Az élet, meg az internet úgy hozta, hogy a Muscleteam Testépítő Webáruház
jóvoltából letesztelhettem két náluk kapható terméket, a saját márkás Muscleteam Creatine monohydrate-ot, és a legkiemeltebben forgalmazott
tejsavófehérjéjüket, az MHN 100% Whey Pro-t.
Eredetileg a 100% Whey Pro + 2 protein mátrix tesztelésére
kaptam felajánlást, ami a magasabb kategóriás (koncentrátum + izolátum)
tejsavófehérjék között egy nagyon jó ár/érték arányú terméknek tűnik. Azonban
mindenképpen olyan terméket akartam kipróbálni, amit egyrészt én magam is megvennék, másrészt ami a legtöbb ember érdeklődésére számot
tarthat, azaz egy alap, jó árban
lévő tejsavófehérje koncentrátumot. Ez az, amire minden testépítőnek -
hobbistától a profiig - szüksége van. Ezért aztán végül a már előbb említett
MHN 100% Whey Pro-ból kértem egy egykilós mintát.
Mindkét termékre kíváncsi voltam, igaz, a kreatinra kicsit jobban, de erről majd később. Érdeklődésem legfőbb oka abban rejlett, hogy kiváló árban lévő termékekről van szó, ennél a kreatinnál olcsóbbat például még nemigen láttam, hiszen egy kiló belőle csak 3200 Ft-ba kerül. Számomra pedig egy termék kiválasztásánál az egyik fő szempont az árfekvés, ugyanis én kizárólag a tápanyag és hatóanyag tartalmat, valamint a nekem tetsző ízvilágot (már aminél ilyen szóba jöhet) vagyok hajlandó megfizetni, és nem a csilli-villi csomagolást, illetve a reklámok, meg a szponzorált sportolók költségeit.
Ezen termékek esetében a jó alapok adottak voltak, hiszen a
kreatin árát már említettem, a fehérjéből pedig, ha egy háromkilós kiszerelést
vesz az ember (aminél nincs is kisebb, de nem is kell), akkor kilónként 4333 Ft-ra jön ki a dolog,
ami kimondottan korrekt árfekvés. No de vizsgáljuk meg mindkét terméket
külön-külön, részletesen.
MHN 100% Whey Pro, csokoládé ízesítésű tejsavófehérje
A fehérjével kapcsolatban minimális volt a várakozás
izgalma, hiszen én ebből a fajtából,
annak idején nem egy háromkilós dobozzal elpusztítottam már ugyanebben az
ízben. Azért akartam mégis mindenképpen kipróbálni újfent, mert egyfelől azóta
elég sokféle márkájú terméket kipróbáltam már (általában nem veszek kétszer
ugyanolyan fehérjét egymás után, szeretek kísérletezni), tehát kiszélesedett az
összehasonlítási alapom, másfelől pedig elő szokott fordulni, hogy a gyártók
változtatnak valamit az összetételen, és ezáltal megváltozik a termék íze,
állaga, oldódása stb.
Íz, állag, oldódás
Itt nem történt változás, minden maradt a régiben. Az oldódása teljesen rendben van,
könnyen, pár rázásra oldódik a sékerben. Az
állaga finom, nem csomós, nem darabos, pedig sohasem használok szűrőt, mert
kurvára nem szeretem elmosni. Az íze sem változott, ami van, akinek rossz hír,
van, akinek jó.
Én annak ellenére, hogy szeretem a gejl ízeket, nagyon jól
elvoltam már régebben is ezzel a fehérjével (hiszen nyilván nem véletlen, hogy
többször is vettem belőle), aminek viszont nincsen durván édes íze. Nekem
mindig ilyen holland kakaó fílingem van
vele kapcsolatban (ami nem csoda, hiszen az összetevőkön is az áll: holland
feldolgozású kakaó), tehát az a nem túl
édes, telt, kakaós íz világ, amire emlékeztet. Ez egyébként kimondottan előnyös
is tud lenni, hiszen edzés utánra szőlőcukorral bekeverve sem olyan brutálisan
édes, mint némelyik másik gyártó terméke. Mindenképpen azoknak ajánlott, akiknek herótjuk van a baromi édes turmixoktól, és
összeráznának maguknak valami visszafogottabb ízt a sékerben.
Összetétel
A termék összetétele is korrekt. A dobozán egy adagot 25
grammnak írnak a szokásos 30 helyett, de a lényegen ez nem változtat. Egy 25 grammos adagban 2 gramm szénhidrát (ebből 1,4 gramm cukor), 2 gramm zsír és 19,5 gramm fehérje van.
Ez azt jelenti, hogy egy 78%-os fehérje
tartalommal van dolgunk, ami hobbi szinten több mint kielégítő. Csak hogy
egy kis támpontot adjak azoknak, akiknek a szeme a 30 grammos adagokhoz szokott
(mint nekem), ez 30 grammban 23,4
gramm fehérjét, 2,4 gramm szénhidrátot és
2,4 gramm
zsírt jelent.
Ár
Az árfekvése nagyon kedvező, már ha jó helyen veszed. A Muscleteam Testépítő Webáruház pedig jó
hely, ugyanis itt a 3 kilós kiszerelés csak 13000 Ft-ba kerül, ami kilónkénti
árban 4333 Ft-ot jelent. Ez nagyon jó ár egy tejsavófehérjéért, és biztos
lehetsz benne, hogy itt nem a gyártó irreálisan magas marketingköltségeit vagy
az egyes webshopoknál tapasztalható pofátlanul nagy árrést kell megfizetned.
Hatás
Hogyan teszteled le egy fehérje hatását? Leginkább sehogy,
de egészen pontosan úgy, hogy az a jó
fehérje, ami nem hat. Nem érted, mi? Miért, mit vársz egy doboz
tejsavófehérjétől? Centikben és kiló izmokban mérhető változásokat hétről
hétre? Badarság. Egy tejsavófehérje ugyanolyan „hatással” van, mint a csirke,
amit megveszel a hentesnél. Az előnye a
könnyű kezelhetőség, a hordozhatóság, az „egészséges édesség” jelleg és az,
hogy közvetlenül egy kemény edzés után, amikor
egyszerűen nem tudsz legyűrni a torkodon szilárd kaját, könnyen le tudsz
gurítani belőle egy adagot szőlőcukorral, hogy azonnal ellásd a tested a
szükséges tápanyagokkal, aminek edzés
után kiemelt szerepe van. Meg mondjuk még akkor is jól jöhet, amikor nincs időd enni, és szeretnéd gyorsan valamilyen
minőségi tápanyaghoz juttatni a szervezeted.
![]() |
Forrás: Muscleteam Testépítő Webáruház |
Amit még meg lehet figyelni egy új termék kapcsán, már ha
van egy halál pontosan belőtt étrended, hogy nem vizesedsz-e be tőle, és hogy nem kezd-e el elszaladni tőle a súlyod vagy a testzsírod. Ebből
látod ugyanis, hogy nincs telebaszva
fehérje helyett cukorral, és hogy valóban a címke szerinti összetétel
található benne, ezáltal úgy illeszkedik az étrendedbe, ahogyan azt elvárod
tőle. Nekem pontos étrendem van, és semmi negatívumot nem tapasztaltam az MHN 100% Whey Pro használata során. Ezenfelül
nem puffasztott, nem fosatott és nem
bántotta a gyomromat, ezért kijelenthető,
hogy ez a tejsavófehérje kiállta a próbát.
Összegzés
Bátran ajánlom
azoknak, akiknek fontos a magas
fehérjetartalom, az átlagosnál alacsonyabb
szénhidráttartalom, a megfizethető
ár, és akik kimondottan azt szeretik, ha egy fehérje nem túl édes.
Muscleteam Creatine monohydrate
Itt már egy kicsit nagyobb volt az izgalom, hiszen ezt a
márkájú kreatint még sohasem próbáltam,
ráadásul mikronizált kreatinról
beszélünk. Alapvető, hogy csak monohidrátot
állok neki tesztelni, hiszen a Kreatin mítoszok című cikkemben elég
alaposan kiveséztem, hogy ez az, aminek értelme van. A többi verzióval semmi
mást nem próbálnak, csak pénzt kivenni a zsebünkből, ahelyett hogy rávezetnék
az embereket, hogy tapasztalják ki a nekik megfelelő adagolást.
Íz, állag, oldódás
Nyilván egy kreatinnál nem
beszélhetünk ízről, maximum annak a hiányáról, ami egyébként elvárás vele
szemben, hiszen a jó kreatin monohidrát íztelen,
szagtalan, fehér por. Itt is ezzel szembesültem, amikor kibontottam a
zacskót, ami mindenképpen bíztató kezdet volt. Az állaga mikronizált kreatinhoz
méltóan nagyon finom szemcséjű por,
tehát ezt is kipipálhatjuk.
Az oldódása jó. Fél
liter hidegvíz, 5 gramm
kreatin, 5 másodperc rázás, leteszed egy
fél percre és kész. Az alján egy nagyon kevés marad, ami kábé feloldódik, amíg
iszogatod. Mondjuk nekem a nehezebben oldódó kreatinok sem bántották soha a
gyomrom, de aki érzékenyebb, annak a
könnyű oldódás jól jöhet. Jó dolog ez a mikronizáltság, főleg ha nem kell
érte felárat fizetnünk.
Összetétel
100% kreatin monohidrát (mikronizált).
Ár
A legolcsóbb kreatin
monohidrát, amit eddig valaha próbáltam vagy láttam. 3200 Ft egy kiló, szóval jó vétel
Hatás
Nem csináltam feltöltést, hanem a szinten tartó adagot
kezdtem el szedni, mert baromira nem volt kedvem egész nap a kreatint adagolni,
meg iszogatni. A negyedik hét után szépen elkezdtem
érezni a töltöttséget az izmaimban, és a mérleg nyelve is feljebb kúszott a
szokásos hétfő reggeli mérlegelésem során.
Ezen igazából nincs mit különösebben
részletezni, mert pontosan ugyanaz a hatása, mint eddig bármelyik kreatinnak,
amit valaha szedtem. Töltöttség, súlygyarapodás, erőszint növekedés, gyorsabb újratöltődés
a sorozatok között. Hozza, amit az ember
elvár egy kreatintól.
![]() |
Forrás: Muscleteam Testépítő Webáruház |
Összegzés
Ez egy jó minőségű,
mikronizált kreatin monohidrát, ami pontosan azt tudja, amit egy ilyen
terméknek tudnia kell. Viszont amiért
mindenképpen megéri ezt választani, az az ára; ez a legkedvezőbb árú kreatin, amivel valaha találkoztam. Hatásos és olcsó.
Végső konklúzió
Mind az MHN 100% Whey Pro-t, mind a Muscleteam Creatine monohydrate-ot jó szívvel ajánlom
használatra azoknak, akiknek fontos, hogy ne költsenek többet egy termékre
annál, mint amennyit feltétlenül szükséges. Ha nem a marketing és a csomagolás érdekel, hanem a minőség és a tartalom, akkor javaslom, hogy próbáld ki te is.