embert (embereket) alkalmaztak a pultos pozícióra.

Lényeg, hogy kaptunk szekrénykulcsot, meg útbaigazítást az öltözőhöz. Ahhoz képest, hogy ekkora a terem, nekem kicsinek hatott a tér. Zsúfolásig szekrénnyel, hozzá pár pad. Átöltözésnél ez a hatás realizálódott, mert alig ittam meg az edzésutánimat és máris belemásztak az aurámba számomra teljesen idegen fickók. Kicsit meleg volt a helyzet.

Na, de előbb azért azt a séket ki kellett érdemelni, és nekem aznap, ehhez egy jó kis lábazáson át vezetett az út. Kiemelnék pár gépet, és tudjátok, hogyha már ez megtörténik, akkor azok valami kurva jó masinériák lehetnek, mert amúgy csak annyit mondanék, hogy minden eszközt megtalálsz, amivel maximálisan sanyargathatod a tested és fasza a géppark. Ami igaz is. Elvárt szintet nyújt az „iroda”. De azért van pár ínyencség, más termekből érthetetlenül, sűrűn mellőzött márka. Ilyen a Star Trac termékcsalád.


Sima lábtoló, vízszintes lábtoló? És az izomláz még egy hét (igaz, keveset alvós) után is tart.

A kardióparkot és a gépek karbantartásának minőségét, ahogy a GC Buildernél, itt sem részletezném.

További pozitívumhoz sorolnám a hatalmas ablakokat, amiken csak úgy árad be a fény (ez vehetjük GC sajátosságnak úgy látszik). Plusz van egy bácsika, aki a helyére teszi a súlyokat, és egyéb eszközöket, egyszóval rendet tart a teremben. Szerintem ez egy nagyon pozitív különlegesség. Ilyet még nem láttam egy teremben sem. Persze ettől még nem kell parasztnak lenni és szétdobálni az összes egykezest, de mivel tudom, hogy sokan annyira elfáradnak a 4 órás edzéseikben, hogy a súly visszapakolására már nem marad glikogénjük (meg hát amúgy is nagy a munkanélküliség Magyarországon) , ezért a társadalmunk nagyon hasznos tagjaként tekintek a bácsira.

Negatívumnak talán csak annyit tudnék felhozni, hogy a gépek elrendezése itt sem mentes a logikai bakiktól, nincsen állmennyezet, így minden cső, vezeték, stb. látszik az edzőtérben, de ha lenne, akkor meg szerintem túlságosan összenyomná a teret, úgyhogy patt.

Nincsen nyújtókeret, aminek a fontosságát, és nélkülözhetetlenségét most már egyre jobban hangsúlyozni fogjuk. Egyszerű, de nagyszerű, mégis ritka, mint a piros hó.

A zene természetesen itt is igénytelen. Gengnemsztályl remixeket, meg az engri börc zenéjét tudnám kiemelni, hogy átérezzétek a helyzet súlyosságát. Pedig már több mint egy hónapja kiment a Body és Budapest, amiben nem rejtettem véka alá a véleményemet a zenével kapcsolatban, sőt, még építő gondolataimat is a nagyközönség elé tártam.

A nyitva tartást én jelen életkörülményeim között telibe szarom, persze értelmes kereteken belül. Ebben az értelmes keretben bőven benne van az Office nyitva tartása. Ráadásul, belső infók szerint nem ismerik az ünnep fogalmát. Nagyon helyesen.

Már csak két dolog maradt hátra. Az első az, hogy elmondjam, hogy talán a legdrágább havi bérlet kapható itt, a Life mellett, ami az én pénztárcámnál már sajna kiveri a biztosítékot és átlagos szemmel tekintve sem túl jó az ár/érték arány. Például egy Gym City Builder nekem jobban megérné pár ezressel olcsóbban, mint a Tacskó melletti Office. Valószínűleg más a célközönség. Szerintem kimondva-kimondatlanul egy tanultabb, értelmiségibb, újgazdagokból álló, üzletember réteget szeretnének.

A második és egyben utolsó dolgom, hogy összegezzem a leírtakat. Ha egy kicsit jobban belenyúlsz a pénztárcádba, egy kicsit jobb közösségben edzhetsz, csúcsminőségű, válogatott gépeken.

Szerintem nyugodtan sorolhatom Budapest elit termei közé, és nyugodt szívvel ajánlhatom.

VicTory


A következő részben én is a véleményemet fogom kifejteni a teremről (amelyért a meghívást ezúton is köszönjük).

Kezdem is az elején. A megérkezés kicsit viccesre sikerült, ugyanis kocsival mentünk, és bár nekem először volt szerencsém a teremhez, azt gondoltam, hogy simán odatalálok GPS és egyéb segítség nélkül is. Ez rendben is volt, meg voltam róla győződve, hogy ha a Hungária körúton megyek, oda fogok kilyukadni. Közben kellett rájönnünk, hogy valójában ötletünk sincs, hogy merre kéne menni, hogy ne menjünk át az Árpád hídon egyenesen, csak annyi, hogy kanyarodnunk kell. És akkor Briannel kitaláltuk, hogy lekanyarodunk egy utcába, majd ismét valahol balra. Itt már kezdtem azt érezni,hogy kicsit késni fogunk, ugyanis Cell már ott volt és nem tudtunk neki mit mondani, hogy mikorra érkezünk. De használtuk a jedi erőnket, belőttük az irányt, és 15 percen belül pont az Office elé értünk, ezáltal létrejöhetett a teremszemle.

Forrás: Wookieepedia
Az ajtón belépve egyből kedvesen köszöntöttek bennünket a pultban álló hölgyek, azután készségesen eligazítottak az öltöző irányába. Az öltöző teljesen korrekt volt, kicsit kicsi ugyan, ami csúcsforgalomban zavaró lehet. A másik dolog, ami lehetne valamivel nagyobb, az a WC, ugyanis egy jó edzés után általában van anyagcsere, és nem feltétlen jó várni, hogy legyen egy szabad hely.

A terembe belépve tágas, jó fényviszonyokkal ellátott tér fogadott hatalmas ablakokkal. Jól felszerelt a terem, többféle márkából válogatták össze a gépeket. Nekem mániám a gumiszőnyeg és padló állapota, ugyanis nem szeretek orra esni a felszakadt szőnyegben, rosszul illeszkedő padlóburkolatban, de itt igényesen és szépen lett megoldva a borítás. A elsőre feltűnt első negatívabbnak mondható tényező a gépek logikátlan elrendezése. Igazából nem jelent gondot átgyalogolni a terem egyik végéből a másikba például a hátgépeknél, de egy sűrűbb napon vagy csúcsidőben kellemetlen lehet. Egyébként minden megtalálható, kézi súlyzók a helyükön vannak, vannak súlytárcsa tartók, nincs káoszAmi hiányzott az egy True Stretch nyújtó ketrec (lásd a képen alul), ami kis helyigényű, mégis kiválóan alkalmas szinte bármely izomcsoport nyújtására. (És nyújtani márpedig fontos).

Forrás: The Fitness Generation
A zuhanyzó mérete megfelelő, az időkapcsolót lehetne egyedül hátrányként megemlíteni, de én nem teszem, mert nekem az edzés utáni fürdés, meg úgy alapból a fürdés nem egy élmény. Nekem teljesen mindegy milyen a kapcsoló, csak legyen meleg víz és megfelelő víznyomás, azzal pedig itt nincs gond.

A bérlet árak drágák, ennek biztos megvan az oka, nem is részletezem. Viszont mindenképp jó koncepció, hogy a célközönség alapvetően az üzletemberek lennének, de sajnos nem szűrhetőek ki egyértelműen, tehát itt is lesznek átfedések. A nyitva tartás kifejezetten pozitív, hétvégén is lehet menni este is, ami nagyon fontos szempont.

Összegzésként annyit mondok, hogy ugyan meg kell fizetni az árát, de cserébe egy magasan felszerelt, jó közösségű, igényes teremben lehet edzeni. Mindenképpen erősen ajánlom.

Brian


Az én véleményem annyiban lesz más a többiekéhez képest, hogy nekem ez az első randi a Gym City Office-al igazából a második, mert amikor megnyitottak, és ingyenjegyekkel promózták a termet, én voltam ott egyet edzeni. Ez mondjuk azért jó, mert így van összehasonlítási alapom olyan dolgokban, amikre rámondhatnátok rosszmájúskodva, hogy csak azért volt így, mert hát tudták, hogy jövünk.
Forrás: The Equalizer
Ilyen például a recepció, ahol egy kedves, mosolygós hölgy adta oda a kulcsainkat, aki köszönni is tudott, és azt is kérdés nélkül elmondta, hogy merre van az öltöző és a terem, amit egyébként nem egy ördöngösség megtalálni, de a figyelmesség mindig jó benyomást kelt. Ez pedig akkor is ugyanígy volt, amikor régebben jártam náluk, tehát ez a kedvesség nem személyünknek szólt, hanem annak a ténynek, hogy vendégek vagyunk.

Nálam pedig ez egy nagyon fontos szempont, mert számomra egy kicsit kopottasabb géppark (amiről itt szó sincs, de erről később) mondjuk még bocsánatos bűn, ha az árakkal arányban van, mert hát erre volt pénz, meg erre van pénze az embereknek. Azonban a bunkó személyzetet képtelen vagyok bárhol is tolerálni, mert ez az, ami nem kerül semmibe, és mégis annyival jobbá teszi a hangulatot, hogy az megfizethetetlen.

A másik, ami számomra rohadt fontos, az a nyitva tartás. Agyfaszt kapok az olyan termektől, amik hétvégén bezárnak 2-kor, meg 4-kor, mert hát… Mi a faszomért is? Mi indokolja ezt? Az, hogy a legtöbb embernek hétvégén van ideje aludni meg edzeni, ezért kúrjunk már ki velük, nehogy legyen egy nyugodt, kényelmes napjuk, amikor sehova se kell rohanni? Az edzőterem az egy kikapcsolódás, kicsit olyan, mint a diszkó, csak a sportorientált embereknek. Nos, melyik az a klub, amelyik hétvégén korábban bezár, amikor mindenki ráér látogatni? Na ugye, ezen kellene elgondolkozni.
Forrás: neoncu.org
Na de, bocsi a kitérő miatt, maradjunk a tárgynál. A Gym City Office nyitva tartása teljesen oké, hétköznapokon este 10-ig vannak, hétvégén meg este 8-ig. Szerintem ez a minimum, ami elvárható, ezért tapsvihar nem jár, de a szintet hozza. Kaptunk egyébként egy olyan belső információt is, hogy ki fogják ezt tolni hétköznapokon 11-ig, hétvégén meg 10-ig, amit ha valóban meglépnek, akkor az felettébb vonzóvá teszi a termet a szememben, főleg ami a hétvégét illeti.

A gépparkot és a teremrészt tekintve minden teljesen rendben van. Vadi új, jól funkcionáló gépek, elegendő tér, körben végig ablakok, amitől kellemes, világos a terem. Ami kimondottan tetszik, hogy nem csak egyfajta márkájú gépekre alapoztak. Van itt Hoist vízszintes lábtoló, amit nagyon szeretek, de vannak Star Trac gépek is, amiknek a kapcsolgatós lapsúlyos rendszere a vetkőző sorozatok megszállottjainak, amilyen jómagam vagyok, nagyon üdvös.

Ami hiányzik, de nekem nagyon, az a nyújtókeret, ami egy egyszerű, de nagyszerű találmány, és sokkal kényelmesebb rajta lenyújtani, mint a gépeken, meg padokon kapaszkodót keresni. Nyújtani pedig fontos, kis túlzással fontosabb, mint maga az edzés, mert ha az edzést összecsapod, maximum nem fejlődsz rendesen, de ha a nyújtást hanyagolod, akkor az egészségedet teszed kockára. Illetve amit még javaslok beszerzésre, az alábbi képen látható TechnoGym hátgép. Ezzel valamiért még csak nagyon kevés helyen találkoztam, pedig a sajátos, ívelt mozgáspályájának köszönhetően olyan megnyúlást és csúcsösszehúzódást lehet vele elérni a széles hátban, mint semmivel. Odaveri az összes lehúzó gépet.

A zenéről nem lehet jót mondani, ugyanaz a fos megy, mint minden teremben (de legalább tolerálható hangerőn), amire amúgy már immunis vagyok, plusz az én zenei ízlésemet nem lehetne úgy kiszolgálni, hogy mások ne kapjanak agybajt. De azért tudnék örülni néha egy kis változatosságnak, még akkor is, ha nem csak az általam preferált műfajokkal oldanák meg. Kis hip-hop, kis tuc-tuc, valami lájtosabb metál, némi pop, aztán legalább mindenki egyformán utálná és szeretné a muzsikát. Amin mondjuk nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, az az Angry Birds zenéje volt, amit kétszer is meghallgathattunk. Hát… Mondjuk poénnak jó volt.

Az öltöző kulturált, tiszta, tágas, egyetlen sötét pontja az időkapcsolós zuhanyzó, ami takarékosság ide, környezetvédelem oda, elég irritáló egy dolog. Ráadásul, ha ilyen árfekvésű egy terem (bár erre majd a végén térek ki), akkor ne ezen akarjon spórolni.

A közönség vegyes. Vannak egyszerű, egészségre törekvő és sportolni vágyó emberek, és megvan az a réteg is, amelyet a naturál testépítés szószólójaként már kevésbé preferálok. De legalább nem kizárólag ilyen emberekkel van tele a terem, és a testépítés jelenlegi hazai állapota mellett ennél többet sajnos nem is lehet elvárni.
Ami a bérletárakat illeti, kicsit borsosak. Jó a terem, újak a gépek, patent minden, de például a Gym City Builderben, ami a gépek színvonalát tekintve kábé hasonló, viszont nagyobb és frekventáltabb helyen is van, a havibérlet két ronggyal olcsóbb.

Ami viszont megint hatalmas plusz pont a teremnél, hogy van egy alkalmazottjuk, akinek az a dolga, hogy egész nap mászkál, és a helyére rakja az ottfelejtett súlyzókat, tárcsákat, rudakat. Ez egy nagyon fasza ötlet, és rend is van a teremben.

A megközelíthetőséget nem ragoznám. Szerintem ez nem különösebben tényező egyik teremnél sem, mert egyszer kell odatalálni, utána már úgyis tudod, hol van. Anno tömegközlekedéssel is odajutottam, és most kocsival sem volt problémánk, annak ellenére, hogy a Google szerint annak az utcának, amiben valójában elhelyezkedik, nincs neve. Lényegében a váci úti Tesco jobb oldalával (ha a főbejáratával szemben állsz) átellenben található a bejárata.

Részemről a Gym City Office összképe pozitív, és ha nem jelent gondot havi két-három ezer forinttal több kiadás - a többi hasonló felszereltségű teremhez képest - a rendezett környezetért, a normálisabbak közé tartozó közönségért, a felhasználóbarát nyitva tartásért és a kedves kiszolgálásért cserébe, akkor abszolút ajánlott ide járni edzeni.

Konklúzió és pontozás


Azt hiszem, a Gym City Officet rendesen kiveséztük, szóval aki azon gondolkodik, hogy lenéz oda edzeni, azt már biztosan nem fogja meglepetés érni. Kicsit hosszabb elemzést kapott, mint a többi terem, de mivel méltatlanul maradt ki a nagy teremszemléből, ezért ennyit most megérdemel, illetőleg a helyünk is megvolt ahhoz, hogy részletesen kielemezzük három külön nézőpontból.
Forrás: First Church
Amit még hátra van, az a jó öreg pontozás a tízes skálán, amit Cell dobott össze a fer pléj jegyében, hiszen az előző cikkben is ő osztályozott le minden termet. Lássuk:

Felszerelés (gépek, padok, súlyok, rudak, súlyzók): 8
Hangulat: 7
Közönség: 7
Öltöző: 6
Recepció, protein bár: 9
Zene: 5
Nyitva tartás: 8
Ár/érték: 7

Összkép: 7,1

Az Office mindenképpen jól teljesített, és bár a KissLife Gymet nem sikerült letaszítania a trónról, azért az előkelő középmezőnybe szépen befurakodott. Így most már a budapesti ajánlott termek listája a következő:

- KissLife Gym
- Flex Gym
- Gilda Hermina
- Cutler Gold
- Gym City Office
- Gym City Builder
- Chili Fitness 2
- Gilda Flórián

Mindegyik másért jó, de az biztos, hogy mindegyikben megfelelő körülmények között fogjátok tudni megedzeni az izmaitokat, és erre a Train With Brain ajánlása a garancia. Szóval, ahogy a Biblia is mondja: „Ti azért szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, gyúrjatok rajta!”